Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - Pethő Bertalan: Kodály emberségpéldázata
nunk, hanem a nemzetközi műveltség áramkörébe való alkotó bekapcsolódással kell a „nemzeti lélek magasabb műformában” való kifejeződését munkálnunk, ugyanúgy kell eljárnunk a szellemi élet minden területén. Ennek a programnak a kivitelezése kétfrontos harcot igényelt és igényel. Egyfelől a népdal elfogadtatásáért, másfelől a műveltség és művesség színvonalának emeléséért kell hadakozni. Ami a népdalokat illeti, ezek fölött sokan elsiklanak, nem látva be, hogy népdalt éppúgy nem lehet írni, mint közmondást. Magva feltörhetetlen, jelentése kimeríthetetlen, ha kellően elidőzünk mellette. A mindennapi hangulatok fodrozódásaitól le kell ereszkedni a kedély mély áramlataihoz, amiben tisztán élnek az ősi képek, a születéshez, szerelemhez, játékhoz, természethez, megpróbáltatásokhoz és halálhoz fűződő indulatok. Legalább olyan sokan zárkóznak el a szellem kiművelésétől, az európaiságtól, a klasszikus hagyományok átvételétől is. Az érzelmek hirtelen ellobbanása és a kitartó munkálkodás hiánya így együtt eredményezi a hulladék-kultúrát, ami egyszerre talajtalan és színvonaltalan. A népdalt már nem tudó, de értékes műzenéhez még nem jutó rétegek kultúraközi állapotában a szellemi élet máig növekedő torzszülöttjét ismerte fel Kodály. Akik szabadság ürügyén kozmopolitizmust majmolnak, akik civili- zálódás címén csak az anyagiakat hajszolják, akik családtervezés gyanánt jövendőjüket irtják, akik a felbomló közösségek éjszakáiból és hétvégeiből ingáznak a jólét perifériáira — mindnyájan a hulladék-kultúrával élők táborát növelik. A tiszta kultúrához innen kétfelé visz az út: az ősi tiszta érzület hagyományaihoz és az emberi értelem vívmányainak az elsajátításához. Magyar magas-kultúra csak mindkét út bejárásával érhető el. Elsődleges azonban — és erre meggyőző erővel Kodály ébresztette rá népét először — a sajátos, ősi hagyományok ápolása. A kultúra háza csak akkor lesz szilárd, ha erre az alapra építjük, a mi viszonyaink között minden más próbálkozás erőtlen marad, vagy idegenné válik. Kodály nemcsak felismerte ezt a követelményt, hanem népzenei kutatómunkával felszínre is hozta az alapul szolgáló hagyományokat. A magyar nép zenekultúrája, ami illetlen érintésektől és gúzsbakötő tudálékosságtól mentesen, telérként növekedett az eónok során, teljes pompájában jelent meg munkássága nyomán. Ennek az örökségnek a birtokában a hulladék-kultúra népe egyszeriben a teljesületlen, nagy ígéreteket hordozó, félbenmaradt nép rangjára emelkedett. Bármilyen silány legyen is a jelen és a felszín —vallotta —, a múltban és a mélyben az érzelmek, képek, indulatok kimeríthetetlen forrása buzog, esszenciává összeszü rém lett élettapasztalat áll rendelkezésre. Bizonyos tulajdonságok, éppen amik a hulladék-kultúra létrejöttének kedveztek, lehetnek negatívak, az egész örökség mégis nemes és nagyszerű jövendő kibontakoztatására képesít. A magyarság tényleges sorsa és arculata mögött ott rejtezik egy másik, tudatalatti magyarság, amit tervszerű, történelmi psychoana- lízissel kell tudatossá és értékesíthetővé tenni. A nemzet átnevelésére és nevelésére van szükség: a tudatalatti magyarság fluidumának közkinccsé tételére és kamatoztatására. A nevelő Ének, zene, játék, mozgás és közösségi szerep ősi egységben van a gyermeknél. Mindaz a nemesség és gazdagság, ami a vitalitásnak ebben a még ösztönös megnyilvánulásában rejlik, pusztán érzelemszerű, áttetsző, tünékeny, képlékeny előlege a későbbi lehetőségeknek. Konkrét tartalmakkal, benyomásokkal, eszmékkel és hagyományokkal való telítésére, valamint fogalmi tisztázására és megszilárdítására van szükség ahhoz, hogy az érzelemszerű élőképből határozott arcélű valóság legyen. Kodály felismerte, hogy a tudatalatti magyarság tudatossá érlelése és a felnőtté-válás útjának 14
