Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - Szepesi Attila: G-etűd, A város őrei, Skorpió-csillag (versek)
SZEPESI ATTILA G-ETŰD hová lett gross arnold a mütyür-festő margaréták és paprikajancsik mestere ki tanítja a gyíkokat hegedülni rigóktól ki tanul filozófiát árván vacognak nélküle a madárijesztők kóró hegyén a katicabogarak nincs aki tudná titkukat nincs aki mondaná kertek és álmok szertezüllenek táncosnő száll a hold felé ablak kitárul dombon nyűves kutya bóklál egymaga hová lett gross arnold a mütyür-festő görgő kavicsok és harangvirágok mestere A VÁROS ŐREI A gyíkok a város őrei. Nem ismerik az időt. Ahogy az idő sem ismeri önmagát. Azt tudják, amit kitapintanak, ami villanó recehártyájukat épp megérinti. Fülükben, nagytávolból, krétakori tengerek zúgnak. Tengerek, melyek nincsenek sehol. Mégis a gyíkok a város őrei. Nem a kövek. A kövek egészen azonosak önmagukkal. Ez egyszerre sok és kevés. Azonosság. A gyíkok olykor ívbe- feszülnek és hátuk görbülete egészen kérdőjelszerű. Hosszan néznek egy rézgombot, egy rozsdaette karórát. Áll egy vashordó. Ha felizzik a nap, áttüzesedik a kő. A lombok vörösek vagy zöldek. Minden világos. Valaki elfut a málló falak előtt, kihajol egy ablakon, arcán egyértelműek az árkok — de nem erről van szó. Még a hegedűfutamokról sem. Az üszkös üregekbe kéne bepillantani. Lenn, rézsűt, a kép legalján, valahol a cipők és a szél űzte papírszemét magasságában. Mint a gyerek, aki öntudatlan bestialitással nyúlt be az ismeretlen sötétbe, s az előhúzott pikkelyes állatokat felszögezte egy falapra, sorban, nagyság szerint. Ez a kép lehetne egy korszak jelképe. De ezt is el kell felejteni. Hideg van. Az elsüllyedt szarkofágok alatt nyirkos sár, avar. Mindez érdektelen. A gyíkok mozdulatlan-dermedten állnak, üveggé- fagyottan, aztán megrezzen bennük az idő. Elindulnak, csöppet sem sietősen. Egy fa kidőlt, egy kavics odébb-gurult. Nem emlékeznek semmire. Ezért a gyíkok a város őrei. 17
