Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 10. szám - MŰHELY - Pálfy G. István: Két évad között (Tűnődő sorok a kecskeméti színházról)

politikáról a mai világban is dermesztőén jelenérdekű lehet. A színház mint társadalmi intézmény az esztétikum magaslatán Világpolitikai összefüggések átgondolására vállalkozhat.

Móricz Úri murijával sem volt kisebb szándéka Illés Istvánnak, mint figyelmeztetni rá, hogy a mű nem ragadt benn az időben. Örökké leselkedik a veszély, hogy a kiválóságot lehúzza a fennen dőzsölő silányság. Móricz tragikus magyar világának a tanulsága nemcsak a múlté, mondja az előadás, amely hű az író szelleméhez abban is, hogy a dzsentri hullásában megmutatja a valamikori értéket. Nincs népszínműves sírva vigadás, és nincs csugari műparasztkodás.

Természetesen nem csupa felfedezés és nem csupa remekmű, amit bemutattak. A Gellérthegyi álmokat nem kellett felfedezni, Gyurkovics Tibor Magyar menyasszonya vagy már a következő évadban Görgey Bulvárja pedig irodalmi anyagában sem ígérhetett emlékezetes sikert. Látszólagosnak mondhatnánk a következetességet is azzal, hogy a műsorrend alakulásában az alkalomszerú'ségnek és a véletlennek is volt némi szerepe. Hiszen tudnivaló, hogy a Ziska bemutatását Katona József halálának 150. évfordulója siettette, Eördögh Szilveszter drámája, a Kapuk Thébában pedig az ideszerződött rendezővel, Sándor Jánossal került át Debrecenből. Atények azonban tények maradnak, bármilyen fénytörésben szemléljük őket: a magyar dráma történetét és ügyét folyamatában és szervességében újragondoló színházi törekvés látszott itt kibontakozni. Oly erővel, hogy a véletlen és az alkalomszerűség is csak ezt a vállalt főtörekvést gazdagíthatta. Bekéék átvették a mai színház kísérletező szellemét, de nem ejtette őket rabul a divat, amely szinte kötelezően írja elő távoli, ismeretlen, épp ezért ellenőrizhetetlen műveknek a színre vitelét, s olyan szemléletnek, stílusnak a meghonosítását, amelynek legszembetűnőbb jegye a mi társadalmunktól való idegenség.

Itt a kísérlet részben a magyar dráma elfeledett vagy fel sem ismert értékeinek a búvárolását, részben pedig az élő magyar, illetve a kelet-európai dráma újabb irányzatainak a pártfogását jelentette. Az ország valamennyi színháza közül például Kecskemét mutatott be először jugoszláviai magyar művet: Tolnai Ottó Végeladását. Egy olyan drámát tehát, amely nemcsak vajdasági mivolta miatt méltó az említésre, hanem mert szemléletében hoz újszerűt. Tömöry Péter, a rendező, mindez idáig legjobb magyarországi rendezésében a nagy drámai csatákra alkalmatlan, mert azokból eleve kirekesztett kisemberek, a Csömöre bácsik szemével pásztázza végig a közelmúlt történelmét. Azzal teremtve drámai feszültséget, hogy egyszerre látjuk Csömöre bácsival alulról, a magunk szemével pedig kívülről és némiképp fölülről az ő sorsát. A megszaggatott térkép jelképessége az egészséges hely- és helyzettudat helyett kialakult tudatzavar, sőt tudatlanság okait jelzi. A háborúval, fogsággal,a határok átrajzolásával valami olyasmi történt, ami végképpen érthetetlen — s valószínűleg nemcsak a Csömöre bácsik számára. Igaza van Ablonczy Lászlónak, aki a Végeladás és Csoóri Sándor Magyar apokalipszisének mondandóbeli rokonságára utal. A Don-kanyarról megszégyenítetten és megszégyenülten hallgató magyar parasztbakák közül való Tolnai Óttó hőse is.

Tömöry átveszi a szerző groteszkre hajló szemléletét, de azon át mindig felvillantja azt — a groteszk eszközeivel aligha kifejezhető — reményt, hogy talán a Végeladás tragikus kiábrándultságában sem eladó minden. A szándékok között ott van tehát az igény, hogy a színházban is átgondoljunk átgondolatlan történelmi korszakokat, megfontoljuk hulló nemzedékek kaotikus tapasztalatait, s doni, szibériai vagy hazai emlékeiket ne tékozoljukel az önveszélyes feledékenységmindent áruvá tevő piacterein.Tömöry nemcsak magyar, de kelet-európai problémákat vet itt fel, s a következetesség jegyében ezt folytatja az operettes külsőségektől megtisztított Fekete szárú cseresznyében is. A szembenézés igényét fogalmazza meg. A környező népekkel Való kapcsolatok változó történelmi indulataiban igényli a higgadt értékelést és a történelmi igazság tiszteletét.

74