Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 11. szám - MŰHELY - Gombár Csaba: A „Cifra nyomorúság” utóélete

Zoltán akkor leírta a szegénység poklának ezt a sajátos bugyrát. De félreérthetetlen a rádió, vagy a lapok szórványos híradása arról, hogy épp Nógrádból, vagy Borsodból nyaranta még ma is útra kelnek idősek és fiatalok, nyári szabadságuk idején bányászok és kohászok is, hogy munkát vállaljanak az Alföld és Dunántúl mezőgazdasági üzemeiben. A legutóbb a Mozgó Világ közölte egy fiatal értelmiségi személyes tapasztalatát az ősök nyomdokain haladó különös országjárásról. Föltehetően hatnak a régi késztetések, s habár bizonyára senkit sem az éhínség hajt manapság, de lakásra, házra, s egyebekre sokaknak másként nem telik.

AZTÁN A MUNKÁSOKRÓL

Nem kevésbé riasztó az, amit a munkásságról ír a szerző, és arról az iparosodásról, amely „nem a meglévő társadalmat alakította át, hanem: fölébe telepedett”. A félbányászok, félproletárok, a markáns lakóhelyi szegregáció, amely egyrészt a munkásokat és a parasztokat, másrészt a munkásságon belüli rétegeket választja el, kifejezvén az áthághatatlan társadalmi szegregációt. Pedig egyébként e tájékon terül el a korabeli magyar ipar dísze,a Rimamurányi Birodalom. S ez az éppen, ami ismét példát szolgáltat Szabó Zoltánnak arra, hogy rámutasson a társadalmi fejlődés sajátosságára, arra a bizonyos, az utóbbi évtizedben nálunk újra fölfedezett „kettős struktúra” kérdésére. Egyrészről ugyanis a parasztságot megnyomorító és ellehetetlenítő, előle a polgárosodást elzáró nagybirtok egyszerre hordozza a kapitalista munkaadó és a hűbéres úr funkcióját, másrészről viszont az iparosodással, „a vállalat e tájra a kapitalizmust vitte és itt feudalizmust tanult”. Szabó Zoltán nem teoretizál, de képei és kemény ítéletei épp a lényeget emelik ki ebből a bizonyos „kettős struktúrából”, hogy ugyanis egy feudális, valamint egy kapitalista szerkezet egyidejűsége, szimbiózisa, mit jelent valóságosan. „A Rimamurányi-birodalom, amely külszínre vidám és szociálisan az ország legrendezettebb, legjobban élő tájai közé tartozik, mégiscsak szomorú jelenség. Mert arra mutat, hogy még a jó szociális helyzet mellett is csak ilyen lehet ez a társadalom.”

A bányák és kohók, a köréjük épült kolóniák zárt világával, vágyott világ a parasztság számára, de az országnak ebben a régiójában a „kettős struktúra” látványos valóság abban a pontos fogalmi értelemben is, hogy mivel a társadalomnak nem egységes az alapszerkezete, ez a kettősség egyben átmenetet nélkülöző zárványok egymás mel- lettisége is. Ma úgy szokás ezt mondani, hogy roppant alacsony a társadalmi mobilitás. A Szlovákiából és Krajnából telepített bányászokhoz képest a palócföld „ipari summá- sai” csak időszakos szegődményes félbányászok, a proletariátus páriái, akik nem válhatnak munkássá, még munkásszervezetük és öntudatuk sem lehet, s „néha, ha vágyak lepik meg őket . .. ekét látnak maguk előtt és földet, amelyből megél az ember és családja és lova”.

S minderre az író egyik összegező passzusa — és egy pillanatra se felejtsük, 1938-ban jelent meg a könyv —, hogy a lehetetlen szociális helyzet,a szétporlott.véleménytelen társadalom, fáradt, közönyös nemzetszemlélet az, ami itt jellemző, s így „fogunk szem- benállni azokkal az európai népekkel, amelyeknek nem tartozik létérdekei közé a mi létezésünk és európai szerepünk”.

VÉGÜL AZ ÉRTELMISÉGRŐL,

AZAZ A KÖZÉPOSZTÁLYRÓL

Akárcsak az eddigiekben, Szabó Zoltán e kérdésben is nemcsak társadalomrajzot nyújt, hanem állást foglal és értékel. De míg a munkásokról és a parasztokról együttérzéssel szólt, itt megkeményedik a hangja. E vidék értelmiségének „Európa-szemlé72