Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Vajda Mária: Szerelmi élet Balmazújvároson (II. rész)

VAJDA MÁRIA

SZERELMI ÉLET BALMAZÚJVÁROSON II.

„AHUN BEMENT, OTT KI IS JÖN"

Általános az a vélemény, hogy a falusi gyerekeket mivel a természet jelenségei veszik körül — korán megtanulják ismerni azokat, s még a legilletlenebb jelenségeket is megtanulják érteni. Egyrészt az állatok párzása már a kisgyermekek szeme előtt is játszódik, s eleve megszokott, természetesként elfogadott; másrészt a családok nagy részénél egy szobában több generáció is aludt, így minden tudatos nevelés nélkül tisztában voltak a nemi élet jelenségeivel.

Valóban igaz-e így ez az állítás? Milyen szintű ismeretekkel rendelkeztek a paraszti közösség tagjai a nemi életről, az emberi test idevonatkozó kérdéseiről, milyen forrásból szerezték ezeket? stb. stb. Egy sor kérdés, megválaszolásra várva.

„Míg apró gyerekik vótunk nem nagyon törődtek velünk. Örültek, ha csendbe vagyunk, nem lábatlankodunk, hasznunkat még úgyse vették. Ismerkedtünk a világgal, játszottunk, bújócskáztunk a szomszíd gyerekikkel. Kineveztük a szalmakazal meg a szomszíd kerítése közti rést, hogy az az istálló, oszt a fiúk vótak a tehenek, jöttünk hazafele a legelőrül. A kisjányok meg jöttek elibénk, behajtottak az istállóba, oszt mindegyik elkezdte fejni a maga tehenit, hogy jaj de jó kemény cseccsel jött haza, most sok tejet fog adni. Persze a tehén nem adott semmit, abba a korba még semmi sincs a kis pöcörőbe. Hát lehettünk olyan ötéves formák, még nem adtak fel bennünket az iskolába.” (középparaszt, sz. 1898)

„Ó, játszottunk mink olyan bolondságokat is, hogy most vín fejjel szígyellem elmondani. Kutyálkodtunk. Hát ahogy a kutyák egymásba ragadnak, oszt forogtunk, mint a ringlispil, közbe meg morogtunk. Meg játszottunk olyat is, hogy a fiúk vótak a bikák, mink meg a tehenek, oszt ránk ugráltak a fiúk, mint mikor a csordárul jött haza a jószág. De azír milyen érdekes, hogy mikor ilyeneket játszottunk, sohase vót a párunk a testvérünk, úgy látszik csak bennünk vót az az ösztön.” (szegény paraszt felesége, sz. 1900)

A különböző nemű gyerekek játékaira nemcsak az állatok párzásának utánzása volt jellemző. „Meglesték a felnőtteket, hogy hogy csinálják ’azt’, oszt elbújtak az ólba, a szalmakazalba, űk is csinálták. Ha észrevették a szülők, akkor elzavarták űket a seprűvel. De azír az ilyen furcsa játíkok jobban csak addig vótak, míg nem jártunk iskolába, utána mán szígyeltünk vóna ilyesfélét csinálni. Majd mán amikor elhagytuk az iskolát, de főleg mikor mán olyan 14—15 éves forma fattyuk lettünk, akkor kezdtünk érdeklődni, hogy mi domborodik a jányok blúza alatt.” (szegényparaszt, sz. 1905)

Ä fiúk egymás között fiatalabb korban gyakrabban beszélgettek a nemi élet kérdéseiről, mint a lányok, s ilyenkor sokkal vaskosabb, trágárabb hangnemet ütöttek meg, s nem egyszer gyakorlati útmutatóval is szolgáltak egymásnak. „Olyan egyidős fiúk, olyan 15—16 éves komák vótunk, így nevezték ezt a pajtásságot, oszt esténként mindig valamékünknél összetanálkoztunk az istállóba, mer mi fiuk ott aludtunk. Oszt ha a gazda nem vette észre, hogy az istállóba duhajkodunk, meg kártyázunk, beszílgetünk éjfelekig, akkor oszt nyugodtan lehettünk. Hát egyszer valamékőnk kitanálta, hogy akié a legmesszebbre spriccel, az kap egy liter bort. Akkor ott a placcon, a lovak faránál sorba álltunk, oszt akkor mindenki felállította a magáét. Abba a korba még könnyen ment, meg kellett egy kicsit rázni, osztán mán priccolt is belüle. (középparaszt, sz. 1897.)

„Hát miket meg nem csináltunk mink suttyó legíny korunkba. Mindig kitanált vala84