Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 11. szám - MŰHELY - Gombár Csaba: A „Cifra nyomorúság” utóélete

ciográfiájából az derül ki, hogy e struktúra három fő eleme 1938-ban a paraszt, a munkás és az értelmiségi. Ez valóban meglepő és állásfoglalást sejtető, sőt kifejező korlátozás. Mert természetesen a könyv szövegezéséből világos a parasztság életét megbénító világi és egyházi földbirtokok, és így a földbirtokosok léte, amint az is, hogy a rimamurányi ipari komplexumot a pesti tőke, következésül annak kézbentartói irányítják, valamint az is, hogy az országnak van egy politikai elitje, amit a szerző úgy jellemez, hogy a politika „szinte néhány ezer ember taktikai játékává silányult”. Velük a könyv nem foglalkozik. S olvasói beleérzésként úgy véljük, hogy a szerző nem pusztán azért ábrázol így, mert a tardi Coburg uradalom tulajdonosai nem e tájon élnek és a rimái birodalom urai, a báró Chorin család sem palócföldi illetőségű, hanem ezzel is jelezve, hogy a magyar társadalom, jövőjét tekintve, alapjában parasztokból, munkásokból és értelmiségiekből áll. A többi kioperálandó féregnyúlványnak is tekinthető. S hogy ez talán nem puszta beleérzés, azt támogatni látszik egy jegyzőkönyvi részlet, ami egy mostanában megjelent tanulmányban olvasható. Berey Katalin az Országos Nép- és Családvédelmi program előkészítő megbeszéléséről idézi Szabó Zoltán föl- szólalását: „A régi értelmű paraszti életforma fölbomlott, körülményeink miatt a bomlás nálunk nem válhatott egészséges átalakulássá. Tehát le kell bontani mindazt, ami az egészséges átalakulás útjában áll, amilyenek társadalmi struktúránk és föld- birtokmegoszlásunk.”

Ma, amikor társadalmunk szerkezetének vizsgálatával kutatók légiója foglalkozik, és sajátos okok miatt még egy hozzávetőlegesen megfelelő kép sem akaródzik kialakulni, akkor érdemes figyelni a „Cifra nyomorúság” ürügyén is a magyar szociográfiai irodalom azon értékére, hogy fölfedezőképessége mindig politikusságából táplálkozott. Szociográfiai irodalmunk színe-java nem a tudomány és művészet között hánykolódik, hanem meghatározó sajátossága, hogy a XX. században ez politikai literatú- ránk egyik fő árama. A tömegek érdekérvényesítéséért kialakuló akaratképződés szüli azokat a politikai célokat, amelyek egyben új látószögek és fölfedezésértékű rálátások a múltból eredő és jövőt hordozó társadalmi szerkezetre is. Hiába a fejlett és egyre káprázatosabb kutatói technika, ha a mai társadalom szerkezetének faggatói jórészt úgy gondolják tudósnak magukat, hogy egy politikamentes, úgynevezett alapstruktúrát keresnek, miközben e század térségünkben is gigantikussá nőtt politikai intézményei és folyamatai struktúrákat rombolnak és kreálnak, s amiből adott helyzetben egyaránt következhet a teljes strukturálatlanság, illetve számos szerkezet egyidejű zagyvaléka. Mindez „politikamentesen”, azaz, hogy e kérdés kutatója politikába ne ártaná magát, nos ez így teljességgel megközelíthetetlen és föltárhatatlan.

Ezt valóban csak a „Cifra nyomorúság” ürügyén módjuk, de egyúttal e mű dicséreteként, és azért, hogy rámutathassunk a fölfedezésesélyek forrásvidékére e politikától átitatott társadalomban és a mi politizálásunktól is függő életben. Még bőven idézhetnénk Szabó Zoltán könyvéből annak illusztrálására, miként gazdagítja, dúsítja a részfölfedezések tömege a cifra nyomorúság régi szállóigéjébe tömörülő fölfedezést: 1938-ra cifra nyomorúsággá vált ez a régió és nem kis részben az egész ország. Ennek észrevétele, a részletekbe való belátás és az összefüggés föltárulása — s ezt szeretnénk most hangsúlyozni —óriási mértékben a népi írók politikai credójától függött. Nevezhetik ezt a szaktudósok elfogultságnak, vagy prekoncepciónak, amint meg is tették a népi írókkal szemben az akkori katedraszociológusok is. Azon ez mitsem változtat, hogy Szabó Zoltán írása is azon kevés írásmű közé tartozik, amely bár méltán tarthat igényt tudományos és művészi babérokra is, mert művészien formált tudományos nóvumokat sorjáztat, alapvető értéke, hogy mozgósító politikai felkiáltójel lett, s politikai irodalmunk becses darabja.

75