Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Az értelmiség a kisváros társadalmában (Baja értelmisége)
A másik két csoportban (egyéb műszakiak és egyéb értelmiségiek) egyszerűbbnek tűnik a diplomanélküliek magas arányának a magyarázata. Az egyéb műszakiak között a középiskolai végzettségűek nagyobb arányát nyilvánvalóan az okozza, hogy sok közöttük az olyan technikumot végzett, aki — főleg kisebb üzemekben, szövetkezetekben — termelésirányító vezető beosztásba került. Az egyéb értelmiségieknél pedig az a helyzet, hogy ebbe a kategóriába soroltuk az erdészeket (az erdőgazdaság értelmiség tagjait, vezetőit) is, márpedig a kerületvezető erdész és hasonló munkakörök ellátásához — amelyeket természetesen vezető állásnak kell tekinteni, hiszen elég sok ember munkáját elég nagyfokú önállósággal irányítják — teljesen megfelelő a technikusi képzettség is. Van még egy említendő összefüggés, amely az itt be nem mutatott részletes adatsorból olvasható ki. Az ugyanis, hogy a pedagógusok csoportjában a végzettség tekintetében nagy a különbség a nemek között. A férfi pedagógusok közül 60%-nak van egyetemi, 37%-nak főiskolai végzettsége, ezek az arányok a nők között 30 és 51%, és így egyötödüknek csak középfokú végzettsége van. Önmagában ez sem meglepő; ők azok a tanítónők, akik még középfokon nyertek képesítést. Elegendő itt csak a tényt rögzítenünk; később, az egyes foglalkozási-szakmai csoportok belső sajátosságainak tárgyalásakor kell majd felidéznünk. Valamennyi eddig bemutatott adatsor azonban természetesen csak a munkahely- és szakmaszerkezet formális mutatója. Az elemzéseknek külső keretét jelentik. Az igazán lényeges kérdés az egyes szakmák (foglalkozási-szakmai csoportok) belső karaktere, és az ebből következő helyzetük a város társadalmának a szerkezetében. Vagyis, rátérve immár a bevezetőben megfogalmazott fő kérdésünkre, hogy milyen az egyes szakmák „társadalmi megformáltsága”. Az értelmiség „társadalmi arculata” Onnan lehet elindulni — amit egyébként már a munkahely-struktúra elemzése is megmutatott —, hogy az azonos szakmájúak-foglalkozásúak sem alkotnak viszonylag egységes csoportot, mindegyik önmagában is belsőleg erősen tagolt. Vegyük sorra a legjelentősebbeket. A pedagógus megjelölés az eltérő szakmák és eltérő szintek egész differenciált halmazát öleli fel. A város két főiskolája valójában két, önmagában élő külön világ. Nincs igazi közük a városhoz sem. Mindegyikben a szakmák egész sokaságával találkozunk; jószerint ahány ember, annyiféle szakterület, annyiféle érdeklődési kör. A Vízügyi Főiskolán természetesen zömmel műszakiak vannak (vízügyi mérnökök, gépészek, vegyészek stb.), de az alapozó tárgyak megkívánják az egyéb természettudományos képzettségűek (fizikusok, matematikusok) jelenlétét is. A Tanítóképző tanári kara talán még heterogénebb: a festőművésztől a tudós nyelvészen és irodalmáron át a matematikusig terjed a szakmák skálája. S mivel a felsőoktatás tanáraitól valaminő tudományos teljesítmény is megkívántatik, mindannyian megpróbálkoznak az alkotással. Természetesen ki-ki a saját szakterületén, azon a szakterületen, amelyhez a városban rajta kívül alkalmasint senki más nem ért. Vagyis munkájuk egyik részében lényegében elszigetelten, magukra hagyatottan dolgoznak. Ha vannak szakmai kapcsolataik — és ilyenekre a szakmai fejlődés érdekében nélkülözhetetlenül szükség van —, akkor ezek a városon kívüliek. (Interjúrészlet. Kérdés: „Ha valami szakmai problémája van, kivel beszéli meg?” Válasz: „Vannak barátaim ... a volt évfolyamtársak . . . nem itt, Szegeden. Velük szoktunk összejönni néha. Ha meg olyan, ami így nem megy, akkor el szoktam menni régi professzoraimhoz. Mindig szívesen fogadnak.” „Itt a város50
