Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Vajda Mária: Szerelmi élet Balmazújvároson (II. rész)

mék valami bolondságot, mikor esténként tanyáztunk az istállóba. Vót olyan is, hogy felállítottuk a farkunkat, oszt rátettünk egy ilyen bűr lúitató vödröt, oszt versenyeztünk, hogy melyikőnk tudja legtovább rajtatartani, meg messzebbre vinni rajta. Hát máma mán meg se állna rajta.” (nagygazda, sz. 1899.)

„Ó hát a családba, el se gondoltuk mink, hogy olyasmirül beszéljen nekünk anyám vagy apám, vagy hogy kitanítson. Apám csak annyit mondott, mikor észrevette, hogy járok a jányokho, — úgy gondolkozz fiam ha kitakartad, takard is be azt a jányt. — Hát hogyha bajba keverem, akkor gondoskodjak is rúla.” (szegényparaszt, sz. 1899.)

„Hát a fiú gyerekik azír másabbak vótak, mint a lánygyerekik, mink azír csak tudtuk jobban, hogy mi a dörgís, nem kellett ott semmi beszéd, tudtuk mink, hogy mit kell csinálni, csak akkor még tehetetlenek vótunk. Az állatoktul is láttuk, a termíszet is hozza azt, meg rávezettek bennünket a nagyobbak. Míg nem kaphattunk nőt, addig bizony sokszor fordultunk Marok Marcsához. Hát erre is engem egy kocsis legíny tanított meg, akivel együtt aludtunk az istállóba a deszkapriccsen, én akkor kiskondás vótam. Csak ez a Marok Marcsázás bizony soknál hátrányos is lett, mer sokszor csinálta, sokat rázta, oszt fiit, hogy majd a nőnél nem megy, hosszadalmas lesz a művelet. Nagyon ritka eset vót, aki ezt nem tanulta meg. Hát minket nem is tanítottak ellene, de mán az iparos tanulókat mán abba az időbe is tanították, hogy ne tegyík, mer ez önfertőzés. (szegényparaszt, sz. 1905.)

„Hiába vótunk mink legínyek tapasztaltabbak a jányoknál, azír sok mindent nem tudtunk mink se. Én például 17 éves vótam, mikor megtudtam, hogy a nőknél havi vérzés is létezik. Egy nagygazdánál szógáltam cselédként. A szakácsnénak meg a szógálójány- nak a konyha mellett vót egy szobája. Egy reggel, mikor fröstökölni mentem, a szakácsné valamiér beküldött a szobába, a jánynak meg még nem vót bevetve az ágya, oszt a lepedője csupa véres vót. Én meg megkérdeztem a szakácsnétól, hogy nem vette-i észre, hogy Juliskával vele hált vóna valaki, mer igen véres a lepedője. Na oszt akkor világosítottak fel, hogy a nőknél van ilyen havi baj, vagy tisztulásnak is mondták.” (szegényparaszt, sz. 1898.)

„Tizennígy—tizenöt éves lehettem, amikor én először vótam nővel, a szomszíd asszonnyal. Csak oszt megjártam én evvel a menyecskével. Egyszer — mer huncut is vót azír egy kicsit — nem mondta, hogy neki olyan havi baja van, de még én se tudtam akkor, hogy a nőknek ilyen is van. Hát egyik este átmentem, tanyáztunk egy kicsit, egy idő után elővettem, oszt sepp-süpp elintéztem, mer akkorra mán vót gyakorlatom. Hazamegyek, hát nízem a gatyám, hát tiszta vires. Hát nem tudtam én, hogy lett a’ vires. Szombat este lett, levetettem a gatyát, mit csináljak, hogy anyám meg ne tudja. Felvettem az istállóba a hidlásdeszkát, aládugtam a gatyát, oszt ott rohadt el. (középparaszt, sz. 1896.)

„Mikor megjött a vérzísem nagyon megijjedtem, azt hittem, hogy ez valami nagy betegsíget jelent, oszt sírva mondtam meg anyámnak. De ű csak annyit mondott — na most mán nagyjány vagy, ezután minden hónapba így lesz —, de többet nem mondott. Mikor az egyik jány cimborámnak az esküvője vót, éppen rajta vót a havibaj, oszt olyan nagyon rítt emiatt, hogy mi lesz, hogyha megtudja a vőlegínye, hogy neki ilyenje van.” (gazdagparaszt felesége, sz. 1900.)

„Jaj, de sok jányt meglepetés ért régen, mikor megjött a havi baja, mer el nem tudta képzelni, hogy mitül van, bűnösnek érezte magát, szígyenkezett, bújkált. Meg se mert mosakodni, attúl félt, hogy valaki rajta éri, oszt rámondják, hogy kurva, azír puculja annyira magát. Végül oszt az anyja mondott neki valamit, ha észrevette — ennek így kell lenni —vagy — na most mán férjhez mehetsz — de többet nem nagyon mondott, bizony ilyen sötéten neveltek bennünket. Leginkább egyik jány a másiktul próbált tudakozódni, (középparaszt felesége, sz. 1895.)

85