Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 9. szám - Balázs József: A bátori advent (történelmi színjáték 2 részben, - első rész)
KRUCSAY: Igen, igen . . . Karácsonyig itt szeretnék lakni ... A klastrombán az egyik cellát kértem. LISZKAY: Óh, dehogyis . . . KRUCSAY: De igen, igen. LISZKAY: Ahogy gondolja, nagyuram . . . KRUCSAY: Intézkedtem, hogy az új harang karácsonyra, az éjféli misére itt legyen és hiba nélkül fel legyen állítva. LISZKAY: Nagyon köszönöm, uram . . . Rendünk, a bátori katolikusság nevében . . . KRUCSAY: Ne köszönjön semmit. A minorita rend már eddig is nagy megértést tanúsított irántam. (Miklós mester feláll a székéből, közelebb jön. Krucsay észreveszi.) KRUCSAY: Kevés emberről hallottam annyi jót, mint kegyelmedről (mondaná a nevét.) MIKLÓS: Miklós mester vagyok. így ismernek a Felvidéken, s most már a Nyír városában, Bátorban is . . . KRUCSAY: És így fogják ismerni. Mert vár még itt magára munka a jövőben is. Egyelőre csak abban állapodtunk meg a tisztelendő úrral, hogy felállítja az oltárt, a mostani főoltár mellé. MIKLÓS: Minden rendben van uram. KRUCSAY: Most már csak arra kérem Miklós mester, hogy az oltár talapzatára a címeremet, a családom címerét odafesse . . . MIKLÓS: Állok szolgálatjára. KRUCSAY: És tisztelendő atyám, amennyiben egyetértésre juthatnánk, szeretném, ha Miklós mester csodálatos oltára elé . . . LISZKAY: Mire gondol méltóságos uram? KRUCSAY: Jó szívvel, az Istennel való tökéletes harmónia érzetében adtam és adok pénzt az oltár felállítására . . . LISZKAY: Erről kolostorunk és templomunk minden elöljárója meggyőződött. Engem neveztek ki az oltár felállítása körüli teendők elvégzésével, azért is tartózkodom itt most is, és eddig is . .. Minden nap. KRUCSAY: Igen, igen . . . LISZKAY: Amennyiben valamilyen különleges kívánsága lenne? KRUCSAY: No nem, nem . . . Csak az oltár felállítása után. LISZKAY: Passio-oltárnak neveztük el. KRUCSAY: Hogyne, ezt kértem én is. Az oltár központi gondolata a szenvedés és a kiengesztelés legyen. Krisztus szenvedése, megalázása és végül a megdicsőülése, a győzelme. Ne értsen félre tisztelendő atyám, egy kicsit a magam sorsát .. . LISZKAY: Értem én, uram. A gondolat, valamiképpen a megjelenítés pontosan megfelel kívánalmainak. KRUCSAY: Mint ahogyan említettem (ezt akarta már régebben mondani), az oltár felállítása után, amennyiben velem valami történne ... (A pap gyors mozdulattal a fejéhez kap, megértette, hogy miről is akart Krucsay beszélni.) LISZKAY: A halálra gondol uram? KRUCSAY: No, igen! LISZKAY: Tehát ha . .. nagyságod . . . KRUCSAY: Igen, ha meghalnék ... Itt lenne az én nyugodalmam helye, itt lakoznék a mindeneket magába foglaló három-négy szál deszka között, itt szeretném adni a fejem a férgek és kígyók atyafi ságára. LISZKAY: Akkor az oltár elé temessük el. No dehát ez természetes, akarom mondani, ezt a szokást mi igen megtisztelőnek tartjuk, s hogy éppen nagyságod . . . KRUCSAY: Számíthatnak rám, hallom, hogy nagy munkálatokba kezdtek . . . LISZKAY: Templomunkat átalakíttatjuk, uram. A tetőt kell kicserélnünk. KRUCSAY: Igen, igen. (Krucsay közelebb megy Miklós mesterhez, megáll mellette, az oltár már felállított részleteit nézegeti. A két fegyveres férfi szorosan kíséri erre a pár lépésre is.) LISZKAY: A kísérőit hol helyezzük el? KRUCSAY: Ne csodálkozzon tisztelendő atyám. Azon a bizonyos elátkozott reggelen, hiszen tudja, a kísértetektől óvtak. Hogy nem hagy nyugton majd, egész életemben . .. LISZKÁY: Ezért nem szükséges fegyvereseket tartani. KRUCSAY: De igen. Ott alszanak ők is velem a cellában. Őrködnek. LISZKAY: A klastromba nem merészkednek, higgye el, kísértetek nincsenek. KRUCSAY: De megfenyegettek. Valaki megesküdött. Meg akarnak ölni. Eljutott hozzám is a híre. MIKLÓS: (Érdeklődve, alig felfogva a közlés, illetve a kérdés értelmét.) Meg akarják ölni? KRUCSAY: (Alaposan szemügyre veszi, sokáig vár.) Meg akarnak ölni, de a családom gondoskodik a védelmemről, így minden kísérlet . . . bár megszoktam már a halál gondolatát, úgy élünk együtt, mintha fiatal házasok volnánk, vagy mint — bocsássa meg a szavamat — ahogyan tisztelendő atyám együttél az istennel. (Vár) Nem vagyok biztos magamban, lehet, hogy ez csak egyszerű félelem, mint amikor a villámlás elől elbújik a gyarló ember. Ki tudja? Sajnálatos, tisztelendő atyám, de saját magunkba is csak annyira látunk, hogy fájdalmasan elégedetlenek maradunk. Úgyszólván jelentéktelen az a tudás, amellyel várja az ember a következő, meg az azutáni napot. Én már a halálra készülök ... elvégeztem a rettenetes utolsó szempillantásomat. . . ugyanúgy, ahogyan őseim, amikor érezték haláluk közeledtét, gyötrelmes fohászkodásaikban rám hagyták érzéseiket, mit gondoltak házuk népének az elhagyásakor, hogyan búcsúztak díszes fegyvereiktől .. . most pedig az én utolsó rettenetes szem- pillantásom jött el . . . Csak még ezt a hónapot tudnám magam mögött, csak még érjem meg a gyertyás bátori karácsonyt. Dehát mit is beszélek. Elbúcsúztam én már mindennapi rettenetes utolsó szempillantásaimmal a világtól .. . LISZKAY: Méltóságod közöttünk újjászületik majd... Szépen gyarapodó testvérületünk szere24
