Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 10. szám - MŰHELY - Kozma Huba: Egy progresszív irodalmi folyóirat (Negyven éve indult a Magyar Csillag)

azt kell elvégeznünk, amit egy nemzet íróira kiszab. Pontos mondatokat kell írnunk, e mondatokkal az élet zavaros agyagából az igazságot és valóságot kell kiválasztanunk. Ügyelnünk kell a szavak és ítéletek hangsúlyára, a nyelv és a szándék tisztaságára, a fertőző, az idegen elemek lehető gyors eltávolítására. A nemzet ilyen szerény, fiaitól a nagy pillanatokban is csak ilyen babramunka elvégzését kéri: a házkörnyék rendben tartását, az örökség megóvását, a folyamatosságot. Ezek nélkül ugyanis egyetlen pillanatot sem élhet, sem nagyot, sem kicsinyt. A döntő tetteket, hirtelen, viszonzásul úgyis ő súgja.

Az elkövetkezhető próbáltatások közt is ezt szeretnénk vállalni, sem többet, sem kevesebbet. Megköszönve az eddigi segítséget, ehhez kérjük írótársaink munkáját, irodalmi életünk tárgyilagos hozzászólását, olvasóink figyelmét.”23

Az eltelt idő távlatából bizton állíthatjuk: Illyés elérte, hogy kövessék. Az írástudók és írásértők legalább. Törekvéseik természetesen nem vívták ki a hivatalos ország elismerését és rokonszenvét. Az irodalom irányítói és az ország irányítói nézeteikkel egyre inkább eltávolodtak egymástól. Az előbbiek látva, hogy a Horthyék vezette állam Vesztébe rohan — mentve ami menthető — legalább saját birodalmukat, azt az Ottlik Géza által emlegetett „másik Magyarországot”, irodalmunk becsületét szerették volna megoltalmazni az utókor, a történelem elmarasztaló ítéletétől. Bátor „együttes vallomás”-t téve az íróka Magyar Csillag 1943. május 15-i számában az irodalom nevében elhatárolják magukat a még mindig háborútól részeg államtól. (Pedig már a sztálingrádi csata után Vagyunk!) Érdemes teljes terjedelmében még egyszer elolvasnunk ezt a kivételes jelentőségű vallomást:

„Irodalmunk történetéből is úgy ismeretes a magyar író, mint nemzetének lelkiismerete. Hűséges volt mindig az emberi eszményekhez és a nemes faji hagyományokhoz, de a szükséges nemzeti fejlődés érdekében és a nép sorsának javításért ugyanakkor vállalta a harcot is.

Az első világháború óta a mi írói nemzedékünk ugyanezt tette. Eleddig a sors megtagadta tőlünk azt a legfőbb jutalmat, hogy eszményeinket politikai és társadalmi erők a nemzet érdekében valóra váltsák. Ehelyett szellemi eredményeinket világnézeti és társadalmi jelszavak alá próbálták temetni két étvizeden keresztül; küzdelmeinket pedig azzal rontják ma is, hogy egyrészt az irodalmi életben ellentéteket szítanak, másrészt pedig írókat és műveket célzatos politikai színnel festenek be.

Szükségesnek tartjuk az elvi vitákat, amelyek tisztáznak és tisztítanak, de az építő szellem tekintélyének védelmében egyes írók is megnyilatkozhatnak néha. Hívei vagyunk annak is, hogy az írói meggyőződést és a műveket a nemzetépítés és a társadalmi fejlődés szemszögéből vizsgálják, de a magyarság egyetemes érdekének védelmében visszautasítunk minden olyan célzatos ítélkezést, melynek szempontjai inkább hatalomvédők vagy pártosak, mint egyetemes érdekűek. Ilyen esetekben ha legtöbbször lemondunk a személyes védekezés jogáról, úgy érezzük, hogy a szellemi öntudat megbecsülése rejlik ebben a lemondásban; közös eszményeink védelmét választjuk, hogy ezáltal is példázzuk a fokozott fegyelmet és a közös felelősséget a nemzeti sorsban.

Korváltó és háborús időkben, amikor a szenvedélyeket sok minden csábítja nemtelen csapongásra, nem könnyű a fegyelem benső fogadalmában élni. S bár, éppen hangadó helyeken, vajmi ritkán értékelik ezt az önkéntes fegyelmet, mi mégis erre kötelezzük magunkat, mint ahogy a magyar falu és a munkás tömegek is ilyen fegyelemben élnek. Tévedne azonban bárki, aki azt gondolná, hogy a magyar írók önkéntes fegyelme a magyar sors mai vajúdásában csökkent éberséget jelent, vagy elaltatott szenvedélyt a nemzeti fejlődés és a társadalmi átalakulás dolgában. Egyedül a szellem méltóságát, gondolkodást, a beszéd és az írás színvonalát szeretnők fegyelmezetten s oly sok veszély között megőrizni. Meg kell őriznünk, mert úgy hisszük, hogy a szellem erkölcsi te66