Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Katona Imre: Néma népéről éneklő fekete bojtár (Sinka István költészetének népisége)

társai egész osztályáról valósággal „lírai leltárt” készített, a társadalmi-költői hitelű adatoknak e tengerén főként társadalomnéprajzi (szociálantropológiai), szociológiai, továbbá statisztikai iránytűvel lehet legkönnyebben eligazodni. Természetesen más módszerek és vizsgálati szempontok is elképzelhetők.

Sinka így kiemelt és vizsgált költői helyei nagyjából a következő csoportba oszthatók:

1. társadalom: típusok, személyek, foglalkozások és munkahelyek;

2. népélet: munka és életmód, hiedelmek és szokások;

3. népköltészet: műfajok (siratóballadák, betyárballadák, keservesek, dalok stb.);

4. ének-zene-tánc: előadók és előadási alkalmak, szertartások;

5. epikum: szerelmi, betyár- és „babonás” balladák;

6. drámai eszközök: kérdés, felszólítás, felkiáltás, kívánság, átok és áldás;

7. leírás és jellemzés: leírás, felsorolás, fokozás-lefokozás, ismétlés, szórendi csere;

8. képek, jelképek, megszemélyesítés;

9. képszerű stíluseszközök: hasonlat, párhuzam, természeti kezdőkép, ellentét;

10. o jelzők rendszere.

E jegyzék sok szempontból hiányos és első tekintetre meglehetősen vegyes is, sőt a kiválasztás szempontjai is vitathatók. Ám Sinka költészetének behatóbb ismerete eljárásunkat igazolni fogja: ezek az eltérő nagyságú és színű gyöngyszemek — képletesen szólva — költőnk népiességének vörös fonalára rendben felfűzhetők, sőt némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy maga az élet rendelte ezeket egymás mellé. Sinka témaválogatása és ennek az elemzésnek szempontjai közvetve tehát egyaránt életközeliek.

Bármelyik előbb felsorolt jelenségcsoportról akár önálló tanulmányt is lehetne írni, a cseppben benne volna a tenger, így együttesen mégis jobban kikerekedik az a kör, melyben Sinka élete lezajlott és gondolatai mozogtak.

Az előbb említetteknél még több tudományszakot is segítségül hívhatnánk, de a puszták népéről és a fekete bojtár okról is a néprajz tud a legtöbbet. Sinka egész költészete olyanannyira élet- és népközeli, hogy teljes megértése e tudomány nélkül elképzelhetetlen. Egyébként épp ennek a tudományszaknak van Sinkával szemben törleszteni valója is; költőnk egyik jeles néprajzi kutatónkkal való találkozásáról ugyanis ezt írja: „.. . örök titok maradtam és maradok előtte” (Fekete bojtár vallomásai. II. köt. 183—184. old.).

Ezt a titkot igyekszünk most megfejteni. Terjedelme ellenére is vázlatos dolgozatunk csak Sinka népisége főbb vonásainak bemutatására vállalkozik. Míg az ehhez áttekintett verses életmű majdnem teljes, a próza vizsgálata ezúttal elmarad.

SINKA TÁRSADALMA: TÍPUSOK, SZEMÉLYEK, FOGLALKOZÁSOK ÉS MUNKAHELYEK

Sinka szegény, elmaradott vidék szülötte, egész életében — jelképesen szólva — bojtár maradt, csak költészetében lépett elő számadóvá. Kényszerűen vállalta embertelenül nehéz sorsát, így viszont még nehezebben válhatott költővé, mint más. Célszerű szegény ember ként minden adott foglalkozást végigpróbált; Petőfis nyugtalansággal vándorolt, így szűkebb bihari hazáját, annak szegénysorsú népét és a kétkezi munka szinte valamennyi formáját személyesen próbálta, élte át, élményvilága is ebből táplálkozik. (Fanyalgó széplelkeknek sűrűn ajánlgatja is az élményszerzésnek ezt a módját.) A vaskos valóság és Sinka költészetének kapcsolatát felderítve, e kettő között nem kell semmiféle esztétikai bújócskát játszani, nagyonis közvetlenül következik egyik a másikból!

31