Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Az értelmiség a kisváros társadalmában (Baja értelmisége)

látszat fenntartására az érintettek is ügyelnek: az önelkülönítő magatartásmód, a „mundér becsületének” védelme minden más értelmiségi réteg körül az orvosok­nál a legerősebb. Egészen más szerkezetű, egészen más társadalmi megformáltságú a műszaki-köz­gazdasági értelmiségiek csoportja. Létszámukat tekintve a pedagógusok után ők a második legnagyobb csoport a városban: számuk 5—600 körül, arányuk (az értelmi­ségiek között) valamivel 20% felett van. Mindenekelőtt próbáljuk megbecsülni, hogy hány és hányféle munkahelyen talál­hatók meg a közgazdasági-műszaki szakterületeken dolgozók. Követem azt a logikát, amit az előbb a munkahelyeknek a rendszerbe sorolásakor alkalmaztam, így lehet megállapítani a hozzávetőleges adatokat. Van nyilván néhány műszaki-közgazdász az államigazgatásban (a tanácsnál). Leggyakoribb előfordulási helyük értelemszerűen a 6 nagyüzem, a 18 ipari kis- és középüzem, a 11 ipari szövetkezet. Jelentős számú mű­szaki dolgozik a Vízügyi Igazgatóságon, a Mg. Kombinátban és az Erdőgazdaságban, a Vízügyi Főiskolán, a szakközépiskolákban és a szakmunkásképzőben, valamint a különböző kutató-tervező kirendeltségeken, a MÁV-nál, a Postánál. Közgazdasági­pénzügyi szakmájú pedig természetesen lényegében minden gazdasági egységnél dolgozik. Vagyis vannak ugyan „sűrűsödési pontok”, olyan munkahelyek, amelyekben egy-egy helyen több a műszaki-közgazdasági értelmiségi, de valójában jelen vannak ők csaknem kivétel nélkül minden vállalatnál és intézményben. A munkahelyeknek ez a teljes szétforgácsoltsága jószerint önmagában is kizárja, hogy a műszaki-közgazdasági értelmiség valamennyire is egységes, önálló értelmiségi csoportot alkosson. D ez még korántsem a teljes kép. Eddig a műszaki-közgazdasági (-pénzügyi) értel­miségről mint egy szakmáról beszéltünk; valójában teljesen jogtalanul. Ténylegesen olyan különböző szakmákat foglaltunk itt egybe, amelyeknek — eltérően akár a pe­dagógustól, akár az orvostól, amelyek mindegyikének, ha eléggé általános szinten is, de van valamilyen reális, valóságosan létező és a mindennapokban működő „közös nevezője” — egymáshoz semmiféle belső köze nincs. Szükségtelen és gyakorlatilag alig sem volna lehetséges a teljes szakmai skálát felvonultatni, elegendő lesz néhány példa a jelenség érzékeltetésére. Faipari mérnök és technikus van vagy 30, két nagyüzembe és néhány szövetkezetbe elosztva. Képzettségük és munkájuk alig hasonlítható a né­hány textilmérnökéhez, technikuséhoz, és ezektől megint teljesen eltérő szakismere­teket és munkajelleget mutatnak a gépészmérnökök és technikusok (akik megtalál­hatók valamennyi vasipari üzemben, de természetesen a mezőgazdasági üzemekben, iskolákban stb. is). Az iparági és az iparágon belüli termelésszerkezeti — az előzőek­ben bemutatott — igen erős szórtság következtében alig van olyan műszaki értelmi­ségi szakma, amelynek ne volna képviselője Baján. Ezen túl ott vannak a közgazdászok- pénzügyesek, akiket szintén nem lehet egy szakmához tartozónak tekinteni. A szük­séges szaktudás és a végzett munka belső sajátosságai alapján igen nehéz volna megta­lálni a lényegi közös mozzanatot akárcsak egy vállalaton belül is a pénzügyi osztály hitelügyekkel foglalkozó szakembere és a termelési folyamatot elemző közgazdász munkája között. A részletekre ügyelő szemrevétel azt mutatja, hogy az 5—600 mű­szaki-közgazdasági értelmiségi egymástól lényeges mozzanataiban eltérő szakmáinak száma közelíti a százas nagyságrendet. És ezeknek a szakmáknak, ezt mégegyszer hang­súlyozni kell, nincs olyan — a tényleges tevékenységben jelenlévő — közös-általános mozzanata, mint a pedagógusoknál az ismeretátadás-nevelés, az orvosoknál a gyógyí­tás-megelőzés. Tehát: a szakmák belső (tartalmi) szerkezetében nincs jelen a csoport­alkotó mozzanat. De nincs meg a szakmai közösség összetartó ereje még egy vállalaton belül sem. Pél­dának vegyük a legnagyobb, s egyben önálló (nem telephely) vállalatot, a Finomposz­53

Next

/
Thumbnails
Contents