Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Én isztenem hová leszünk? (Domokos Pál Péter Válaszol Hajdú D. Dénes kérdéseire)

— Milyen ösztönzésre határozta el magát, hogy elindul Moldvába felkeresni a csángókat? Hogyan készült fel az első útjára?

— Akkoriban olvastam Bartók Béla Magyar népdal című könyvét, ebből értesültem, hogy Kodály közreműködésével már az egész magyar nyelvterületen elvégezték a népdalgyűjtést és részben feldolgozását is, csak a Bákó környéki magyar falvakba nem jutottak el. Minthogy 1929-ben mint fiatal énektanár éppen állásomat veszítettem a Csíkszeredái tanítóképzőben, ez az értesülés arra inspirált, hogy magam menjek be Moldvába és fejezzem be azt a munkát, amit Bartók és Kodály a többi magyar településterületen már megvalósított. Azzal az elhatározással indultam útnak, hogy a kutatások eddig szokásos rendjét megfordítom: előre semmit el nem olvasok. Az út előtt a csángó kérdés szakirodalmát nem ismertem. Tettem ezt azért, mert minden előzetes hatástól mentesen akartam megismerni életüket és a területet, ahol élnek. Kerékpáron indultam útnak. Amikor aztán a Tatros völgyén túljutva Onestbe (ma Georghe Ge- orghiu-Dej), ebbe a nagyobb csángó lakta településbe érkeztem, innen aztán már napról napra, kérdezősködés alapján mentem mindig a következő faluba, és amit ott mondtak az emberek arról, hogy merre laknak még csángók, arra folytattam az utam tovább. Többnyire a plébániákat kerestem először fel, de a papok nem tudtak magyarul, néhány esetben találkoztam magyarul beszélő csángó fiúkból lett papokkal is, de őket viszont olyan helységekbe helyezték, ahol már senki nem tudott magyarul. Előfordult olyan eset is, hogy a pappal történt kérdezősködésem után gyorsan távoznom kellett a faluból, mert informálódásomat jelentette a csendőrségnek. Ezért később inkább a kántorokhoz fordultam, akik mind magyarul beszéltek és jobban ismerték a kisebb csángó-magyar településeket is, melyeket sem térkép, sem más statisztikai adat alapján nélkülük megtalálni nem lehetett volna. Tehát a felkészültségem viszonylagos hiánya helyes módszernek bizonyult, így minden előzetes befolyástól mentesen végezhettem munkámat. Csak azt vettem figyelembe, amit a helyszínen láttam és tapasztaltam. Mikor a közel négyhónapos út után hazatértem, akkor vetettem össze a rendelkezésre álló irodalmat az általam feljegyzett tényekkel.

— Kiket nevez az etnográfia csángómagyaroknak? Mi lehet a csángó szó eredete? Milyen nagyobb tájegységi csoportjai vannak a csángóknak?

— Általában a moldvai és a barcasági hétfaluban élő magyarokat említik ezen a néven. De beszélünk még a gyimesi csángókról és végül ehhez a népcsoportunkhoz soroljuk a bukovinai székelyeket is. Egyesek a csángó szónak pejoratív értelmet tulajdonítanak, még csúfolásként is használják. Nem vagyok nyelvész, a szó eredetéről a következőket tudom mondani: gyermekkoromban ha játszottunk és a messzire röpült labda után szaladtam, azt kiáltották: el ne csángálj! Ha valamelyik faluban tűz volt, a harangozó úgy húzta meg a kötelet, hogy a harangütő mindig csak egyik oldalát érje a harangnak. Félre verte. A székely ezt csángatásnak nevezi. Ha csángatnak, az emberek összefutnak a faluban, mert a csángatás mindig valami menekülésszerű bajt, veszélyt jelent a közösségre. íme: a csángói és a csángót régi igéink jelentése; ezek melléknévi igeneve a csángó szó. Az pedig nem áll, hogy ezt a nevet a csángó-magyarok szégyellnék. Egyáltalán nem! Katona koromban együtt éltem hétfalusi fiúkkal, akik büszkén vallották magukról: csángó vagyok. De ugyanilyen büszkén és magyarságtudattal éreztek azok a moldvai és bukovinai csángók is, akikkel gyűjtőútjaim során beszélgettem. Talán úgy fogalmazhatnánk meg: csángónak nevezzük a Kárpátok gerincén túlra került magyarokat, akik nagyobb tömegben együtt élnek ugyan (egyes falvak lakossága szinte teljesen magyar) — de földrajzi helyzetüknél fogva, a történelem során elszigetelődtek az egy tömbben élő magyarságtól. Ez a meghatározás a határ mentén élő gyimesi csángókra nem egészen alkalmazható, de hát az ő történeti sorsuk alakulása sajátos kivétel.

22