Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - Breuer János: Bartók - Kodály

tálán Bartók-kritika érvényességének idejét, hiszen az 1953 után fokról fokra erejét s érvényét vesztette. Kodály 1950-ben elmondott szavai bizonyítják azt is, hogy az 1905 táján kötött szövetség talán legfőbb tartalma: segíteni a szükségben, mindenképp.

A szükség múltával Kodály Bartók-képe egyik-másik elemében, meglehet, kevésbé egyértelmű: „Tíz éve halott, de jobban él, mint valaha. Mióta nem propagálhatja személyesen műveit, jobban terjednek, mint életében. Nézzük a világ hangversenyműsorait, ritkán hiányzik neve. Lapozzuk a hanglemezgyárak jegyzékeit: egy-egy műve 4—5 különféle felvételben is forog. Idegen nyelveken könyvek jelennek meg róla.” (1955) Nehéz eldönteni, objektív tényközléssel, a pályatárs és barát örömének kifejezésével van-e dolgunk, vagy pedig egy a Bartókénál világméretekben mégiscsak kevésbé sikeres zeneszerző megnyilvánulásával.

„Bartók, a magyar vidék neveltje, mindig nyugat felé vágyott, míg aztán végleg kivándorolt [...]” — mondta Kodály, szerencsére 1961-ben, nem pedig 1950-ben. De miképp hozható vajon összhangba ezzel a közléssel Bartók 1920-ban, Berlinben írt — s 1961-ben már hat éve kinyomtatott — levele: „Nálunk otthon nagyon siralmasak az állapotok. [...] Örömmel láttam, hogy itt már nagyon megbecsülnek. Mindenesetre lehetséges volna itt is megtelepednem. De — amint jól tudja — a népdalok nehezen engednek engem nyugatra; hiába minden, kelet felé húznak.”

Szóbeszéd is akad, éppen elég, arról, kinek, mikor, mit mondott Bartókra nézvést Kodály. Ám ez nem e sorok írójára tartozik, aki nem volt jelen ez alkalmakkor, hanem a hiteles tanúkra.

Mindenkire tartozik viszont, hogy Bartók fentebb idézett, 1928-ból való vallomásos szavai Kodályról 1955-ben, a Bartók Emlékbizottság elnökeként szóló Kodály Zoltánban visszhangzottak: „Hogy itt ma Bartók nevében összegyűltünk, messze meghaladja a halálozási évfordulók szokásos megünneplését. Bartók neve — függetlenül az évfordulóktól — nagy gondolatok szimbóluma. Az első ilyen gondolat az abszolút igazság keresése művészetben, tudományban egyaránt, s ennek egyik előfeltétele: a minden emberi gyengeségen felülemelkedő erkölcsi komolyság. A másik gondolat az elfogulatlanság különböző fajok, népek sajátságai iránt, aminek következménye a kölcsönös megértés, majd a népek közti barátság. Jelenti továbbá Bartók neve a népből való megújulás elvét és követelményét művészetben és politikában. Jelenti végül a zene áldásának kiterjedését a legszélesebb néprétegekig. E nagy gondolatok jegyében keressük az összefogást és együttműködést minden népek legjobbjaival. Bartók nevét használjuk zászlóul, mert nem találunk a közelmúltban alkalmasabb gyűjtőnevet e sokoldalú törekvések kifejezésére.” — Az emlékbizottság, amely Kodály gondolatait hallgatta Bartók Béla születésének 75. évfordulójának ünneplésére alakult, érvényéből azonban mit sem vesztett negyed évszázad múltán. Ma, a zeneszerző születésének centenáriumán, ma éppoly mély, teljes és igaz.

25