Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Szenti Tibor: Vásárhelyi parasztcsaládok történelmi emlékezete

’né mindig ilyen könnyfakasztó, bús nótákat húzzatok.’

A nagyságos Fejedelöm, Rákóczi Ferenc ezt möghallván, azt válaszolta, hogy:

’— hadd rá, mert könnyünk az italunkba csöppen és így az italunk magyar lösz, ezön az idegön földön.’ ”

Az 1619-ben született Szűts János felesége Nagy György Erzsébet volt. Szűts Jánost a város főbírájának választották meg. Fia, Szűts Márton, 1650-től 1736-ig élt Vásárhelyen és feleségül vette Molnár Katalint.

„Szűcs Márton haza- és szabadságszerető embör lévén, Pekry Lőrinc ezredében kuruc katonaként szolgált. 1705-ben a kenyerei híd lábánál sorakoztak a vásárhelyi fölkelők és hatvanan indultak az ónodi kuruc táborba.” — mesélte adatközlőnk.

„Szűcs Márton sajnálta a lengyelországi Brezán várában bújdosó Bercsényi Miklóst, aki jó földesura volt Vásárhelynek, és II. Rákóczi Ferenc nagy Fejedelmet. Hogy e két szabadsághős szükséget né szenvedjön, saját javaiból élelmet, a Kenyereháton termött szőlőbül egy hordó bort kocsin vittek és marháiból egy egész gulyára valót lábon tereltek. Egy társával mögindultak gyalog Lengyelország felé.” — mondotta adatközlőnk.

„A határon lopva, éjszaka szöktek át, hogy az osztrákok el né fogják őket. Az út hosszú volt, ezért közben a hordót többször is mögcsapolták.

Öregségire így dalolt Szűcs Márton a Kenyere-parti tanyájában:

1. ‘Messze, messze Rodostóba,

Rákóczi van bujdosóba.

Piros vérnyom visz el arra,

Gyászba van a magyar haza.

2. Ha még egyszer visszajönne,

Szabadságunk ki vívója,

Körüiállnánk lobogóját,

Mögcsókolnánk lábanyomát.' “

A XIX. század elejéről is őrzött emléket a Szűcs család. K. Sz. E. így beszélte el:

„II. Szűcs Pétör a francia háborúban Napóleon ellen, Simonyi óbester mellett harcolt. Amikor Temesvár felől jött a ’huszárbrigád’, mögpihentek a rárósi úti tanyájában és úgy vendégölte mög őket, hogy mindön huszárnak két csű kukoricát süttetött, a lovaknak pedig két szárat adatott csűvestül.” VI.

VI.

A vásárhelyi parasztok történelmi emlékezete a legtöbb és a legpontosabb adatot az 1848-as forradalomból, a Kossuth személye köré sűrített szabadságharcról és a fegyverletételről őrizte meg. Több valós adomát is ismernek. Nem is csoda, hiszen ezek az események nagy élményt és megrázkódtatást okoztak apáinknak; másrészt időben viszonylag közel állnak hozzánk. Nem egy család él még, akinek az ükapja Kossuth oldalán harcolt és emlékét elevenen őrzik az utódok.

Vásárhely gazdatársadalma két lényeges ok miatt különösképpen vonzódott Kossuth- hoz. Egyfelől szabadságszerető, „rebellis” természetéhez közelebb állt a karddal, forradalommal kiharcolt és visszaszerzett jog, mint a tárgyalások, diplomatikus alkudozások légköre; másfelől pedig a jobbágyok által művelt föld magántulajdonba kerülését Kossuthnak köszönték. Az egyik nagytekintélyű családfő, V. J. így oktatta fiait, unokáit:

„— nagy kalapot emeljetök, ha a Kossuth-szobor előtt elhaladtok, mert neki kö- szönhetitök a birtokot.”

75