Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - Salamon Konrád: Töprengés a népiségről - Kodály Zoltán nyomán
népiségét nem csupán a népművészetből való megújulásnak tekintjük, mert ez az egésznek csak egy része. Az így értelmezett népiség feladata a fejlettebb országokban már korábban létrejött egységes népnemzeti kultúra és művészet elidegenedésének felszámolása. A kevésbé fejlett országokban viszont kettős feladatot kell megoldania: egyrészt be kell fejeznie a még befejezetlen népnemzeti műveltség megteremtését, másrészt fel kell számolnia e „félkész" kultúra és a tömegek közt máris kialakult elidegenedést. E kettős feladatban vált a magyar népiség meghatározó elemévé a még élő, gazdag népművészet, amely nélkülözhetetlen alapja az egységes népnemzeti műveltség megteremtésének, és forrása a művészet és a tömegek közti elidegenedés felszámolásának. Az izmusok tehát nem keresztezik a népiség útját, hisz az nemcsak folklorisztikus, azaz népies törekvésként jelenhet meg. Mind ez azt is jelenti, hogy a népiség magába foglalja a legújabb művészeti törekvéseket, illetve ezek a törekvések az igazán nagy alkotók kezében sajátosan nemzetivé válnak, mint Ady szimbolizmusa vagy Móricz naturalizmusa. ❖ * * Az „Új versek”-kel egyidőben, 1906-ban jelent meg Bartók Béla és Kodály Zoltán népdalgyűjtésének első terméke a„Magyar népdalok” című kis füzet. Első állomása volt ez annak a folyamatnak, amelynek során — az irodalomtól jócskán lemaradva — a zenében is elkezdődött a népiség megvalósítása. Természetesen az ő munkásságuk sem előzmények nélküli, elég csak Vikár Bélára, illetve az egyes Erkel-Egressy-Mosonyi-művek- ben mutatkozó népi törekvésekre gondolni. Bartók és Kodály ugyanazt cselekedték, mint az irodalomban Petőfi és Arany: megteremtették annak lehetőségét, hogy a zenében a is nép váljék uralkodóvá. Mindezt pedig azért kellett a népzenére alapozni, mert minden „nemzet azt tekinti klasszikus művészetnek, amely legtöbbet fejez ki a nemzet leikéből, a legtökéletesebb formákban. Kik a mi zenei klasszikusaink? Nincs más zenénk, amely a magyar lélekbe mélyebben világít bele, tömörebb, ércnél maradandóbb formában. A magyar népdal a par exellen- ce magyar klasszikus zene. (. . .) Ezért van a művészi magyar zene kialakulására sokkal nagyobb fontossága a népdalnak, mint talán más európai országokban volt. — A magyar zenei Helikon is, ha élni akar, csak a mezőtől tanulhat.”6 Annál is inkább, mert „a földműves nép közt fennmaradt dalok java valamikor az egész magyarság tulajdona volt. Ha azon igyekszünk, hogy újra az elegyer.: a magyar közösség szűk körét tágítjuk. Akik e dalokat nem ismerik, nem akarják ismerni, önként kizárják magukat a nemzet nagy közösségéből, tartozzanak bármily szorosan valamely részletközösségbe. Mert ez az a közösség, ahol egy érzésben találkozhatik az egyszerű pásztor a nemzet bármely nagyjával, ahol mind a kettő csak ember és annyit ér, amennyire ember.”7 Kodály tehát a népiségben olyan népnemzetet szervező erőt látott, melynek tagjai közt csupán emberi tartalmuk tehet különbséget. * * * Bár a századforduló táján az építészetben is voltak nagy lehetőségeket magukban hordó népi törekvések, így Lechner Ödön és Kós Károly küzdelme a „magyar formanyelvért”, de ezeknek sajnos nem lett a bartókihoz és kodályihoz hasonló eredménye. így most csak ábrándozhatunk azon, milyen sajátosan „magyar” város lehetett volna Budapest, ha klasszicista jellege mellett az Iparművészeti Múzeumhoz „hasonló” épületek 93
