Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - SZEMLE - Füzi László: Baka István: Tűzbevetett evangélium
(vagyis a világhoz) való viszonyát vizsgálta a költő. Alapélménye a világtól való idegenség („E tájban nem vagyok, csak értem .a „sűrű, otthonos homályban“ való lét, s az ezt kísérő, a kitudottságot méginkább felerősítő lemondástudat. Az első kötet összegző verse a Legenda, hát lehullasz, a maga sokat idézett soraival: „Legenda, hát lehullasz / jövőnkből varrt ruha / Erdővé válhatunk mi, / szarvasokká soha!“ A „történelmi” versek ebben a rendszerben a közösségi gondolkodásra, a megkeményedett magatartásra, általában a cselekvésre vagy a cselekvés következményére utaltak a hiány világában. Baka István második kötete hat év után követte az elsőt, s a kötet harminc versének láttán, ahogy a kötet első, felületes kritikusa is tette, akár Baka költészetének elapadásáról is beszélhetnénk. Köz helyes megállapítások helyett fontosabb annak megállapítása, hogy az új versek szoros kapcsolatot tartanak az első kötet képi-gondolati világával, miközben új formai-gondolati lehetőségeket is megmutatnak. Az élet sorssá változásában a létélmények erősödnek fel, s ez a vonás átszínezi — líraivá formálja — a kötet történeti rétegét is. (Ha Baka költészetének elapadásáról beszélnénk, akkor arról is szólni kellene, hogy ez a vékony kötet 1977 óta várt megjelenésére, s így viszonylag rövid időszak verseit tartalmazza.) Az új kötetben Baka újraközli a Bolgárok című verset. A hasonló problematikájú Székelyek és A Jantra hídján címűekkel együtt alkotja a kötet első ciklusát. A ciklus a történelem viharaiban élő Kelet-Európa népeinek a megmaradásért vívott küzdelmét példázza. Rokon ez az első kötet történelemszemléletével, ahogyan a magyar irodalom tragikus sorsú költőit idéző Tűzbe vetett evangélium című ciklusnak is megvan a maga elődje az első kötetben. A ciklus és a kötet címadó versét Baka Ady-motívumokból formálta. Érdemes felfigyelnünk erre, hiszen a kötet egészét meghatározza az Ady-élmény. A vers a Bibliáját széttépő, önnön romlását hitetlenségben váró Adyt állítja középpontba. Adyra a megnyugvást kereső állapot újrateremtése utal itt, s ez az élmény átlírizálására is lehetőséget teremt. A versben a Magdolna-motívum megjelenése teremt azonosságot az alkotó és a téma között: „Ágak közt zápor serceg, mintha / Magdolna fésülné haját, / villámlik — szikrát vet sörénye, / nézem eszelős-boldog mosolyát“. A természet jelenségei: a zápor, az eső és a hó korábban a tisztaságot, a megtisztulást jelentették Baka költészetében, most Magdolna, az evangéliumi nőalak „eszelős-boldog mosolya” sem jelentheti a megváltást. Innét kiindulva több irányú folyamat megfigyelői lehetünk. Baka ismételten verset formál az Ady-motívumokból (Sátán és Isten foglya,) s ez — többek közt — a természeti képek átértékelésével jár együtt. Az első kötet Erdő, erdő című versére itt a Miért hallgatsz, tavaszi erdő című utal. A természet is a közöny részévé válik: „Hogy hittem én tebenned, erdő / Hallgass csak! ím, letérdelek / Imádkozom vagy átkozódom / mindegy nekem. Mindegy neked.“ Ez a lemondás vezet a versekben a színek elsötétedéséhez is. A hó a tisztulás helyett csupán „csíkos fegyencru- hává” tudja változtatni a fák fekete ágait. Bakánál a kínnak és a dühnek is a fekete a kísérőszíne. Ugyanakkor a természetből újabb motívumot kölcsönöz a költő: a vadászatét (Sátán és Isten foglya, Körvadászat, Háborús, téli éjszaka). A költészeti hagyomány személyessé formálása jellemzi a kötet összegző verseit, a Trauermarsch és a Háborús, téli éjszaka címűeket is. Kapcsolatot tartanak egymással ezek a versek, ugyanazt a kort, a Monarchia világát idézik. Összegződik bennük Baka történeti látása, művész-elődöket megszólító verssorozata, ahogy képekben gazdag költészetének is kiteljesedését mutatják a versek álom-víziói. Görömbei Andrásnak adott interjújában mondotta Baka István: azokat a kérdéseket, amiket a történelem fölvetett, de nem oldott meg, nem lehet egyszerűen „leírni”, s hogy a „mi viszonyaink között a legforradalmibb változások is érintetlenül hagyhatnak, vagy újratermelhetnek olyan sok százados normákat, amelyek miben-létét nem tudtuk tisztázni magunknak”. Ha okát akarjuk adni, miért fordult Baka a Monarchia világához, akkor a magyarázatot a fenti gondolatban találhatjuk meg. A Monarchia ugyanis a társadalmi, szellemi, művészi fejlődés ellenére, kialakulásának ellentmondásai következtében, megteremtette a minden forradalmat, gondolatot magához emésztő álvilágot, — Baka kifejezésével — „papírmasé-vi- lágot” is. A két élmény ebben a vonatkozásban közös: Baka számára Mahler a vízió lehetőségét teremtette meg, Ady a vízió társadalmasítását és konkréttá változtatását is. A Mahler-vers zárt szerkezetű, s látomása is következetesen végigvitt: a messzeségből feltűnő gyászmenet alakjainak vonulása után „vízmélyig gomolyog az éj“. A Háborús, téli éjszaka nyitott mű: zárórészének kérdéssorozata az önmagát megszólító költőé. Ady kívülről szemléli önmagát (hasonlóan Az ős Kaján vershelyzetéhez), a helyzet és a küldetés kettősségében formálja talányossá önmagát. Baka Ady-verse két idősíkot követ: a vershelyzetet a háborús téli éjszaka pillanatának megformálása teremti meg, míg az ekkor megjelenő víziók átjátszanak Baka világába is. A vers felépítése is ezt a kettősséget követi: adva van a költői monológ, s ezt törik meg — teszik szaggatottá a lélektani helyzetnek megfelelően — az ún. betétversek, látomások. A monológ Ady- motívumokból építkezik — így jelenik meg képi utalás Az eltévedt lovas, a Mag hó alatt vagy a Magyar fa sorsa című versekre — s az „ember az embertelenségben” gondolatával élő Adyt állítja elénk. A vers Adyja rokon a Világos után hallu- cinációiban élő Vörösmartyval — a monológ megformálása, zaklatottsága, kérdés-zuhataga ezt a rokonságot erősíti —, noha Adynak a versben is jellemzője az önmagában való hit őrzése. A 95
