Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - Dévényi Róbert: Egy történelmi daljáték bukása 1948-ban (A Cinka Panna balladája fogadtatása)
DÉVÉNYI RÓBERT EGY TÖRTÉNELMI DALJÁTÉK BUKÁSA 1948-BAN A Cinka Panna balladája fogadtatása Minden alkotó életművében vannak fiaskók, sikerületlen ópuszok, amelyeket a jótékony idő előbb-utóbb kiejt a rostán, megszabadítván a tisztelet övezte pályaképet a kellemetlen szeplőtől. Mindinkább úgy tűnik, hogy erre a sorsra jut Kodály Zoltán daljátéka, a Cinka Panna balladája is. Amíg a Háry János, a Székely fonó állandó reprezentatív darabja zenés színházaink repertoárjának, a Cinka Pannát hiába keressük a műsorrendben. 1948-ban mindössze két előadást ért meg. 1956-ban az Operettszínház tervében szerepel — de a felújítás elmarad. 1960-ban úgy hírlik, hogy rádiófelvétel készül, de Kodály egyéb elfoglaltságaira hivatkozva elhárítja az együttműködést. 1974- ben a szegedi Nemzeti Színház rugaszkodik a feladatnak — jelentősen megkurtítva a zenei anyagot —visszhang nélkül. A produkció arra sem érdemesül, hogy felhozzák a budapesti Művészeti Napokra. Majd néma csend. A szövegkönyv hiányzik Balázs Béla összegyűjtött drámai műveiből. A mintegy harminc számot tartalmazó zenei anyag még részleteiben sem hangzik el a koncerteken, vagy a rádióban. A feledés tehát alapos munkát végzett. Jogosan-e, vagy jogtalanul — ezt természetesen e keretek között nincs módunk tisztázni. A színjáték egyetlen fellebbezhetetlen ítélőszéke az előadás. A legaprólékosabb esztétikai elemzés, a legszárnyalóbb hitvallás sem képes lázári csodákra. De arra talán van mód, hogy rámutassunk: milyen „hátrányos helyzetű” szülötte volt Kodálynak — elsősorban társadalompolitikai szempontból — a Cinka Panna, és hogy ez a torz indíttatás milyen végzetes befolyást gyakorolt a továbbiakra is. - * * A tények: Balázs Béla a béke első napjaiban, még szovjetunióbeli emigrációjából küldi meg Kodálynak a Cinka Panna szövegkönyvét. Afféle puhatolózó galambröpte ez a háború tűz- özönéből lassan kiemelkedő szülőhaza felett. (Egyébként már a Kékszakállú herceg várát is eredetileg Kodálynak szánta, de barátja kellő inspiráció hiányában lemondott róla Bartók javára.) A partitúra 1948 februárjában készül el, előzetes hírek szerint egy Nemzeti Színház-i bemutatóhoz. Majd döntés születik: a darab az Operaházban kerül színre, a 48-as szabadságharc centenáriumi ünnepségeinek koronájaként. A siker érdekében a két színház legjobb erői fognak össze. Az Opreaházból: Ferencsik János karmester, Nádasdy Kálmán főrendező, Fülöp Zoltán és Oláh Gusztáv díszlet-, Márk Tivadar jelmeztervező, valamint Rosier Endre, Osváth Júlia. A prózai főszerepeket a Nemzeti állítja ki. A címszereplő Lukács Margit, Ocskay brigadéros Rajczy Lajos, hogy csak a legjelentősebbeket említsük. Összevonják a két színház kórusát, statisztériáját is. Az előkészületek reményt keltő légkörben folynak. A próbákon gyakran ül ott — bár hallgatásba burkolózva — Kodály is. Balázs Béla viszont igen aktív. (Balázs Bélának még a Fából faragott királyfi idejéből operarendezői ambíciói vannak.) A lelkendező sajtóelőzetesek is országra-világra szóló szenzációs sikert jósolnak. „Ez a nagy költőnk (Kodály), akinek művében a halhatatlan Bartók szerint legtökéletesebben testesül meg a magyar szellem, a kuruc népi ének mélységeibe száll alá, mint új gyöngyhalász, hogy 55
