Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 2. szám - Szenti Tibor: Vásárhelyi parasztcsaládok történelmi emlékezete
Elsőnek említhetjük a megőrzés módszereit. A vásárhelyi parasztság nem elégedett meg azzal, hogy a tágabb értelemben vett társadalmi és történelmi eseményeket száj- hagyományként őrizze meg; bár más vidékek népességéhez hasonlóan, jelentékeny anyagot emlékezetből is ismer. E mellett igen jelentős tárgyi anyagot őriz. A Vásárhelyen korán elkezdődött, ún. „kivetkezés” során, igen sok család megtartotta — és ezektől ma sem válik meg — az elődei által használt tárgyakat, köztük nem egy muzeális értékű, történelmi relikviát, különösen a reformkorból, a 48-as szabadság- harcból, az önkényuralomból és a kiegyezés utáni korszakból. Ezek között a legbecsesebbek a korabeli fényképek, családi okmányok, használati tárgyak, egykorú, hazafias jellegű kiadványok, történelmi eseményeket, személyeket megörökítő olajnyomatok és az egyes történelmi események során használt tárgyak, mint pl. a Kossuth temetésére készíttetett gyászkarszalagok és kokárdák. De az egyik gazdacsalád még azt az 1512- ből datált kardot is őrzi, amellyel egyik, krónikából ismert őse végvárban harcolt a török ellen. Végül a megőrzés kiterjedten alkalmazott, legértékesebb módját, az írásos emlékeket vegyük sorra. Közöttük a legrégebbiek, főleg a reformátusoknál, a családi nagybiblia elülső és hátulsó, üres lapjaira bejegyzett adatok. Ezek jobbára családi vonatkozásúak és nem ritkán másfél-két évszázadot felölelve, négy-hat nemzedék bejegyzéseit is tartalmazzák. Bennük gyakran megbújnak a város és a nemzet egy-egy eseményére vonatkozó, többnyire átélt történelmi utalások és datálások, mint például; „a forradalom évében”, a „nagy vízjárásos években”, „az első háború második fertályában” stb. Az írásos emlékek második csoportjába a gazdasági naplók tartoznak, amelyeket, akár a családi jellegű adatokat, nemcsak a vásárhelyi parasztság, de a kisiparos réteg is elterjedten vezetett. Ezeket módszeresen írták. Több családban a fiák folyamatosan tovább vezették az apa, vagy nagyapa által megkezdett naplót. Bennük adás-vételek, árak, a gazdaság elszegényedése vagy gyarapodása épp úgy megtalálható, mint szórványosan meteorológiai megfigyelések, természeti csapások leírása. Több nemzedéken keresztül végigkövethető társadalmi mozgásokat, természeti alakulásokat olvashatunk ki belőlük. A legbecsesebb írásos emlékek a naplók, amelyek rendkívül széles témakört ölelnek föl. Már az a tény is elgondolkodtató, miszerint a vásárhelyi parasztember nem elégedett meg azzal, hogy pl. bicskát fogjon és álmait fába faragja. Néhány elemivel tollat vesz a kezébe és a nyelv útvesztőivel küszködve nekilát, hogy megörökítse élettörténetét, háborús kálváriáját, a családfáját, szerelmi csalódását vagy a gyermekkori élményéből fölmerülő, keserű emléket, amikor kiverték kezéből a könyvet és helyette szerszámot nyomtak a markába. Ezek az írások a helyi tanyavilág szűk, feszítő, olykor forró atmoszféráját épp úgy megőrizték, mint a háborúk során szerzett élmények alapján, kontinensekre kiterjedő történelmi eseményeket. Gyakran olyan tudósításokkal is találkozunk bennük, amelyeket még a történészek sem jegyeztek le és teljesen újat adnak egy-egy esemény részkérdésének vizsgálatához. Ez is egyik jellegzetessége a vásárhelyi parasztság történelmi emlékezetének. Ami nagyon lényeges ezen írásos emlékek értékelésénél, az, hogy reálisak és hihető- ek, hiszen átélt élmények alapján, többnyire maguk a cselekményben résztvevők jegyezték le; vagy még a család emlékezetében élénken él, amikor papírra vetik, mert az apa, vagy nagyapa, esetleg valamelyik oldalági rokon beszélte el. Másrészt fontos számunkra az írás megőrző képessége. Az egyszer lejegyzett adat ugyanis többé nem torzul, mint a szájhagyomány; de bizonyos mértékben ez a fogyatékossága is, hiszen nem válhat folklórrá, hanem írásjelekbe merevedik, paraszti dokumentációvá válik. Tapasztaltuk továbbá, hogy a család két különböző, már elszakadt ága pl. ugyanazt a XIX. század eleji betyártörténetet ugyanúgy beszélte el, variációnak sem tekinthető el70