Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - SZEMLE - Vasy Géza: Szavak piacán
Messiás-legendához adna anyagot, nemzetiségi hangolásban. Hogy csak ment, pünkösdváró szívvel, nagypéntekre nem is gondolva. Hívott, toborzott, szövetségeseket keresett; elhulltak, elestek mellőle, nemegyszer kiütötték a legjobb embereit is, de ő csak ment tovább, még a kilá- tástalanságok útvesztőin is keresztül, s szólonga- tott, toborzott újra, kereste a szövetségeseket változatlan bizalommal, és mondta és mondta a szívéből táplált igéit.” Szívesen folytatnám hasonlóan szép mondatok idézését Szabó Pálról, Veres Péterről, Kós Károlyról, Fábry Zoltánról s másokról is, noha fél füllel hallom a vádat: Czine heroizál. Én azonban pozitívumnak tartom, ha valaki eszményképeket gyakran könnyelműen félretoló korunkban lelkesíteni akar, tud és mer. Tóth Gyula az Élet és Irodalomban Czine művéről megjelent recenziójának ezt a címet adta: Irodalomtörténet íróközeiben. Szívesen módosítanám a cím második szavát így: emberközelben. Értem ezen azt is, hogy emberi közelségbe hozza a bemutatott írókat, értékeiket az íróinál-művészinél egyetemesebb emberi értékként érzékelteti, meg azt is, hogy emberi közelségben van olvasóival. Ez a kettős emberközelség teszi egyedülállóvá Czine művét irodalomtörténetünk újabb termésében. (Szépirodalmi Kiadó, 1981.) OROSZ LÁSZLÓ SZAVAK PIACÁN Több mint egy évtizede már, hogy megindult az antológiáknak az a sora, amely a mindenkori fiatal írók-költők bemutatkozását segíti elő. Országos könyvkiadók, vidéki írócsoportok, különböző szintű KISZ-bizottságok, tanácsi szervek, művelődési házak vállalták a kéziratok gondozását, az anyagi fedezet biztosítását. Ebbe a sorba illeszkedik a Kecskeméten megjelent Szavak piacán, amely négy fiatal költő — Vi- rágh József, Szilágyi Zoltán, Lezsák Sándor, Hideg Antal — verseit tartalmazza. A sok antológia közt akadt természetesen kiemelkedő jelentőségű és gyors feledésre ítélt egyaránt. Mindjárt felvetődik a kérdés: a Szavak piacán hol foglal helyet? A fiatal írók antológiáinak igazi értéke mindig csak utólag, egy-két évtized távlatából mutatkozik meg. Addig kiderül: volt-e olyanba pályakezdők között, aki valóban beérkezett. így ma már tényként állíthatjuk, hogy 1969-ben az Elérhetetlen föld és a Költők egymás közt irodalomtörténeti jelentőségűnek bizonyult. A Szavak piacán természetesen igényeiben is szelídebb: nem országos jellegű a válogatása, „csupán” a Forrás körül csoportosuló pályakezdő költőket gyűjti össze. Ezek a költők harmincadik életévük körül járnak, nagyjából egyidősek, de a költői pálya különböző pontjain állnak. A legérettebb közülük Lezsák Sándor, s a szerkesztő Hatvani Dániel ki is emelte őt, jóval több versét közölte. A többieknél kissé szűk a válogatás. Érthető és értékelendő a takarékos bemutatás igénye, de tizen- valahány vers ritkán elegendő az igazi bemutatkozáshoz. E szűkösség ellenére is egyenetlen a versek színvonala, azonban főleg Szilágyi Zoltán és Hideg Antal anyagában. Az antológia költői minden különösebben kirívó jel nélkül illeszkednek a mai magyar líra összképébe. Ez az összkép nagyon sokféle irányzatot, törekvést foglal magába, s ezek közül egy nagy hagyományú, önmagában is sokarcú vonulathoz kötném a Szavak piacán alkotóit: ahhoz az elkötelezett, népben-nemzetben gondolkodó irányzathoz, amely mestereit találhatja meg Illyés Gyulában, Váci Mihályban, Nagy Lászlóban, Csoóri Sándorban. LezsákSándorék ezt az elkötelezettséget hagyományosabb formavilágé, „földhözragadtabb” versek sorában fogalmazzák meg, de oly módon, hogy az eszmék világa és a valóságé legjobb verseikben tudatosan egymásra rétegződik. Megélik a lét abszurditásának élményét is — főleg Lezsák és Hideg —, de ez az élmény nem elvont, hanem konkrét, élet- tapasztalatok által hitelesített. Ha a kötet verseinek szerkezetét vizsgáljuk, a sok szép megoldás mellett itt találjuk a legtöbb problémát. Sok a pontatlan építkezés, az elnagyoltság, a konvenció közvetlen átvétele. Gyakori hiba, hogy túlságosan nagyok a szerkezet szempontjából a kihagyások, akkor is, ha a szerző szerves egységet képzelt volna el. Mert vannak tudatosan törmelék-versnek megírtak is, de olykor ezek is a vers egység megteremtésének képtelenségét rejtik csak el. Az antológia alaphangja a tárgyilagosság, a józanság. Korjellemző ez a hangvétel, azzal is, hogy olykor a játékosság, olykor a groteszk töri szét vagy éppen erősíti meg kereteit (főleg Lezsák Sándor és Hideg Antal verseiben). VIRÁGH JÓZSEF tizenöt verse korszakok, törekvések egymásra rétegződését mutatja. Első megtalált hangja a hagyományos, tiszta dal (Csillagba gyökérbe, Gázolsz gondban, Sárgult fűben). A hagyományba természetesen már a látomásos-szimbolikus költészet újításai is beleértendők. Talán Nagy László volt Virágh legfőbb mestere, de mint ez Nagy László hetvenes évekbeli tanítványainál rendre megfigyelhető, a poétikai forradalom lehiggadt, klasszicizálódott formájában hat már. Ezen a csapáson haladva olyan szép verset érdemes kiemelni, mint a Toronyiránt. Az egyszerűbb szerkezetű dal átalakul, felbomlik a későbbi versekben, s a lírai leírás mind gyakrabban vált át értelmezésbe is. Virágh egyik legjobb verse a Hamlet Orgoványon — életkép, tájkép, jel lem rajz, önarckép, csupa konkrétság és csupa jelképesség: „vasak fűszálak fűszálrácsok / — eddig tart a világ látod / keresztbe 85
