Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Szenti Tibor: Vásárhelyi parasztcsaládok történelmi emlékezete

„Mátyás király többször tartózkodott Vásárhelyön. A Hunyadiak kastélya ott állt a mai Serház-tér helyén. Sokat lovagoltak és lovagi tornákat tartottak. A kastély kilátszott a Kenyere-partra, a Szűcsök tanyájába, mert akkor még mindönfelé nagy síkság volt. Mátyásék is ki lovagoltak a Könyere-partra.”

A török korra emlékezve kevés monda maradt meg. Elsőnek egy háromsoros verset idézünk:

„Bár életüket, tanyáikat, falvaikat, földi javaikat elpusztította a török, tatár, mégis csak magyarnak maradt a határ.“

„Amikor Gyula elesött” — mondja adatközlőnk — még onnan is ide gyüttek lakni. Toronyi Tamás a várbástya alatt párbajt vívott Pertata török basával és a harcokban meggyöngült bástya rájuk omlott. Mindketten ott lelték a halálukat. Géczi János vártiszt azt mondta, hogy

,— igyuk mög vég Gyula áldomását úgy is a török teszi már benne lakását',

majd a kupájából a borának felét a lovába öntötte, és jó éjszakát kívánt vég Gyula várának.”

*

„Hód falu helyén, Újvároson, a tatárok szőrkötelekkel összekötözték a foglyokat és ezzel a szóval terelték:

’— hajde, hajde’ — ami az ő nyelvükön ’előrét’ jelent. így maradt meg a Hajda elnevezés.

A mellette lévő laposban vízbe fojtották a rabokat. A Csúcsban pedig úgy csalták ki a menekülteket a nádasból, hogy magyarul kezdtek kiabálni:

’— gyertök elő, né féljetök, elmöntek mán a kutyafejű tatárok! Lányok, asszonyok, gyerökök, gyertök!’

Amikora rejtökhelyükről előjöttek, őket is összekötözték és elhajtották. Ezön okulva, biztonságos rejteköt keresött a vásárhelyi nép és a mai Kopáncs területin, a Két Tisza közé, a Zséna szigetbe és a Petrösbe menekültek. Egész évi élelmet vittek magukkal. A pap nádból, sásból oltárt is építött. Valóságos vízivár volt ez, ’vigyázó halmokkal’. A mögmaradásukért áldozatot hoztak. A síró kisgyerököket el köllött pusztítani, néhogy a lármájukkal fölfödjék a búvóhelyüket. (Még 1849-ben is ide hajtották az állatokat a Könyerébül a vasas némötök elül.)”

*

„Amikor Hód községbe begyüttek a törökök, az égyik lészállt a lováról és öldökölni akart. Egy másik török mög a lovon ült. Ekkor Hódi bíróné összecsapta a kezét és mondja az urának:

’— nézze, kend már, az mög Sadka, a mi fiunk!’ — de persze janicsár ruhába.

És akkor hirtelen végbemöntek az eseményök: a fiuk lészúrta a másik törököt és más nem maradt hátra, mint, hogy bemenekültek a Hódtó nádasába, majd a Két Tisza közé, a vízivárba. A Hódiak ott is maradtak a Rétben, Kopáncson és máig is élnek ott Hódi nevűek: Hódi Dömötör, János, Máté, Pétör, akik mind kopáncsi jobbágyok vó- tak.”

*

A hódoltságot követően a kuruckor emlékeit őrizték meg. Ettől kezdve megszakad a mondái elem és a történelmi valósághoz egyre közelebb álló történetek következnek.

„Nagy Bercsényi Miklós, a Sáros vármegyéből száműzetésben velük tartó muzsikusokat égyször így figyelmeztette:

74