Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Az értelmiség a kisváros társadalmában (Baja értelmisége)

Igazi változást e téren is a 60-as években meginduló erőteljesebb gazdaságfejlődés hoz: hiszen a felsőfokú végzettségűek száma is ebben az időszakban kezd el komolyabban növekedni. (A felsőfokú végzettségűek száma 1941-ben 531 fő, 1949-ben 549 fő, 1960-ban 787 fő, 1970-ben 1533 fő, 1980-ban 1619 fő.) Ezzel a létszámalakulással Baja megőrzi előkelő — a nagyvárosokkal és a dinamikusan fejlődő kisebb városokkal lényegében azonos — helyét a diplomásoknak a lakossághoz viszonyított aránya tekintetében. A kérdés azonban az, hogy változott-e, korszerűsödött-e, közeledett-e az országos arányokhoz az értelmiség belső (szakmai) összetétele?

A rendelkezésre álló adatok alapján a kérdésre egyértelmű igennel válaszolhatunk. Az egyszerűség kedvéért csak azokat a szakmákat vegyük, amelyekben a legnagyobb volt a város elmaradása. A műszaki végzettségűek aránya az összes diplomáson belül országosan 23%, az „egyéb városokban” (Budapesten és a megyei városokon kívül az összes többi) és Baján egyaránt 21%. A mezőgazdasági diplomával rendelkezők ugyanilyen arányai: országosan 11%, az egyéb városokban 15%, Baján 12%. Közgazdasági végzettségű pedig országosan az összes diplomás 8%-a, az egyéb városokban és Baján is 5%. (Ezek az arányok az 1970-es népszámlálás adatai. Itt szándékosan ezt használom, mert éppen azt akarom bizonyítani, hogy a bajai értelmiség szakmaszerkezetében a változások már ekkorra végbementek.)

A statisztikai arányok azonossága azonban lényeges tartalmi különbségeket fedhet el. Ezek közül egyre már ezen az általános szinten is utalni érdemes. Mezőgazdasági végzettségűek (agrár- és erdőmérnökök) Baján az országossal azonos, az egyéb kisvárosokénál alig kisebb arányban találhatók. Csakhogy ebben a városban döntő többségük két mammutüzemben dolgozik, a Mezőgazdasági Kombinátban és az Erdőgazdaságban. Ezek azonban valójában nem a városban tevékenykedő gazdasági szervezetek: mindkettő üzemi területének nagyobbik része a város határán kívül van. Az ezekben dolgozó értelmiségiek számára tehát a lakóhely és a munkahely erősen elválik egymástól, hiszen konkrét munkavégzésük kevésbé a központi irodákhoz, inkább a területhez kötött. S ha még azt is beszámítjuk, hogy a mező- és erdőgazdálkodásban a munka jellege korántsem enged meg olyan zárt és kiszámítható időgazdálkodást, mint egy ipari üzem, akkor könnyen érthető, hogy ezek az értelmiségiek igazából nem tagolódnak be a városnak az értelmiségébe (és egyáltalán: a város életébe), tulajdonképpen a maguk külön életét élik. Jellegzetes interjúrészlet, erdőmérnök mondja: „Mi inkább csak egymás között tartunk kapcsolatot. Nekem a társaságom, barátaim innen az erdészetből vannak. Másokkal nemigen találkozom. De nehogy azt higgye, hogy ez valami elzárkózás, gőg, vagy mi az ördög. Mi a munkánk nagyobbik részét kint töltjük a terepen, olyankor este későn jövünk haza, és soha se lehet tudni, hogy pontosan mikor. Nem lehet előre megbeszélni valamit. A többi erdészekkel meg kint is sokat vagyunk együtt, itt is közel lakunk egymáshoz, könnyen át-átugrunk esténként, így aztán előbb-utóbb kialakul, hogy a magunkfajta inkább csak a saját köreivel érintkezik.”

Visszatérve a szakmai szerkezet mutatta képhez, megállapítható, hogy a város értelmiségének a szakmai összetétele, nyilván a városnak a gazdaságában lezajlott átalakulás következtében, korszerűsödött, az országos arányokhoz, illetve a többi kisvároséhoz hasonlóvá alakult. (A részletes — mindenféle szakmai kategóriát nemek szerinti bontásban is tartalmazó — adatok bemutatása mellőzhető. Ebben a részletezésben is, összehasonlítva az országossal és más városokéval, az előbbi két kategóriához hasonlóan közel egyező arányokat találunk.)

A megoszlás tehát az országos arányokhoz viszonyítva teljesen normális, csakhogy Baja esetében éppen ezt kell különösnek mondanunk. Mert ez a „normálissá” alakulás éppen az utóbbi másfél-két évtized fejleménye: a korábbi torz, az országostól sokban

48