Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 9. szám - MŰHELY - T. Bíró Zoltán: Magyar művelődés, magyar társadalom (Veres Péter nézetei a népi-nemzeti kultúra kérdéseiről)
XX. században, a lassú polgáriasodással együtt módosult és differenciálódott: a nép egyre messzebbre távolodik hajdani saját kultúrájától, egyre inkább kultúra nélkülivé válik; egyre nagyobb lesz a távolság a nép „itt és most” adott lehetőségei és a valóságos európai magas kultúra, az irodalomban, a művészetekben, a természet- és társadalomtudományokban Vagy az életformában jelenvaló magas kultúra között. A távolság azonban ugyancsak nő az élő népi műveltség és a közgondolkodás által magasnak vélt individuális jellegű kispolgári szubkultúra között is. Vagyis: szétválik a lenti, a népesség nagyobb részére jellemző kultúra, amennyiben egyre oldódó, de még helyenként eredetiségében őrzött népi mélykultúrára és alacsony színvonalú, igazi értékek híján való tömegkultúrára bomlik. De bomlik a fenti kultúra is, amennyiben valóságosan magas értékű, de kisajátított magas kultúrára (elitkultúrára) és egyre terjeszkedő, egyre inkább tudatosan is terjesztett álmagas kispolgári látszatkultúrára válik szét. Ez utóbbi az elitkultúra árnyékában, annak elhuIlajtott morzsáiból táplálja a kispolgári sznobériát, s aligha más ez, mint egy kissé fölcicomázott, elfinomított burzsoá tömegkultúra, vagyis a kultúrától való megfosztottság elleplezése. Itt a szubkultúrák kialakulásának folyamatára tapint rá Veres Péter. A folyamat számára már jól érzékelhető. Hiszen mit láthatott az író, ha alaposan körülnézett az országban? Újra meg újra visszatérnek a riasztó képek: „Az alföldi parasztság gyerekei az utcán és vályoggödrökben nevelődnek.”1 „ ... Ma már a kocsma az ősi vadásztorok, pásztorlakomák és paraszti termésünnepek helyettesítője.”2 Az ember ugyan felnevelődik így is, felnevelődhet így jól is, de az útja a magas kultúrához túlságosan is hosszú és keserves a vályoggödröktől. És a kocsma is jelzi a hajdani kultúra elhagyását, s az új megteremtésének átmeneti kilátástalanságát, még akkor is, ha a kocsma itt még nem a züllés jelképe, csupán a hiányérzeté. Közösség és fórum teremtődik itt két kultúra között, pótlékként és átmeneti megoldásként vagy inkább adottságként. Valódi paraszti közösségek nehezen alakulnak, inkább csak össze-összeverődnek az emberek, a létért való küzdelem még ridegebbé teszi az amúgy is „rideg” alföldi embert, s aligha törődik már istennel, egyházzal, politikával, művelődéssel, s amennyit törődik is— kevés kivétellel — megreked a káromkodásnál, s csak a bizalmatlanság védekező reflexe működik már. Ennek igazolását látja az író a népművelő bizottságok munkájában is: „Vagy nem hallgatják a parasztok, vagy nem hisznek az előadóknak. De a legáltalánosabb eset az, hogy nem mennek felé sem, nem érdekli őket. Minden, ami az uraktól jön, vagy az államtól, már előre gyanús nekik, s még a nyilvánvaló dolgokat sem nagyon hiszik.”3 Nemcsak az „úri” dolgok iránti ősi bizalmatlanság, paraszti gyanakvás munkál itt, hanem az újabb állami, „fenti” manipulációs szándék elutasítása is. Ez a népi bizalmatlanság válik egyetemessé, s áll elébe szükségképpen a ritkán előforduló jobb szándékú kezdeményezéseknek is. Ne csodálkozzunk ezen — mondja Veres Péter. Ha a kulturális élet különböző jelenségeiről gyakorlott kézzel lehántjuk a legfelső, többnyire rikítóan színes réteget, azonnal megmutatkozik mögötte a politika, a jó is, a rossz is, a maga meztelenségében. A jó politika az értékeket segítené közel a néphez, áldozna rá a közös ügy érdekében. Közös ügy pedig nincs: az érdekek merőben különbözőek, s így valóságos kultúraterjesztés helyett a kultúrával való politikai eredetű manipuláció érvényesül. A jóra, az érték terjesztésére való törekvés a politika népi irányultságát feltételezné. „A mai népművelés természetesen messze áll ettől — írja Veres Péter. — Ez idő szerint még a nyugodt, politikai hátsó gondolat nélküli tanítást sem merik bevezetni. Kerülgetik a kérdéseket, mint macska a forró kását. Azt szeretnék, ha a paraszt megtanulná a hasznos gazdasági ismereteket, mert ez nemzetgazdaságilag, s úgy politikailag is érdeke az uralkodó rétegnek, de úgy, hogy az állítólag meglevő vallásos hite és politikai tekintélyhite azért meg ne ren41