Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 10. szám - MŰHELY - Kozma Huba: Egy progresszív irodalmi folyóirat (Negyven éve indult a Magyar Csillag)

nes fórummá építeni a folyóiratot, amely így progresszivitásában is a háborús évek legjelentősebb irodalmi orgánumává vált. És hosszú ideig egyedüli orgánummá. Az irodalomtól, az átlagosnál élesebb szemű, jobban tájékozott írótól útmutatást is vártak az olvasók, és — ismét a nemzet és az irodalom szoros kapcsolatára kell utalnunk — nemcsak irodalomelméleti-történeti kérdésekben, hanem nem utolsósorban a politikaiakban is. A Magyar Csillag a politikai kérdésekre érzékenyebben reagált, mint a Nyugat. Döntő szerepe van ebben az egyre éleződő és Magyarországot tehetetlen testként magával sodró háborúnak, de jelentős összetevője az is, hogy a folyóirat irányítói fiatalabbak a Nyugatéinál, olyan nemzedék tagjai, akiket a kiéleződött társadalmi, politikai helyzetben nem vonz már annyira a l’art pour l’art varázsa, akik azért akarnak elzárkózni az „irodalom alatti zaj”-tól, hogy irodalmunkat az irodalomfeletti feladatokra is képessé tegyék. Illyésék nem vállalnak azonosságot a vezető körök politikájával, nemzetünk sorsának jobbra fordulását nem az eljövendő győzelemtől, annál inkább a nemzet belső magára találásától várják. „A magyarság most éli várakozásainak tán legsúlyosabb esztendejét. Ágazhatnak reménységek erre és arra, de a magyar ma igazán arról ismerszik, hogy bizalma magában van. Aki túl sokat vár a külső erőktől, az a maga képességét gyöngélli, egy kicsit saját sorsát adja fel. Meg kell találnunk helyünket nagyon is Európában, de a magunk erejéből, amiben az is benne foglaltatik, hogy olyan hírünk lesz, amilyen erőnk. Fel kell készülnünk erre az erőkifejtésre.”21 A „csak magunkban bízhatunk” gondolata leszámolás a különféle angolszász orientációjú illúziókkal is, amelyek a Kállay-kormány működése idején különösen széles körökben hódítottak. Nem tevékenység nélküli, csodaváró álláspont azonban, hiszen Illyés Gyula erőkifejtésre szólít fel. A cél nem sok, nem is kevés: reális. Ha kísért is itt-ott Petőfi hősies korának serkentő példája, amikor a költők közvetlenül is beleszóltak hazánk politikai életébe, sorsfordulót szerveztek, Illyésék leszámoltak magukban ezzel a valótlan párhuzammal, ők már más korban, más emberként, más történelmi körülmények között éltek, gondolkodtak. Hiányzott belőlük a heroikus emberek naiv bátorsága, az a romantikus „szabadság- vagy rablánc”-szemlélet, ami még Petőfiék mozgalmának egyik lendítője volt, amely azonban a XX. század közepén a megváltozott körülmények folytán már hamisan csengett az akkori jelenre vonatkoztatva. A megfontolt emberek bátorsága az övék. Ők már Petőfit sem engedték Volna tovább Mezőberényből egy szép, de értelmetlen halálba, hiszen az irodalomra, sőt az írókra nem csak győzelemig vagy bukásig van szüksége egy nemzetnek, hanem fokozott mértékben azután is: „Az újkorban a nemzetek irodalmuk izomzatával álltak talpra. Ezt az erőt tartogatják megbicsklásuk esetére is.”22 A magyar társadalom sem annyira egységes németellenességben, tehát a függetlenség kérdésében, mint 1848-ban. Sokan elhitték, hogy Trianont csak háborúval, s csak német segítséggel revideálhatjuk.Európában legtovább valóban a mi uralkodó köreink tartottak ki a németek mellett. Kiábrándítóan reménytelenek lehettek ezek az évek a gondolkodók számára, olyanok, amelyekben ha öncsalás nélkül számot vet környezetével az ember, „okos fejével biccent, nem remél.” Olyan kor ez, amelyben egy irodalmi folyóirat számára a tiszta emberi hang megőrzése, az irodalom becsületének védelme, az irodalmi értékmentés is — látszólag magától értetődő dolgok—nehéz feladatok, hiszen a fasizmus fékeveszett korában még higgadt okfejtésre, jóhiszemű eszmecserére, az igazság szolgálatára felhívni is — a tisztelendő értő fülek kivételével — a legtöbb esetben pusztába kiáltott szó. Illyés vállalta ezt a hálátlan feladatot. Nem épített Potemkin-falvakat, nem kovácsolt hősies, de meg nem valósítható forradalmi terveket, egyszerűbb dolgot művelt: hozzálátott a hivatalkodás nélküli, köszönetértenemjáró feladatok megoldásához. „A veszély óráiban munkánkat még pontosabban és szigorúbban kell végeznünk. Az orvosnak a gyógyítást, a mérnöknek a tervezést, nekünk — épp oly híven és állhatatosan —

65