Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - Tüskés Tibor: Ikertársak (Kodály és Illyés)
sonlóan „nagy ikertársához”, Kodály Zoltánhoz — már rég nem csupán az „értőké”; az egész nemzeté. Még pontosabban — a metafora sejtelmes érzékenysége talán ezt a párhuzamot is megengedi —: Illyés azonképpen „ikertársa” Kodálynak, miképpen József Attila művészete, sorsa és útmutatása Bartókéval rokonítható. A párhuzamokban a leegyszerűsítés, a félreértés veszélye is benne van, de a párhuzamok, az analógiák, a „correspondances (összefüggések, megfelelések, csatlakozások, ráütések)”—hogy egy lllyés-vers címét idézzük—épp annyira a termékeny tűnődésre, a rejtett egybecsengések fölismerésére is alkalmat adnak. Maga a költő is él velük. A reformáció genfi emlékműve előttben olvassuk: „Kálvin, Knox, Faréi, Béza! S bika-fővel /a hadrakelt hit zord hadnagyai, / aVilmosok! és Coligny és Cromwell / — ők néztek rám — s a szablyás Bocskay!. . .” * * * A magyar századforduló szellemi-művészi forradalmában, a haza fogalmának megtisztításában, a nemzet öntudatának megújításában az irodalom és a képzőművészet mellett a zene is részt vesz. Bartók és Kodály éppúgy az „új időknek új dalait” szólaltatja meg, mint ahogy Ady, Móricz, Szabó Dezső és Rippl-Rónai egy új tartalmú, új forrásból merítő művészet megteremtését hirdeti. A Nyugat első írói nemzedéke nemcsak időbeli, hanem eszmei-gondolati párhuzamosa is a zenei megújulásnak, s Bartók és Kodály föllépése nemcsak formálisan kapcsolódik a Nyugat megindulásához, hanem művészetük megértése, elismerése is ott talál a legrokonabb fogadtatásra. A Nyugat 1910 és 1940 között több mint tíz alkalommal foglalkozik részletesen Kodály művészetével. A sort Csáth Géza két írása nyitja meg: először Bartók Béla és Kodály Zoltán, majd — még ugyanabban az évben — Új hangjegyek: Kodály Zoltán címmel ír. A Nyugatban jelenik meg 1921-ben Bartók nevezetes írása Kodályról. A huszas évek közepén Harsányi Zsolt és Szabolcsi Bence publikációit közli a folyóirat. Legtöbbször — hatszor — Tóth Aladár foglalkozik Kodály művészetével. Amikor 1940-ben Angyalok és pásztorok (Kodály útja a népzenétől a vallásos zenéig) című írása megjelenik, Illyés már évek óta részt vesz a Nyugat szerkesztésében, a folyóirat társszerkesztője. Kodály több alkalommal saját művével, írásával és alkotásának kottafakszimiléjével is otthon van a Nyugatban. 1917-ben és 1918-ban zenekritikákat ír, Debussy művészetét méltatja, s két alkalommal egy-egy Bartók-mű, a II. vonósnégyes és Bartók első operája, A kékszakállú herceg vára bemutatójával foglalkozik. A Nyugat Adyt búcsúztató száma az „Ádám, hol vagy?” szövegére írt Kodály-mű kottáját közli. Majd 1923- ban, amikor a másik Ady-vers, a Sappho szerelmes éneke is dallamot kap, a folyóirat e művét közli. Egy évtizednyi idő kihagyása után nevezetes Kodály-publikáció a Nyugatban az 1933-ban közreadott Vallomás (az előző év decemberében előadásként hangzott el először ): a cikkhez a folyóirat következő számában Babits egyik „könyvről könyvre” írásával kapcsolódik, és Kodály nyomán a népköltészet és az irodalom kapcsolatáról, valamint a „népies irányról”, a népi írók mozgalmáról elmélkedik. Kodályt személyes szálak is fűztéka Nyugat íróihoz, szerkesztőihez: a Nyugat-Barátok Körének tagja, s a kör „irodalmi szalonjában” rendezett műsorokon többször szerepel. * * * A századforduló magyar társadalmának az egyik legfontosabb problémája a parasztság helyzete volt. Ez a gond —aszegényparasztság földhöz juttatása — az elbukott forra- dálmak után sem oldódott meg. A parasztság sorsának, a magyarság fönnmaradásának, 82
