Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 11. szám - MŰHELY - Gombár Csaba: A „Cifra nyomorúság” utóélete
1937-ben írta meg Remenyik Zsigmond a Mátra déli oldaláról és a társadalom másik oldaláról szóló, egyébként kevéssé forgatott önvallomásos szociográfiáját a „Bűntudatot”. Goethe-idézettel kezdte: „Egy tanya elhamvasztása igazi szerencsétlenség és katasztrófa, a „haza pusztulása”ellenben frázis”. Németföldről nézvén avilágot, Goethének lehetett igaza. Amit azonban Szabó Zoltán a könyvében elmond az 1938-as Európa közepén Magyarországról, az méltán ellenkezik ezzel a klasszikus idézettel. A palócföld cifra nyomorúságán túl teljesen joggal áthatja ezt az írást a német veszedelemmel szemben érzett fölindulás, a nemzeti katasztrófa ijedelme. A könyv befejezéseként írja: „Nem bizonyos, hogy a jövőben lehet-e szólni azokról a hibákról, amelyek e népet oda juttatták, ahol van, s nem bizonyos, hogy el lehet majd még mondani akárcsak azt is, hogy hová jutott. ..” * * * Szabó Zoltán 26 éves, mikor e könyv megjelent. Erdei, Féja, Kovács Imre, Ortutay, Darvas hasonló korúak. A tőlük csak tíz évvel idősebb Németh László romániai tapasztalatai alapján mégis azt írta, összevetvén a két ország fiatalságát: „Alig huszonöthuszonhat esztendős fiúk voltak, s ha összehasonlítom őket a mi hasonló korú legjobb- jainkkal, kissé elszorul a szívem. Nem a tehetségükre gondolok, hanem a fellépésükre. A fiatalok modora a legjobb tükre az ország állapotának. Emelkedő országban, ahol alkotás, alkalom, hivatás, közélet van előtte: a fiatalság nyugodt, felelős, magabiztos, tartózkodó. Ahol a tehetség eleve kirekesztett, s fölfelé nincs út a stréberség csigalépcsőjén kívül, az alkotás pedig magánkéj: nyugtalan, agyarkodó, gunyoros, han- dabandázó, éretlen”. Ismert, mert jelentős ez az idézet, mégha épp Szabó Zoltán esetében sokan — és persze belülről tekintve — ma már vonakodnának is a handabandázó és az agyarkodó minősítések használatától. Márpedig ha van valami értelme a politikai empátia fogalmának, azaz valamely más politikai álláspontba, észjárásba való belehelyezkedés- nek, akkor bizony az 1938-as magyar kormányzati pozíciókból tekintve, a népiek táborának egésze, a fiatalja, idősebbje a stílusában lecsapódó vérmérsékletétől függetlenül méltán kiérdemelte, és meg is kapta ezeket a jelzőket. Éppen ez a lényege az idézetnek, amely világosan jelöl minden olyan politikai helyzetet, amikor a politikai intéző körök ellenében bontakoznak ki az alkotói tehetségek, mert az ország politikai intézményei a jövő közös építésének tere helyett csak a „stréberség csigalépcsőit” hagyják nyitva. így tekintve a kérdést — „A tardi helyzet” és a „Cifra nyomorúság” nyugtalanító, zaklató, zendítő írás egy akkori miniszteri bársonyszékből nézve. A politikai színkép más pontjáról és a mából tekintve, az erény fölfénylése és számon tartandó érdem. S hogy mennyire tartjuk számon? Nos, ez nem is olyan egyszerű. Mert igaz ugyan, hogy mint említettük is, a könyv szinte hozzáférhetetlen, de mégis érzékelhetően része mai szellemi életünknek. Az elmúlt hetekben, miközben már elhatároztam e visszatekintő könyvismertetés megírását, a csak véletlenül elébem úszó folyóiratok és könyvek sokasága említi, idézi, elemzi Szabó Zoltán írásait. A legváratlanabb helyeken bukkan föl neve. A Kommunista Ifjúsági Szövetség Kongresszusára kiadott tanulmány- kötettől a Tömegkommunikációs Intézet szakfolyóiratáig; s egy a mai munkásszállás kérdéseit kritizáló gondolat épp oly természetesen hivatkozik a „Cifra nyomorúság”- ra, mint Csoóri Sándor, mikor termékenyítő olvasmányairól kérdezik. Nagy és sokat mondó jelek ezek sok évtizeddel a könyv megjelenése után. Kevés könyvíró dicsekedhet akár tízszer ennyi könyv megírása után is ilyen szellemi jelenléttel. * * * 76
