Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 2. szám - Katona Imre: Néma népéről éneklő fekete bojtár (Sinka István költészetének népisége)
éneklési, zenei alkalmak és formák futó áttekintése, továbbá a táncok kérdésének felvetése is, különösen az Anyám balladát táncol értelmezése szempontjából. Sinka gyakran utal verseiben a dalos-zenés alkalmakra, olykor az előadók nevér és az előadás módját is megemlíti, sőt költői eszközeivel fel is dolgozza. A hangszeres kíséret nélküli éneklés legfőbb alkalmai szerinte az esték, az utazások és a társas munkák (kukorica- és tollfosztás, fonó, lekvárfőzés, sulykolás, ill. a férfiaknál a hajcsárkodás, a pásztorkodás csendesebb és nyugodtabb pillanatai stb.), s csak kevéssé a bálok és egyéb zenés mulatságok, mint amilyen pl. a lakodalom, pásztorfogadás és hasonlók. (Egy esetben a sötétségtől való félelem miatti kényszer-dalolásról is ír a Pásztorénekben.) A legfőbb éneklési alkalmak tehát a munkák és a vad mulatságok két szélső pontján helyezkednek el: ... rozsot darál az én anyám . .. kicsi malmát körbe forgatja, s úgy dalolnak: ő meg a kő .. . (Szalontán egy ajtó muzsikál) ... a hegyek tele füttyel és dallal, mulatoz a méla hajcsár, ha véletlenül a lelke fáj. (Csipkefák mögött) Mulat három csepűbajszú, járja három nagyülepű szöllősgazda a gádorban ... Duhog a vén hegyi pince, duhogtatják a zsírosak. Sarkuk mesenagy erejű — tűz lohog a csizmájukban ... Hajh, be tudnak sarkost járni, a világnak fittyet hányni ... (Táncoló szöllősgazdák) Ám az ének és a zene majdnem mindig, sőt S/nkónál néha még a tánc is inkább a bánat, a lelki fájdalom kifejezője és oszlatója, mint az örömé, a mulatságé. Sinka ide vonatkozó helyei nemcsak néprajzi dokumentumok, hanem saját költői „csúcsai” is: Fáradt emberek a dudának szeretik a hangját: pihennek mellette és iddogálnak ... álmok, fáradalmak ... eresz alatt a falon szegre akasztva egy citera lógott, régi fájdalmaknak és kicsi örömöknek hangszere. Vagy azért mondja csak apró kis dalait, hogy megpihenjen mellettük unt, kába magányosságában; a nappal bajait bebújtatva a harmonikába, hogy visszaringathassa őket megszépítve az esti világba? Árva ember az asztalos. Dalai: falevelek; esti szél rázza őket, úgy, ahogy a szeplősnek lelke néha sír, néha nevet, s néha magosról csörgő csengő víz . .. (Mesterek utcája) és sokféle bánat vigasztalásául dalokat sírtak egymásnak. Küzdelmek, szomorúságok és boldogságot esengő lelkek jó szót kerestek ... (Zsellérek vidéke) Penge libatollal néha, néha jó volt sírni rajta; sokszor estefelé sírt rajta a gazda és sírtak a rézkották vagy ragyogtak vele. (Kisbérlők földje) Tátogott előttem göndörhajú cigány s fényes szemekkel szaggatta a húrt; letérdelt a pusztán — ácsi, kedves! s kettőnk életére az ég ráborult. Mikor a nóta már suttogott csak: bő gatyában, ősi kalapban előhíttam a bojtárokat, s a cigány elé máglyát rakattam, hogy a bőrét ne csípje szúnyog s hogy játsszon nekünk füstös kezekkel; bánkódva a mi módunkon, hogy bennünk egy világ veszett el. (Előhíttam a bojtárokat) 44
