Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Az értelmiség a kisváros társadalmában (Baja értelmisége)
ban?..„Ehhez a dologhoz, ne vegye szerénytelenségnek, itt rajtam kívül senki se ért...”) Van persze mind a két főiskola tanári karában valami — nem is nagyon gyenge — összetartozás-tudat. Kifelé igyekeznek az azonosságokat hangsúlyozni, az általában vett főiskolai tanármivoltot. A szakma szerinti erős tagoltságot, az ebből következő érdekkülönbségeket, a más-más szakmai centrumok felé való vonzódás centrifugális erejét belső ügyként kezelik. Némely, nem lényegtelen vonatkozásban, hasonlít a főiskolákéhoz a középiskolák helyzete. Először is: a középiskolák többsége nem gimnázium, hanem szakközépiskola. Ami eleve azt jelenti, hogy ezekben jelentős számban tanítanak olyan szaktárgyi oktatók, akiknek szakmai, s nem tanári (pedagógusi) végzettsége van. A személyektől és konkrét helyzettől függően és alkalmasint rövid periódusokban hol gyengül, megszűnni látszik, hol felerősödik, olykor ellentétté éleződik a szaktanárok és a közművelődési tárgyakat tanítók viszonya. (A legerősebb ez a „hullámzás”a szakmunkás- képzőben; ezt az intézményt azonban általában nem tekintik középiskolának, ezért később külön szólunk róla.) Szintén a középiskolák szakjellegéből következik, hogy egymás közötti kapcsolataik csekélyek. A főiskolákhoz hasonlóan mindegyik éli a maga külön életét, méghozzá egy soha ki nem mondott, sőt szavakban határozottan tagadott, mégis jól érzékelhető, hierarchikus rendben: a csúcson a hagyományait öntudatosan őrizve, némi anakronisztikus arisztokratizmussal áll a gimnázium. Középütt a szakközépiskolák, nagyjából úgy rendeződve, hogy „feljebbvalónak” számítanak a hagyományosabb humán típushoz közelebb állók: a közgazdasági „elegánsabb”, mint pl. —az időközben megszűnt — kertészeti. A hierarchia alján, már tulajdonképpen mint említettem — kitaszítva a középiskolák világából a szakmunkásképző van. Ebben a szerkezetben egy-egy iskolán belül is csak korlátozott mértékben beszélhetünk a „tantestület egységé”-ről. Van, de hasonlóan a főiskolákhoz, inkább csak kifelé. A szakmunkásképző, mondottuk, egészen külön helyet foglal el. Önmagukat, intézményüket, a náluk folyó oktatást — joggal — az általános iskolák felett valónak ítélik. Középiskolaként nem fogadtatnak el. Sajátos „lebegő” helyzetben vannak, amit felerősít az is, hogy míg az általános és középiskolák a városéi (a tanács felügyelete alá tartoznak), addig a szakmunkásképzőt — a főiskolához hasonlóan — a legutóbbi évekig közvetlenül a minisztérium tartotta fenn, és most is a megyei tanácshoz tartozik. Az itt dolgozó pedagógusok állandóan érzik ellentmondásos helyzetüket. Az általános iskolák tanáraival ők nem kívánnak szorosabb egységet kialakítani, azokénál magasabb grádicsra helyezik magukat (magasabb presztízsre tartanak igényt), a középiskolák „pedagógustársadalma” viszont nem fogadja be őket. Felemás helyzetük szükségképpen vezet eléggé erős elszigetelődésükhöz, amit a — már szintén említett — erős belső tagoltság tesz még nehezebben elviselhetővé. Az általános iskolák tanári karaiban található meg leginkább az a bizonyos „tantestületi egység”, testületi szellem. A szakmai különbségek nem olyan erősek, a tantárgyak szerinti szakjelleg elmosódottabb. (Általános iskolában nem ritkán fordul elő pl., hogy magyar—orosz szakos történelmet is tanít, vagyfizika—kémia szakos matematikát is. Ez gimnáziumban elképzelhetetlen.) Míg a gimnáziumban-szakközépiskolában a szakszerűség a hangsúlyosabb, az általános iskolában inkább előtérben van a pedagógiai folyamat. Következésképp: míg a középiskolában a szaktanárból a szak-, addig az általánosban a -tanár a fontosabb. Ezen az alapon képződnek ki belsőleg egységesebbé az általános iskolák tanári karai, ezen az alapon van az általános iskolák között is élőbb és mindennapibb kapcsolat. De egyúttal ez a tanári tevékenységek szerkezetében levő — olykor csak árnyalatnyi — különbség az, ami eléggé éles határvonalat von az általános és a középiskolák pedagógusai közé. 51
