Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 2. szám - Szenti Tibor: Vásárhelyi parasztcsaládok történelmi emlékezete
Bérétvásék is, mög Rúzsáék is léugráltak és tűzharc fejlődött ki köztük. Puskával lűttek. Sokáig lűtték egymást, mert közben a nap is léáldozott. Sándor a vágott vasú puskájával eltalálta Bérétvást. A komisszáros ekkor azt kiáltotta: ’ — eltaláltál, Sándor!’ ’ — Na, akkor mönnyünk!’ — mondta Sándor. Rúzsa Sándorék elmöntek. Bérétvás a kocsidérékba feküdt. Orosháza felé möntek, mert az volt közelebb. Már jól rájuk estelődött, éjfél közelgött. Bérétvás nagyon beteg volt, sok vért vesztött. Ekkor a legközelebb eső tanyánál azt mondta a kocsisának, hogy ’ — hajts be ebbe a tanyába. Kopogj be az ablakon.’ Úgy is lőtt, de akkor még nem nyitottak rögtön ajtót. Bérétvás mondta a kocsisnak, hogy ’ — hajts egészen oda, az ablak alá.’ Az emböre még akkor is annyira félt az átélt izgalmak hatására, hogy beszélni is alig tudott, úgy röszketött. Bérétvás bekiáltott az ablakon: ’ — én vagyok itt, Bérétvás, a komisszáros. Súlyosan mögsebesültem, engedjetök be. A parasztok be is engedték. Egy subára a szoba földjére léfektették és megpróbálták bekötözni a sebét. Bérétvás kérte a parasztot, hogy mönjenek el Orosházára orvosért, de félelmiben az sé akart nekiindulni az éjszakának. Közben telt-múlt az idő. Végül azután, hosszas unszolásra, csak elindultak. Már jól föntjárt a nap, mire az orvossal mögérköztek. Akkorra Bérétvás möghalt. Rúzsa Sándor úgy szétlőtte a Bérétvás panama kalapját, mint a réstát. Amikor temették, ezt is a koporsójára tötték. A Káposztás temetőbe temették el, Újvároson. Amikor 1927 körül a temetőt fölszámolták, Bérétvás maradványait is exhumálták. Mint gyerök, én is arra kíváncsiskodtam” — fejezte be adatközlőnk a történetet — „és láttam, hogy a csontjain még ott feküdtek a kalap foszlányai.” * Az önkényuralom után a „békés ferencjózsefi idők” következtek, amelyek már a század utolsó évtizedében, a Viharsarok nincstelen agrármunkássága körében zendülések sorát eredményezte, majd századunk második évtizedében világméretű katasztrófához vezetett. A császár országlátogató kőrútján Vásárhelyre is elvetődött. Egy történetet erről is gyűjtöttünk K. Sz. E.-től. „Ferenc József a Tiszán hajóval érközött Vásárhely alá és Körtvélyösnél kötött ki. Itt várta a szelevényi gróf hintája, amely behozta a császárt a városba. A szentösi úthon közel, a nyomási tanyaszélön, de mán a rémárisi20 földön állt a hírős Veréb csárda, ahol Dáré Zsófi volt a csárdás. Ferenc József útban Vásárhely felé, betért a csárdába egy italra. Dáré Zsófi mögvendégölte a császárt, aki nagyon jól érözte magát. A környékben gyorsan híre futott, hogy itt a császár, és a Kenéz Hódi tanyájában ökröt sütöttek, hogy vásárhelyi vendéglátás szerint, mögkínálják az uralkodót. De az előírás szerint, Ferenc Józsefnek hamarosan el köllött gyünnie a csárdábul. Mérgében mög sé állt az ökörsütő gazda tanyájánál, így a Kenéz atyafiak maguk öttek, ittak. A császár a csárdából távozva, fizetni akart, de Zsófi nem hagyta, mondván, hogy ’ — a magyaros vendéglátásért nem szokás fizetni.’ Ekkor Ferenc József homlokon csókolta Zsófit, úgy távozott.” VII. VII. Fél évszázad múlva bekövetkezik a katasztrófa, amely nemcsak a „boldog békeidőket” oszlatta el, de a „jó uralkodókról” élő illúziót is. Sors- és nemzetformáló évek következtek, amikor Doberdó köves fennsíkján, vagy az orosz frontokon, lövészárkok80
