Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Szenti Tibor: Vásárhelyi parasztcsaládok történelmi emlékezete

énekelték. Kiss Lajos anyaga kevésbé folklór jellegű. Bár munkáiban több vásárhelyi adomát feldolgozott, a hőseit még gyermekkorában ismerhette, vagy csak egy-két nemzedék válaszhatta el tőlük. (Gondoljunk az elszegényedett Kukulus történetére, aki minden vagyonát egy szép asszonyra költötte.11) A Kiss Lajos munkásságában szórványosan föllelhető népi történelmi emlékezet legfeljebb a XIX. század közepéig nyúlik vissza és a folklór számára olyan, mint a bevetett kenyér, amely a meleg hatására már fölhasadt, de még nem sült meg. Vajon milyen okai vannak ennek?

Egyfelől az idő, másfelől a táj népének karaktere meghatározó a népi történelmi tudat és emlékezet mélységében, realitásában, illetve folklorizálódásában. Minél közelebb kerülünk a jelenhez, a történelmi események és személyek annál kitapinthatób- bak, valósághűbbek. A Török Károlyék által gyűjtött vásárhelyi folklór nemcsak a XVII. századig nyúlik vissza, hanem egész történelmünk megőrzött népi kincsének részeit tartalmazta.

A népi történelmi szemléletet a táj is nagyban befolyásolta. A hegyvidéki ember készen kapta az erdőket, a hegyeket, sziklaormokat, a csörgedező és zúgó patakokat, az egész vad regényes tájat, ahol szeme elől a természet zárja el az áttekintés lehetőségét, ezért képzeletét gyújtja a hegyen, csúcson túl levő tájak és emberek megismerése.

Az alföldi ember a természettől csupán az eget és a földet kapta, a belésimuló, elterülővíztükörrel. Mindaz, ami e három őselem közé került, a két keze alkotó munkája. Kitűnően fogalmazta ezt meg Cs. Sz. 1. rímfaragó adatközlőnk, aki 1954-ben így írt:

,,A csatorna parton állok,

A pusztában messze látok. Nincsen erdő, nincsen halom, S messze száll a gondolatom.

Kint élek a pusztaságban, Mocsarak közt, ingoványbán. Árvaságban, szegénységben, De hitben és reményben.“

Az alföldi ember pillantását nem korlátozza más, csak az a vékony csík, ahol az ég és a föld összeér: s mivel nyáron vibrál, hullámzik a délibáb, olyan mint az óceán, akár az Óperenciás tenger, amely más dimenzió és kívül esik az ő világán.

Fokozottan így van ez a vásárhelyi nép esetében. A mi parasztságunk természetközel- sége a realitásokban él, a vagyongyűjtés közelebb áll hozzá, mint a meseszerzés. Az alkotás reális szellemében és kevésbé mesevilágban él. (Nem véletlen, hogy általában e táj festői sem vállalják a kor heterogén ábrázolási formáit, szemléletükben az elvont képzelet helyett a reális tények élnek.)

A vásárhelyi parasztság életében, különösen a múlt század végén, a Magyarországon késve, az 1880-as években jelentkező ipari forradalom, és a szintén valós társadalmi igényekből fakadó földmunkásmozgalmak indítottak el egy még reálisabb történelmi szemléletet. A társadalmi, gazdasági átalakulás hatására megkezdődött a hagyományos és feudális jellegű paraszti életmód lassú fölbomlása.

Ilyen történelmi, társadalmi és természeti körülmények között jutottunk el a ma élő vásárhelyi parasztsághoz, amelynek több nagyemlékezetű adatközlő meghallgatásával vizsgáltuk a történelmi tudatát és emlékezetét.

Tudatuk nem nacionalista vagy magyarkodó, hanem magyar- és gazdatudat. Úgy vallják, hogy a Kárpát-medencében Árpád is az apáik földjét foglalta el, ez a föld ősidők óta az övék és semmi mást nem akarnak, csak ezt a birtokot megőrizni és békességben gazdálkodni.

Bevezető mondatainkban Thomas Mannra hivatkozva, a népi, történelmi emlékezet tárházát mély kúthoz hasonlítottuk. Ez, a feudális korban kialakult vásárhelyi parasztcsaládok történelmi emlékezetét tekintve is így van. Vázlatosan vizsgáljuk meg a legjellemzőbb vonásokat, amik egyúttal individumot, egyéni jellegzetességet is adnak e város népének.

69