Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 9. szám - MŰHELY - T. Bíró Zoltán: Magyar művelődés, magyar társadalom (Veres Péter nézetei a népi-nemzeti kultúra kérdéseiről)

még mindig tekintélyes része provinciálisán lenézte a hazai kultúrát, fő feladatának a kultúra importálását tekintette. E században az értelmiség egy része ebbő! merítette nemzetietlen, kozmopolita, más része nagyhangú, álhazafias magatartásának táplálékát. Ez a provinciális kultúraimportálás erősíthette egy-egy szűk értelmiségi réteg kulturális monopóliumát, de aligha késztethette arra, hogy az európai magaskultúrát megkísérelje a hazai értékekkel, a nemzeti törekvésekkel egyesíteni. A kultúrát inkább monopolizálni akarta, mintsem terjeszteni. Hagyományai, érdekei és érdeklődése nem a néphez, hanem egy elvont, nemzetek felett lebegő európai kultúra-eszményhez, vagy méginkább a német kultúrához kötötték. Ez a helyzet a néphez, nemzethez kötődő és a magyar művelődésért felelősséget vállaló értelmiségieknek sok keserves és olykor méltatlan küzdelmet, vitát, jobb feltételek között jobb ügyekre érdemes erőfeszítést rótt. Markánsan jelzi ezt Kardos Pál 1934-es helyzetleírása: „Igenis, Zsolt Béláék, Ignótusék már évek óta úgy járkálnak a magyar életben, mint a Nyugati Kultúra R. T., mint az Egyesült Polgári Szabadság és Hamisítatlan Európai Humanizmus Művek kizárólagos jogú magyarországi vezérképviselői és jaj annak, ki ezeket az árukat az ő megkerülésükkel közvetlenül nyugatról hozza be, de még inkább jaj annak, aki ezeket az árukat az ő világszabadalmuk ellenére hazai műhelyben, hazai nyersanyagból meri előállítani.”51 Nem csoda hát, ha a népi, a szocialista, s az igen gyér számú magyarságban is gondolkodni tudó polgári értelmiség előcsatározásai ellenére a felszabadulást követően is nehezen és lassan formálódhatott számottevő, új módon gondolkodni tudó nemzeti értelmiség. Ezért érezte Veres Péter is mindvégig oly fontosnak az értelmiségi kérdést. Ezért figyelmeztetett annyiszor arra is, hogy az értelmes, az átlagosnál jobb képességű embereknek nagyobb számban kellene a parasztok, munkások között maradni: „Egy otthon élő okos és művelt dolgozó ember, aki mindig az emberek között Van, többet ér a helyi népművelésben, mint száz átfutó előadás.”'2 Azért tartja oly fontosnak az értelmiség népművelő feladatait, mert úgy látja, hogy ennek vállalása egyenlő a nemzet és a demokrácia ügyének vállalásával. A hajdani balmazújvárosi Semsey urakról, s az ottani néppel való viszonyukról szólva írja: „A feudális penetráció tehát úgy érvényesül, hogy a népnek a gondolkodása is feudálissá változik és a feudális hierarchiát, mint társadalmi felépítményt, természetesnek tartja.”55 Kell-e ennél pontosabb eligazítás értelmiséginek? Évszázadok jelölték ki ebben az országban az értelmiség kulturális-közművelődési feladatait, s ezek a feladatok mindig elsősorban öntudatot, önismeretet, politikai kultúrát alakító tennivalók voltak. Mert a „feudális penetráció”— ha átvitt értelemben is— a felszabadulás után is hatott, s megszűnéséhez, az emberi-nemzeti önismeret és öntudat, a politikai kultúra kialakulásához az ötvenes évek politikája éppenséggel nem járult hozzá.

Napjaink szocialista társadalmának alapképletét tekintve, Veres Péter szemében is egyre fontosabb, s döntő kérdés lett a munkásság művelődésének, műveltségi színvonalának a kérdése. Erről azonban szóltunk már. Lényegesebb itt, hogy a munkásságról, mint vezető osztályról, s így mint egy ország műveltségét döntően meghatározó osztályról szól, s felteszi a kérdést, hogyan állunk most ennek az osztálynak a műveltségével, a korábbi, a mozgalmi harcokhoz illeszkedő művelődési-szellemi igényességhez képest. A válasz nem egészen megnyugtató: „. . . a munkásosztály nemzeti műveltsége nemhogy irodalmi, de történelmi és szociológiai értelemben sem olyan gazdag és árnyalatos ma még, mint amilyenre szükség volna.”54 Ez pedig az egész nemzet érdekeinek szempontjából baj igazán, hiszen a munkásságból kell kikerülnie a politikai, gazdasági, kulturális irányítóréteg zömének, s normális körülmények között, magának a munkásságnak saját képviselői útján, s közvetlenül is részt kell vennie a politikai irányításban, a nemzet életének alakításában. Ez pedig új és különleges történelmi felelősséget ró mindazokra, akiknek a munkásság egyetemes érvényű „nemzeti mű58