Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 9. szám - MŰHELY - T. Bíró Zoltán: Magyar művelődés, magyar társadalom (Veres Péter nézetei a népi-nemzeti kultúra kérdéseiről)

dűljön.”4 Igazi művelődési érdekeltség tehát nincs, legalábbis ilyen érdekeltséget a központi hatalom nem tud és nem is akar kialakítani.

Veres Péter politikus látásmódjára jellemző, hogy 1936-tól szinte minden írásában érinti a kultúra általa oly világosan felismert és leírt szétszakítottságát, s elemzi ennek a helyzetnek politikai-gazdasági természetét. Különös előszeretettel világítja meg a kultúranélküliség, a kulturális el hagyatottság és a politikátlanság (vagy depolitizált- ság) összefüggéseit, s a hatalom erre irányuló tudatos törekvését. Számára világos, hogy a demokrácia csak teljes értékű lehet, vagy semmilyen. Radikálisan hirdeti hát szinte valamennyi írásában: demokráciát kell teremteni a politikában és a kultúrában egyszerre. Amit a korszak társadalmi folyamataiban lát, az ennek a követelésnek éppen ellentéte. Úgy látszik, a jelenkor még a szomorú magyar múltnál is kevesebb reményt nyújt. Mert a régiek — írja: .. még a társadalmi és politikai, vagyis a nemzeti közösségi műveltségben is jobban állottak, mint a maiak. Ameddig legalább a 48-as pártok hatása terjedt, ott tudtak Kossuthról és Petőfiről, s határozott szemléletük volt némely dologról, például az Ausztriával és általában a németekkel való viszonyról. Amikor pedig az éles paraszti osztálytagozódás felbomlasztotta a 48-as pártot, a parasztság szegényebb részéből kialakult szocialista pártok népes olvasóköröket, s bennük jó könyvtárakat létesítettek. Én is egy ilyen parasztszocialista olvasókör könyvtárán nőttem fel azzá, aki vagyok.”5 A korábbi, viszonylag egységes népi politikai közgondolkodás és műveltségalap felbomlásáról van itt szó, s e bomlás dezorientáló visszahatásáról a műveltség egészére, s a nép politikai magatartására. Nem lehet tehát felemás módon, határozott szándékok és intézkedések nélkül egész eredményt várni, de még féleredményt is alig. jó volna jól gazdálkodó parasztokat nevelni gazdasági változtatások nélkül, jó volna szakmai értelemben művelt gazdálkodókat látni, politikai-ideológiai felvilágosultság nélkül. A retrográd politikai hatalom számára ez volna célszerű, de éppen ez az, amit sohasem enged a dolgok logikája. Ahol nincs politikai, emberi felhajtóerő, ott nincsenek művelt dolgozó osztályok, ahol nincs gazdasági felhajtóerő, ott nincs korszerű és művelt gazdálkodás és nincs termelői kultúra. Mindebből következően természetesen mutatkozik a másik hiány: „Nemcsak képzett gazdák hiányoznak a magyar parasztságból, hanem a művelt faluvezetők is.”6 És e hiányt a hivatalos Magyarország képtelen pótolni: nem érti a népet, nem ismeri eléggé a nemzet alapvető osztályait és minden áron vissza akarja fogni az időt. Márpedig, ha ezt akarja, akkor nem új, művelt és jó szellemű, jó politikai érzékkel megáldott vezetőkre van szüksége, hanem az erőt mutató, de valójában defenzívába szorult politikai rendszer jármába befogott és könnyen befogható másfajta erőkre. Ez a Veres Péter által tökéletesen felismert helyzet nyomja rá bélyegét a korszakra, ez adja meg jellegét, s világítja meg történelmi perspektívátlanságát. És jórészt ebből a felismerésből fakad Veres Péter következetes kultúrpolitikai radikalizmusa, a kurzus kulturális politikájával, s politikájának egészével szemben.

A kulturális dinamizmus hiánya

Ebben az időben, a merev társadalmi hierarchia rendjében a két kultúra közötti szakadék a kicsit is borúlátóbb embernek könnyen áthidalhatatlannak tűnhet. A kor, Európa mércéjével egyre többet követelne, s egyre türelmetlenebbül, egyre sürgetőbben, ám a magyar valóság egyre kevesebbet nyújt, mindjobban bezárul magába, csak zavarodottabb és kilátástalanabb lesz. Nincs erő, nincs ambíció, amely késztetné, kényszerítené az embert a művelődésre, a szellemi erőfeszítésre, a tanulásra vagy akár csak a puszta érdeklődésre. A Veres Péter által e korszakában szívesen használt kifejezés: a „kulturdinamizmus”, nem jelent nála egyebet, mint a megismerésre,

42