Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 10. szám - MŰHELY - Pálfy G. István: Két évad között (Tűnődő sorok a kecskeméti színházról)
takarhatja el a szemünk elől a tényt, hogy nem volt igazán otthon Kecskeméten. Erre utalt akkor a bérletezési apály, és a bizonyos előadásokat makacsul kísérő közöny, amelyről Gábor Miklós panaszkodott a rádióban távozásának idején. A művészi szándékok közül csaknem tökéletesen hiányzott a hely szellemét meghatározó értékekhez való kapcsolódás. Ha jelentős rétegek maradtak el a színházból, annak ez legalább annyira oka, mint az, hogy az operetten nevelkedett nézők jórésze számára elérhetetlenül magassá vált a színvonal. Rüszt a maga fejlődéstörvénye szerint gondolkodott, s abban nem volt benne az értékek szintetizálásának avagy a szervességnek az igénye. Pedig Katona József és Kodály Zoltán városában igazán természetes lehet az igény, hogy a színház jellegét a magyar kultúra történetében óriássá nőtt kecskemétiek szelleme is meghatározza. Az új főrendező, Beke Sándor, épp a szervességre való törekvéssel adta meg elképzelésének irányát. Azt folytatta tehát, amit annak idején a Kassai Thália színháztörténeti jelentőségű alapításával elkezdett, de ez manapság korántsem olyan divatos a színpadok tájékán, hogy jelentőségéhez méltó Visszhangra találhatott volna. Akkor — nemzetiségi helyzetben — szinte a semmiből kellett egy új világot teremteni, most a Ruszt József távozását követő hirtelen omlás elé hívták gátat emelni. Valószínűleg ez az utóbbi látszott reménytelenebb feladatnak. Mert itt az omlás egyben erkölcsi romlás is volt. Amikor a kecskeméti főrendezőt és a társulat jeles tagjait szemelték ki a Népszínház megmentésére, a Katona József Színház további sorsa csak másodlagos szerepet játszhatott. Ruszt Józseffel tizenegy színész távozott az összesen harminchatból, és természetesen nem a leggyengébbek. Aki maradt, vagy azt hitte, hogy másodosztályú a pályán, vagy — kellő önkritika híján — azt, hogy holnaptól Gábor Miklós helyébe lép, s eddig is csak méltánytalan fondorlat ütötte el a megérdemelt szereptől. Új művészi és erkölcsi értékrendet kellett tehát felállítani; olyat, amely elejét veheti a zavaros vizeket kedvelők viszálykodásának. A rossz lakásviszonyok és az akkor országosan leggyengébb színészfizetések ellenére Beke tehetséges fiatal színészeket hozott a társulathoz, akik — ha hírnévben, vonzásban nem pótolhatták is az elszerződött nagyokat — lehetővé tették azt, amiben Ruszt távozása után a legtöbben kételkedtek: a művészi munka folyamatosságát. Azt a reményt keltették, hogy az évek során újra azonos eszmények jegyében kovácsolódhat közösség a Katona József Színházban. Már az első bemutató, Sütő András Káin és Ábelje jelezte, hogy ez a társulatszervező eszmény az értékes magyar dráma és a színház természetes szövetségesi kapcsolatának a szolgálata lesz. Művészileg is megállták a helyüket. Kisebb-nagyobb színészi hibák ellenére ez az előadás egyenrangú társa a Harag György rendezte kolozsvárinak vagy a marosvásárhelyi főiskola megdöbbentő hatású vizsgamunkájának. És jelzése egyben annak is, hogy a színház a magyar irodalmat valóban ötágú sípnak próbálja tekinteni. Az első évadban Dosztojevszkij és Goldoni mutatta a távolabbi határt térben és időidőben, Eörsi Play Molnárja pedig, hogy a magyar irányzatok befogadásában sem szűkkeblű a színházi elképzelés. A második évadban már hat magyar bemutató volt Kecskeméten, amire Pécs és Veszprém korábbi vállalkozása óta nemigen akadt példa sehol sem. A hivatásos színházak közül először Bekéék próbálták tudatosítani az egész magyar színháztörténetben, hogy Katona nem egyműves szerző. Két Z/sko-drámáját úgy mentették ki a romantika lávahullámai alól, hogy bizonyították: indulatában, nyelvében és hangnemében mennyire rokon legnagyobb nemzeti tragédiánkkal. Nem rajtuk múlik, ha a tájékozatlan fanyalgás tudomást sem vesz a felfedezésről. Károlyi Mihály Ravelszkijét is a bizonyítás, az értékmentés és feltámasztás nyilvánvaló szenvedélye vitte a kecskeméti színház színpadára. Az a meggyőződés, hogy Károlyinak a történelem által sokszorosan igazolt tragikus jóslata a néptől, valóságtól elszakadt hatalmi 73
