Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Antalffy Gyula: A „három város” a reformkorban

idézhetjük a helytörténész Szokolay Hártó Jánost. Noha az „úri rendűek” az össz- népességhez képest igen kevesen vannak, amikor 1834-ben Katona József pusztumusz várostörténeti munkája megjelenik, „az előfizető Urak és Asszonyságok” száma kereken 130, s közülük mindössze 20 a nemes ember. A foglalkozás csak elvétve van feltüntetve, az abonensek listájából mégis kiderül, hogy a könyvet megvásárolta nemcsak a városi főbíró, a választott közösség elölülője, a városi seborvos, az árvák attya, a plébános, a református lelkipásztor, a postamester, hanem a lakatos-, a kovács-, a kőműves- és az ácscéh is, amellett két kántor, négy ügyvéd és hat tanító, de ki tudja hány parasztpolgár rejtőzik a cím és rang jelzése nélküli nevek mögött. Katona József befejezetlenül maradt helytörténeti műve még Pesten jelenik meg Trattner-Károlyi- nál, de 1841-ben már Kecskemétnek is van nyomdája, Szilády Károly állítja fel, s olyan jelesen működik, hogy még pesti kiadók is foglalkoztatják. A város két könyvkereskedése sok magyar könyvet elad, jeléül annak, hogy a „tisztesb s míveltebb” osztály buzgó pártfogója a hazai irodalomnak. A műveltek közé az 1845. évi Életképek nemcsak az értelmiséget sorolja; a kézművesekről például megjegyzi, hogy ha nem is állanak a fővárosi iparosok szellemi szintjén, a még mindig divatozó vándorlásaik során ki- pallérozódnak, s „az illedelemsb társalgási szokások” felvétele révén a műveltebbek közé sorozandók. A parasztgazdák írni, olvasni általában tudnak, fiaikat sokan iskoláztatják, papi, tanári, ügyvédi pályára nevelik, s ezzel a honoráciorok osztályába való felemelkedésüket elősegítik. Az ily módon „civilisálttá vált” gyermekek aztán családi, rokoni összeköttetésük révén a jobb módú parasztság művelődését előmozdítják, „a szelidebb s illedelmes szokásokat, a közéletben szükséges ismereteket” átplántálva osztályukba.

Kecskemét egyértelműen parasztváros; nyugatról, keletről és északról több kilométer szélességben szőlőskertek, gyümölcsösök veszik körül, túl rajtuk, s délről mindjárt a szélső házak után, szántóföldek sávjai húzódnak, tanyákkal teleszórva, a határ legtávolabbi részein pedig a homokos puszták nagy gulyák és ménesek legelőhelyei. Szép ez a tagozódás, Vahot Imre rendkívül föllelkesül láttára: „Kecskemét tájéka, madárperspectivből, különösen a kath. főegyház magas tornyának erkélyéről tekintve gyönyörű, fenséges panorámát képez, amelynek sajátos kellemein elandalog, nagyszerűségein fölemelkedve ragadtatik el a lélek.” A XVIII. század végéig az állat- tenyésztés van uralkodó helyzetben. A hódoltság idején Kecskemét befogadja a környékén elpusztult falvak népét, földterületüket magához csatolja, s több mint 300 000 holdon folytat szabad tartású szarvasmarha-tenyésztést. A török kiverése után pusztáinak jó részét elveszti, mivel visszacsatolják őket a kun kerülethez, de Bugac, Orgo- vány és Monostor hatalmas legelőterületein továbbra is virágzik az állattenyésztés. Az intenzív földmívelés azonban egyre nagyobb tért hódít, a XIX. század elején a homokos legelőterületek egy részének feltörése lehetővé teszi a különböző kertészeti termelési ágak bevezetését, a szőlő- és gyümölcstermesztés széles kibontakoztatását. Ekkor alakul ki a mezővárosokra oly jellemző tanyásgazdálkodás; 1830-ban a 160 000 holdas határban már 4500 ember él.

A Duna—Tisza közi homokvidék átalakításában élenjáró Kecskeméten a múlt század derekán döntő jelentőségűvé válik a szőlő-, a gyümölcs- és a zöldségtermesztés. A város körüli „hegyeken”, vagyis a szél munkája nyomán létrejött buckavonulatokon — a Máriahegyen, a Vacsihegyen, a Kőrösihegyen, a Budaihegyen — kialakult kertészeti övezetek egyre nagyobb tömegben dobják piacra a gyümölcsöt, termelik a bort. A Társalkodó városrajza szerint 1840-ben már 5600 holdnyi szőlős- és gyümölcsöskertje van Kecskemétnek. Bora nem oly „nemes ízletű” ugyan, mint a hegyvidéken termettek, de tiszta és egészséges. Miként a nagykőrösi, úgy a kecskeméti szőlőkben sincsenek présházak, csak olyan kisszerű kunyhók, amelyekben a gazda a tőkék megmunkálásakor

15