Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 2. szám - Katona Imre: Néma népéről éneklő fekete bojtár (Sinka István költészetének népisége)
KATONA IMRE NÉMA NÉPÉRŐL ÉNEKLŐ FEKETE BOJTÁR Sinka István költészetének népisége SIN KA HELYE ÉS A NÉPISÉG FOGALMA Sinka István nem valamiféle népies költő, aki csak utólag fordul ihletért a nép és annak költészete felé, hanem a származása, egész élete és költészete révén is a legalsó társadalmi rétegek hivatott népi énekese. Hosszas és keserves időszakon keresztül neki is éppúgy termelőmunkát kellett végeznie, mint osztályos társainak, mégsem maradt egyszerű, képzetlen népi verselő, népköltő, hanem jórészt a maga erejéből hivatásos alkotóvá tudott válni. Művészete sem egyszerű közösségi, szóbeli népköltészet, de nem is valamilyen átmeneti, félnépi költészet, hanem már valódi irodalom. És végezetül Sinka egész költői életművének nem is a népiesség (fölkorizmus vagy neofolklorizmus), hanem a népiség a fő jellemzője. E népiség elsősorban társadalmi vonatkozású, költőnk a lét peremén élt széles néprétegek egyéniesült típusa, olyan személyiesült társadalmiság és egyben társadalmasult személyiség is, kinek egész művészete a három millió koldus sorsához kapcsolódott. Sinka István alakja és költészete egyedi, de nem egyedülálló: az utóbbi évtizedekben az írásbeliséggel, az irodalommal való közvetlen találkozás mind több és több népi származású tehetséget vonzott a hivatásos művészetek felé, de a nehezen ledönthető korlátok miatt legtöbbjük valahol félúton rekedt meg a népköltészet és az irodalom között. A jóhangú előénekestől a rigmusmondó vőfélyen át a nyomtatásban is jelentkező verselőkig sokféle átmeneti típussal találkozhatunk, jó ismerősei ők a néprajz- tudománynak. A Sinkánál kisebb tehetségű és szűkebb szemhatárú népi verselők nem tudtak elszakadni kisebb közösségüktől, de ezenkívül is túlságosan kötötte még őket a népköltészet vagy egy-egy példaképül választott költő; több volt bennük az utánérzés, mint az eredetiség. Sinka sem szakad el osztályosaitól és témaválasztása is egyéni-társadalmi szempontból egyaránt meghatározott, szemhatára mégis tágasabb és a költői iskolát kijárva, saját lábára tudott állni. Ezt a nagy távolságot csak a legtehetségesebb népi írók és költők tudták megtenni, közülük talán Sinka indult a legmélyebbről és haladt a leggöröngyösebb utakon is. Törvényszerű, hogy e legmélyebbről indultak jussanak el legkésőbb és legnehezebben a költészet magaslataira;a mélyből felcipelt nehéz életterhük költői feldolgozása viszont annál nagyobb érték. Sinka esetében a szegény emberek életét éppúgy nem érthetjük jól az ő versei nélkül, mint ahogyan egész költészete jobb megértéséhez is ennek az elsüllyedt világnak ismerete elengedhetetlen. Sinka nem tudott és később már nem is akart társadalmi köréből, a szegények soraiból kiszakadni; belülről ábrázolta egész életüket. Nem életformában, hanem tehetségben és az önkifejezés módjában különbözik tőlük: „... néma népe felől a lelke lelkivel énekel..(Denevérek honfoglalása). A NÉPISÉG MEGISMERÉSÉNEK MÓDSZERE SINKA KÖLTÉSZETÉBEN Sinka társadalmi jellegű népiségének megismerése többrétű feladat, következésképpen összetett (komplex) módszert is kíván. Mivel költőnk saját életéről és sors30
