Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - Körber Tivadar: Kecskemét - Kodály városa
KÖRBER TIVADAR KECSKEMÉT - KODÁLY VÁROSA Fordítsuk mindjárt kérdéssé a címbeli állítást: igaz-e az a szoros kapcsolat, amit e két név között feltételezünk? Ha igen, miért? Kodály az egész magyarságé, életműve és tanítása révén az egész nagyvilágé. Milyen részesedést kér belőle Kecskemét, mit követel sajátjának, milyen címen tartja magát egy gazdagon alkotó élet bölcsőjének és örökösének? Egyáltalán: meghatározó lehet-e egy nagy ember életére, gondolkodására, munkásságára, hogy hol született? M. Bodon Pál, a kecskeméti városi zeneiskola egykori igazgatója mondta éppen Kodállyal kapcsolatban 1932-ben: „ . . .az ittszületés, helyben nevelkedés, az e határhoz tartozás mindaddig nem egyéb, mint szürke fizikai tény, míg a lelki idetartozás, a lelki rokonság érzése valamilyen konkrét formában meg nem nyilvánul.” Megfordítva: lehet-e több, nagyobb, gazdagabb egy város, egy táj, egy ország attól, hogy belőle származott valaki, akire azóta milliók figyelnek? Van-e oka büszkélkedni fiaival, van-e joga visszaperelni azokat, akiknek örökségét mások is magukénak vallják? E kérdéseket sokfelől körüljárhatjuk, egyre jobban beléjük gabalyodhatunk. Kodály Zoltán és Kecskemét esetében különösen. Hiszen a szó szorosabb értelmében nem is volt kecskeméti. Apja Pesten, anyja egy Fehértemplom nevű bánáti kisvárosban született. Alig több véletlennél, hogy ő maga 1882. december 16-án Kecskeméten jött a világra. Fél évvel később már Galántán, tízzel később Nagyszombaton találjuk a gyermek Kodályt. „Szülővárosomról nincs semmi gyermekkori emlékem” — mondta egy időskori interjúban. Évtizedekig legfeljebb futólag látogatta meg Kecskemétet. Mit is keresett volna Budapest, Berlin, Párizs után olyan helyen, amelyet pár évtizeddel korábban Liszt Ferenc —talán kellő megalapozottság nélkül, de bizonyára mégsem véletlenül — a vidéki elmaradottság jelképeként emlegetett? Milyen is lehetett az a magyar „vidék”, amely olyan nagyra hivatott tehetségnek is szárnyát szegte, mint Katona József? Ne mondjunk elhamarkodott ítéletet, minden efféle általánosítás torz lehet és igazságtalan. Vastag, kőkeménységűnek hitt rétegek alatt robbanások érlelődhetnek, nemcsak a földkéregben, az emberi lelkekben is. A tízes évek elején egyszercsak megmozdult az Alföld szilárd kérge, mégpedig éppen Kecskeméten. Élt ott akkoriban egy ember, —fő hivatását tekintve reáliskola-igazgató, matematikus, mellesleg a geofizikához is érthetett valamit, hiszen az 1911-es földrengés után szeizmológiai méréseket végzett, melyeket később forrásértékűnek fogadott el a tudományos szakma —, akinek sikerült megmozgatnia a kecskemétiek zenei érdeklődését is. Kacsóh Pongrác magvetését nem szabad alábecsülnünk, az elsők egyike volt ő azoknak a sorában, akik a város zenekultúráját megalapozták. Legjobb tudomásunk szerint Szent-Gály Gyula zeneiskola-igazgató ejtette ki először elismerően Bartók Béla nevét Kecskeméten, Kacsóh pedig zenenépszerűsítő előadássorozatában már „nagy magyar szimfonikus”-ként aposztrofálta a fiatal zeneszerzőt. Útegyengető munkájának nagy része lehetett abban, hogy 1913-as kecskeméti bemutatkozó hangversenyén igen nagy rokonszenvvel fogadta a közönség Bartók művészetét. De ez már Kacsóh távozása után történt. Később M. Bodon Pál vállalta magára az új magyar zene propagálásának feladatát. Elsősorban Kodály műveit ismertette szóban, írásban, tettekkel. Egy 1927-ben publikált cikke arról vall, hogy már akkor pontosan látta a zeneszerző jelentőségét, helyét a magyar kultúra történetében. „Ha megnézzük dalainak szövegét, azonnal tisztába jövünk Kodály mentalitásával. Balassi Bálint, Kölcsey, Csokonai és kortársaik az ő irodalmi ideáljai s ezek patinás 27
