Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - Körber Tivadar: Kecskemét - Kodály városa
magyarsága találkozik műveiben a régi népdalokból leszűrt magyarsággal. Külföldi nagy sikerei mutatják a legjobban, hogy törekvése nem meddő.” Népi hagyományok, irodalmi inspiráció, történelmi elkötelezettség — máig érvényes megállapítások Kodály alkotói beállítottságáról, életművének geneziséről. Némi taktika is bújkál Bodon soraiban: figyeljetek föl végre arra a magyarra, akit a külföld már elismert és befogadott, lássátok meg, hogy az ő sikere a mi dicsőségünk is! (Ez a gondolat sok későbbi méltatásban is vissza-visszatér. A Kecskeméti Közlöny 1928-ban például így ír: „Lehetetlen meg nem mozdulni a magyar szíveknek, amikor Anglia több városában csak művészfejedelmeket megillető hódolattal fogadja a Psalmus költőjét. Kecskemétet azonban a legbensőségesebben érinti a New York-i bemutató[...] A műsoron Kodály arcképe látható, valamint Budapest és Kecskemét városokból való felvételek abból az alkalomból, hogy nemcsak Kodály, de a szövegíró Vég Mihály is kecskeméti születésűek.”) Kodály és Kecskemét kapcsolata nem születésekor dőlt el, hanem ezekben az években és az utána következőkben ... „Születtem Kecskeméten, de mivel szüleim pár hónapos koromban elköltöztek onnan, nem illet meg a »Kecskemét fia« büszke név. Mégis kénytelen visszaéltem vele, mikor falusi vándorlásaim közben megkérdezték »hová való születés« vagyok. K. neve mindig felcsillanó szemeket és rokonszenvet hozott.” Puszta gesztus szülte volna ezeket a mondatokat? Nem valószínű. Miért „büszke név” hát Kecskemét fiának lenni? A város elmaradottságáról alkotott sommás ítélet nemcsak igazságtalan, de hamis is. Kecskemét történetének búvárai számos olyan adalékot hoztak fölszínre, mely ennek a városnak életképességét és életre hivatottságát bizonyítja. Talán nem is elsősorban a zene területéről. Nem véletlenül szokás — bár ez is közhellyé kopott már — Kecskeméttel kapcsolatban aranyhomokról beszélni. Mitől lett itt „arany” a hajdani átkos futóhomok? Petőfi sem valami kedélyeskedő, vállveregető fraternizálás okából indítja így egyik versét: Hírős város az aafődön Kecskemét. De, hogy visszatérjünk a zenéhez: a múlt kutatói tanúsítják, mennyi jó törekvés, nemes szándék élt itt amagyar történelem viharos évszázadai alatt; különösen az egyházi iskolák folytattak megszakítatlanul figyelemreméltó zenei tevékenységet. Hogy ezek nem érlelődhettek tartós és szilárd eredménnyé, az — sajnos — tükre-modellje is lehet nemzetünk egész történetének. Kodály, aki úgy ismerte a múlt örökségét, mint századunk nagyjai közül kevesen, lehetetlen, hogy rá ne érzett volna az egykori szőlősgazdák, iparosok, prédikátorok üzenetére. Meggyőző bizonyítékot nem szavakban, hanem az életműben kell keresnünk. Vajon véletlennek tarthatjuk-e, hogy amikor keserűségét panaszolva jobbító szándékkal ostorozta saját korát, mondanivalójának történelmi hitelesítését éppen Kecskeméti Vég Mihály egyik versében találta meg? „Nagyon nagy örömöm, hogy megzenésítésével messze múltba nyúló kapcsolatba tudtam jutni szülővárosommal.” Pedig a Psalmus Hungaricus szövegválasztásának és megírásának idején még igencsak laza volt kapcsolata a szülővárossal, a nagy bemutatók, a gyakoribb látogatások még csaknem egy évtizedet várattak magukra! 1930 körül országos jelentőségű zenei események színhelyévé vált a nagy mezőváros. Valóságos frontáttörés volt. ez az új magyar zenekultúráért vívott harc történetében. Harc volt valóban, szövetségesekkel és ellenfelekkel, vesztesekkel és győztesekkel, sebekkel és diadalokkal. Nem döntő, hogy a szövetségesek hol születtek, honnan származtak. Egy városra mindig jellemző az is, kiket vonz oda, fogad be, vagy éppen kiket és miért űz ki magából. Szent-Gály, Kacsóh, Bodon nem voltak odavalósiak. Különös véletlen tehát, hogy Kodály ügyének egyik legkövetkezetesebb, páratlan energiájú harcosa, az elődök munkájának betetőzője, Vásárhelyi Zoltán éppen kecskeméti születésű volt. De az már korántsem véletlen, hogy Kodály tanítványa. O, akinek azelőtt 28
