Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - SZEMLE - Katona Imre: Tárkány-Szűcs Ernő: Magyar jogi népszokások
értette: a betyárságot népünk nem feltétlenül ítélte törvénysértésnek, sőt! A jogi néphagyomány egy-egy adott időpontban nemcsak tárgya, eltérő szemlélete és gyakorlata miatt különbözhetett a tételes jogtól, hanem megkésettsége miatt is: mivel nálunk a „reformokat” általában fölülről kezdeményezték, és ezek nem mindigvoltakszinkronban magával a mindennapi életvitellel, a jogi népszokások körében sok olyan elem is fennmaradt, amely korábbi időkben még a tételes jog részét képezte, ill. tételekbe sem foglalt szokásként élt. így pl. aratás után még a 19—20. században is szabaddá tették a tarlókat, mint valaha a feudalizmus idején; megmaradt pl.a rokonság, szomszédság telek- és házvételi előjoga (tehát vételi szándék nélkül is először nekik illett felkínálni), továbbá megmaradtak az első vásár megnyitásának ünnepélyes (főként versenyekből álló) szokásai stb. is. Jogi népszokásaink még a kapitalizálódás időszakában is jóval több feudális (néha még korábbi) vonást őriztek meg, mint tételes jogrendszerünk. A történeti néphagyományban megmaradt köz- gondolkodást is a faluközösségi, épp ezért is a szigorú normák tisztelete jellemezte: népköltészetünk egyes műfajaiban (főként a mesékben és a balladákban) a negatív alakokat sokszor nem vétkük súlya szerint, hanem jóval szigorúbban büntetik: a leányanyák sorsa gyakran a halál, a mesebeli intrikust ló farkához kötik, hordóba fenekelik, négy felé vágják stb. Ugyanakkor a saját érdekükért harcoló törvényen kívüli betyárokat általában megértéssel és felmentéssel ábrázolják. Mindez régebbi korok kövülete, ugyanakkor népünk nagykorúvá válásának is sajátos kísérő jelensége. Tárkány Szűcs Ernő könyvének elolvasása után valósággal „képzett” jogi népszokáskutatókká válunk, szerényebben fogalmazva: jobban megértjük népünk életvitelének belső szabályrendszerét, ideális normáit. Szerzőnk ugyanis — jogi szempontok szerinti fejezetek révén — a látszólag kusza és áttekinthetetlen, ráadásul időben és térben, továbbá társadalmi közegenként is folyton változó és mégis állandósult népi szokáshagyományok rendjében biztos kézzel igazít el, mindent a helyére tesz. A szerteágazó kérdéskörök feldolgozása természetesen nem mindig arányos, így — miként az egyik ismertető, Csillag György is kiemelte a Magyar Tudomány 1981. okt.-i számában —- a kelleténél kevesebbet szól a népi árucsere szabályairól, ugyanakkor fő erőssége az öröklés rendje; erről írta alapozó tanulmányainak zömét is. Ezeken kívül gondja van arra, hogy mindvégig szem előtt tartsa az esetleges táji-társadalmi- nemzetiségi-vallási és egyéb különbözőségeket, a folklorisztikával és a nyelvtudománnyal egybehangzóan megállapítva, hogy a jogi népszokások egészén belül több az azonosság, mint a különbözés. Érintőlegesen felveti mai társadalmunk jogi „népszokásaidnak lehetőségét, a tételes jog nem ismerését, a tartózkodó magatartást; néhány jellemző példát is említ, behatóbb elemzés helyett azonban megállapítja: „a régi hagyományokat már nem, az új jogszabályokat pedig még nem ismerik” (822. old.), de minden bizonnyal lesz erről még több mondandója is. Szerzőnk mintegy summázatképpen megállapítja: „ . . . értek ezek is annyit, mint a szép kalotaszegi varrottasok, a sárközi hímzések, sőt, még velük azonos tőről is fakadtak” (819. old.). S mintegy befejezésül Illyés Törvényt, de elevent! ... idevágó szép versét idézi. E nélkülözhetetlen, új utakat mutató könyvet Kulcsár Kálmán utószava méltatja és egyben egészíti is ki jogtörténeti, etnológiai és szociológiai párhuzamokkal. Egyet lehet vele érteni, amikor kimondja: „nem csupán ’érdekes’ néprajzi vagy jogtörténeti adalékok, hanem hozzájárulnak a jog keletkezési, működési mechanizmusát megérteni kívánó jogszociológiai kutatásokhoz” is. (850. old.) E fontos munkát bibliográfia, hely-, név- és tárgymutató teszi használhatóbbá; külön érdekesség a kéziratos gyűjtések jegyzéke, amely regisztrálja az eddigi előmunkálatokat. Többször említettem, hogy életműről van szó, néprajztudományunk utóbbi három évtizedének egyik legjelentősebb egyéni alkotásáról. Gazdag, szorgalmas és következetes életvitel áll mögötte: Tárkány Szűcs Ernő éppen most, 60. életévében ért fel saját és tudománya csúcsára, ahonnan visszatekinthet a megtett útra; elmondhatjuk, elmondhatja: — Ez jó mulatság, férfimunka volt! Már eddig tucatnyi könyv, másfél száznál is több tudományos publikáció, csak úgy „mellesleg” (állásából következően) a bányajog elsőrangú európai hírű ismerete és idevágó közlések jelzik e megtett utat. Nekem, mint négy évtizednél is régibb, legjobb barátjának, engedtessék meg most és itt, hogy igazán mindnyájunk nevében töretlen munkakedvet, a Tőle megszokott szorgalmat, továbbra is állhatatos hűséget és hozzá jó egészséget kívánjak! Várjuk újabb, kitűnő műveit. (Gondolat, 1981.) KATONA IMRE 90
