Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 11. szám - SZEMLE - Odorics Ferenc: Módszer és szemlélet szintézise (Gion Nándor: Latroicnak is játszott)
iO is megfigyelhető. Gion az egymás mellett futó történeteket mindkét regény végén tablóban kapcsolja össze. A magyar nemzetiségű szereplők történetei mindig a regények utolsó fejezetében, a német nemzetiségű szereplőké pedig mindig a regények utolsó előtti fejezetében zárulnak le. Gion a történetek befejezését egy-egy „jeles ünnephez” köti (esküvő, születésnap), így az egyedi szereplők történetei a vajdasági nemzetiségek (magyar, német) sorsaként is értelmezhetők. A magyar sorskérdés különösen előtérbe kerül, hisz a Rózsamézben a magyarok történetét lezáró ,, jel es ünnep” nem családi, partikuláris ünnep, hanem az egyetemes keresztény kultúra ünnepe: nagyszombat és az azt követő nap reggele. * * * A Latroknak is játszott metaforikus szerkezetének fő elemeit a regénycímek is tartalmazzák. Az első regény központi metaforája a Virágos Katona, a másodiké a rózsaméz, s mindkettőt átszövi Rojtos Gallai játéka, a citeraszó. Erre a három elemre szemantikai azonosságok és szembeállítások segítségével felépíthető a regény metaforikája. A Virágos Katona azonosítottja a reális, létező világon kívüli boldogság, a kívülállás boldogsága. A „ronda dolgoktól”, a valóság szörnyűségeitől menekülés. A Virágos Katonával megegyező szemantikai értéket képviselnek: virágok, a sárga virág, méhek, méz a boldogságot jelentik; Gilike és kutyája a kívülállást; Gilike történetei, illetve Gallai és Török Ádám futása a befagyott folyón a menekülést; a Gallai által olvasott könyvek a fiktív világot, ahová Gallai elérkezik álmodozásai során; és végül ahol Rojtos Gallai láthatatlan embereknek játszott egymás után az „összes létező hangszereken”: a pódium az elvont humánumot. A citeraszó, amely lehetővé tette Gallainak, hogy ne élje a tukiak vakondember-létét, hogy kivonja magát a létkényszer alól, az individuum emberségének átmentését, megőrzését jelenti. A Virágos Katona helyébe azonos funkcióval az a képeslap kerül, melyet Rézi küldött Gallainak a frontra. „ . . . számomra egy kicsit majdnem a Kálvária oszlopaiba falazott képeket helyettesítette.” — beszéli el Gallai. A képeslap, azokkal amiket ábrázol: sötétkék ruhás, fehér inges, kalapos emberek és az akácfák mint a humánum metaforái szembenállnak az állati létet képviselő disznókkal, azaz a fronton harcoló katonákkal, illetve a háború szörnyűségeit jelző imádsággal, a motyogással, a mormogással. Azonban a képeslap nem elvont, hanem az otthoni, a szenttamási, a valóságosan létező embereket reprezentálja, a Virágos Katona elvont humánuma helyébe a valóságos humánumot állítja. A trilógia második egységében a rózsaméz a Virágos Katonához hasonlóan a boldogsággal azonosítandó (szép élet, az örök fiatalság, a fáradhatatlanság stb.), míg azonban a Virágos Katona tekintete és a Kopasz Halász Gallait a valós világból egy fiktív világba „viszi el”, addig a rózsaméz az emberek között létrehozandó boldogságot, a humanitás valóságosságát jelenti. A rózsamézhez kapcsolódnak szemantikailag a rózsafák, a rózsaillat, illetve a péter-páli alma, amit Gallai a méheknek fog adni a rózsamézért cserébe. A rózsaméz azonban csak Gallai számára a boldogság egyetemessége, szabadsága, esztétikuma; Péter, a szenttamási kommunisták reprezentánsa számára az erőszakkal megszerzett és hatalommal megtartott, gazdaságilag és politikailag biztosított boldogságot jelenti. „ ... mi nem ugyanarról a rózsamézről beszélünk. A rózsaméz az rózsaméz. Azt én egymagám keresem, és egyszer majd megtalálom.” — mondja Gallai István. Etikum és politikum áll egymással szemben. A citeraszó a Rózsamézben hasonlóképp az emberség megőrzése, átmentése, de nem az individuumé, hanem a közösség emberségéé, a citeraszó, a zene, az esztétikum segítségével. Ha a közösségben vita, ellentét támad, a veszekedő- ket Gallai citerája csendesíti le (Rézi és Péter veszekedése, Bata János németek elleni acsar- kodása, Szenei Bálint „magyarkodása” stb.). A Gallaiéktól oly gyakran felhangzó közös éneklés és a Zöld utcaiak komolytalanságának tulajdonított nevetés szemantikai értéke megegyezik a Virágos Katona citeraszavával, a létkényszeren való felülemelkedés szerepét töltik be. Ahogy Gallai boldogságszemlélete Péternél elveszti egyetemességét, úgy szűkül a közösségiség Csoszogó Törökéknél a partikuláris családi közösség összetartozásává. A családi összetartozás kifejezői: a csontfejű, fehér sétapálca, a huszonegye- zés Törökéknél, a börtönből hazatérő Török Ádám fogadásának és a Brazíliába, Franciaországba szerencsét próbálni induló Török-fiúk búcsúztatásának rítusai. A boldogsággal a gonoszság áll szemben, a hosszú fekete hajú és szakállú ember, aki elrabolja a rózsamézet a méhektől, aki megakadályozza az emberek boldogságát. Az ördögiség, a hosz- szú fekete haj és szakáll attribútumaival Török Ádám rendelkezik, de csak akkor, ha meg van fosztva szabadságától, ha katonaszökevényként bujkálnia kell, ha börtönben van. Amint hazaérkezik,és átesik azemberré válás rítusán (borotválkozás, hajnyírás: „nem vagyok szőrös, mint a disznó”,,,— így mindjárt emberibb formája lett — ”), felölti az ember rekvizitumait: a sötétkék ruhát, a fehér inget,és magához veszi a Török család jelképét, a csontfejű, fehér sétapálcát. A sétapálca pedig Karagic, a csendőr asztalán található acélhegyű tollszárral állítható szembe. A sétapálca a fiatalomból kizártak összetartozásának, függetlenségének jelképe, az acélhegyű tollszár pedig a hatalomé. Amikor Karagic a csendőrlaktanyában letartóztatja Török Ádámot, letöri a fehér sétapálca fejét, jelképesen is megfosztja Török Ádámot szabadságától, Török Ádám ellenben az acélhegyű tollszárral döf Karagic arcába. Ez a jelenet a hatalomból kizártak ösztönös, vad 92
