Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 2. szám - Szenti Tibor: Vásárhelyi parasztcsaládok történelmi emlékezete
gazdasági munkássá rétegződött át; és a fejlődő kor élményanyagából, tudatából gyorsan kitörlődik a népi, történelmi tudat és emlékezet. IV. A továbbiakban néhány rövidebb és érdekesebb forrásnyagot mutatunk be, amelyet több vásárhelyi paraszt adatközlőtől gyűjtöttünk. A legrégebbi korokat érintő adatokat a Szűcs nemzetség hét előneves nagycsalád őrizte meg. Közülük háromtól nyertünk értékes történeteket; illetve még további három parasztcsalád történelmi emlékanyagából gyűjtöttünk. Itt K. Sz. E., Cs. Sz. I., T. E. és D. K. I. adatközlőnktől nyert történetekkel foglalkozunk. * Jelentős azon népek száma, akik mitológiájukban őrzik a vízözönlegendát. Ez a katasztrófa történelmi, természeti tény. A történet több kontinensen elterjedt, bár kimutathatóan olyan vidékeken, ahol nagy áradásokat okozó tenger vagy folyó van. Az özönvízlegenda hiányzik, illetve valószínűleg már elveszett a magyar nép kozmogó- niájából. Egy vásárhelyi gazda elbeszélésében magát a vízözön tényét, helyi realitásában megtaláltuk, bár alig valamivel több ez, mint amit Ipolyi Arnold13 említ a magyarok idevonatkozó mitológiájából. A folyamszabályozás előtt a Kenyere-ér a Tisza egyik legjelentősebb kollaterális, oldalági szakasza volt a vásárhelyi határban. Különösen nagy jelentősége volt a XVIII. században, amikor Gyuláig hajóval jártak rajta, és a vásárhelyi tanyavilág kialakulásában jelentékeny szerepet játszott. Az Erdélyből hozott és az épületekhez szükséges szálfák egy részét ugyanis itt úsztatták le. A Kenyerén hidak íveltek és vízimalmok őröltek. Az ér áradáskor elöntötte a kenyerei lapost és összefüggő, jókora sík víz borította a környező határt. A Szűcs nemzetségnek emberemlékezet óta itt volt a szállása, illetve tanyája. Nem egy elöntést, „özönvizet” megértek. K. Sz. E. adatközlőnk elmondja, hogy amikor a környéken kutat fúrtak, a sok méter mélyről fölhozott üledékről a fúrómesterek is megállapították, hogy áradásos rétegek feküsznek odalent, tele mocsári növényekkel, fosszilis vízi szervezetek maradványaival. „Amikor szántogattam a laposban, az eke többször is kifordította az agyagos iszapot” — mesélte adatközlőnk. — „Noé is itt lakott a Kenyere partján a fiaival, mert hogy Noé is magyar volt és itt érték mög a vízözönt. A Szűcsök az özönvíz után te- lepödtek lé a Kenyere partján.” Amivel több ez a rövid történet a vízözönről ismert magyar mitológiai képnél, az Noé magyar származtatása, vásárhelyi illetősége és a Szűcs családnak az özönvíz utáni megtelepítése a Kenyere partjára. Adatközlőnk elbeszélése alapján valószínűsíteni lehet, hogy a foltokban jelentkező agyag az érpartra települt neolithikus népek kunyhóinak ledöngölt padlózata lehetett, mivel itt, ezekre a kultúrákra jellemző kerámiatöredéket is talált. A kútfúrásból származó fúratmagok rétegződése viszont csak a jólismert földtörténeti tényt igazolja, a Pannon tenger létezését, felette pedig a történelmi időkbe nyúló vízjárta, kiöntéses terület elhelyezkedését.14 Geneológiánkhoz tartozik az a ritka történelmi emlékezet is, hogy a vásárhelyi parasztok némelyike úgy beszél a hun-avar-magyar rokonságról, sőt azonosságról, mintha ismerné László Gyula15 ingatag „kettős honfoglalás”-ról szóló hipotézisét. Idevágó emlékanyagukban egyfelől jól érzékelhetően keveredik az egykori iskolai tanulás, illetve a vele kibomlott fantáziájukat későbbi olvasással kibővített anyag; másfelől az a népünk geneológiájában általánosan elterjedt és ismert legendakor, amely nem köthető csupán a vásárhelyi gazdanépességhez. 72
