Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 9. szám - Balázs József: A bátori advent (történelmi színjáték 2 részben, - első rész)
tétében éri meg az isteni megbocsátást. Látni fogja méltóságod, hogy miként erősödtünk meg . . . KRUCSAY: (Közbevág, majd egyre lelkesebb) Tisztelendő atyám, az advent minden egyes napját a társaságukban szeretném eltölteni. Részt veszek elragadtatott énekeikben, a hajnali miséken, amikor még hátrálva vicsorognak az éhes ördögök, látván az isteni misztérium fényét... Pompás, minden pompás. Várdáról jövet még a vadas, kies erdőket, a finomboros szőlőket, a mulató ligeteket sajnáltam ... a szép ifjúságot, de most, hogy ily közel kerültem a szentségekhez, az év legszebb négy hete következik, az én életem legszebb négy hete . . . Szebb idők néznek rám, mint amikor generális voltam Rákóczi nagyurunk mellett, boldogabb idők, mint amikor Rákóczi Ferenc fejedelem 1711 fagyos januárjában Várdá- ban hadiszemlét tartott és 12 ezer kuruc sorakozott elébe . . . (Hirtelen — szokatlan robajjal — Márta szalad be, odafut Miklós mesterhez, úgy bámulja Krucsayt, mint akitől félni kell. Krucsay sokára szólal meg.) KRUCSAY: Ki ez? LISZKAY: Miklós mester mellé adtuk, hogy segítsen, hogy gyorsabban menjen a munka, ennivalót hoz, kimossa a ruhákat, amolyan mindenes . .. KRUCSAY: Értem, persze . . . MIKLÓS: A tisztelendő úr olyan a minoriták templomában, mint azok a főtisztelendők, akik Itália városaiban, templomaiban a nagy Giottok, Cimabuek korában is éltek már és rajongtak a szépművészetekért. Olyan ez a klastrom, akár egy egyetem ... a tudományt, a szépművészetet ápoló, az ízlést csiszoló . . . gyógyító hely. MÁRTA: Hagyja már el kend ... Ez a hatalmas nagyúr levágatta a felesége fejét. . . (Nevet félelmében, hátrál is, maga sem tudja mit csináljon.) LISZKAY: Krucsay Öméltósága a törvénynek engedelmeskedett, élt őseitől örökölt jogával. Régen történt, nagyon sok éve . . . (Legyint, semmi kedve nincs erről beszélni.) MÁRTA: Én ismertem a szépséges Tolvay Borbálát, a méltóságos nagyúr feleségét. . . LISZKAY: Én nem! (Hosszú csend) MIKLÓS: Milyen asszony volt? (Márta körbejárja a férfiakat, majd megáll Krucsay előtt. A fegyveresek elé ugranak, de Krucsay hátraparancsolja őket.) MÁRTA: Még el tudnám mondani könyörgő imáját is, de nem, a méltóságos úr nem hallgatná meg. LISZKAY: Krucsay Öméltósága felesége nagyon sok embernek volt a cédája, jegyzőkönyvek tanúsítják. És most menj innen, de azonnal! KRUCSAY: Hagyja csak, kedvemre való beszélgetés ez . .. (Miklós mester váratlanul előbbre lép, a Krucsayt kísérő két fegyveres egyszerre mozdul, hogy megvédjék urukat.) KRUCSAY: Hagyjátok . . . (összetörtén) Hagyjátok. Ő csak egy asztalos mester. Nem fog ártani nekem. Nem is tudna ártani, mert nézzétek az arcát, a szemét, a szentek bámulják így a világot, az örökkévalósággal szemezgetők, Szent Ferenc és a többi szent mai követői. Tisztelendő atyám irigylem azt, aki ily tisztán és hibátlanul állhat meg Isten és ember előtt ... Ez is az Isten büntetése, hogy ezt megmutatja... Minden úgy settenkedik, formálódik és váltogatja a színét előttem, hogy engem figyelmeztessen: bűnös vagyok. Miféle erő teszi ezt? LISZKAY: Le kellene már feküdnie méltóságodnak. Hosszú volt az út Várdáról. KRUCSAY: Miféle erő irányítja az emberi akaratot? Hát hogyne tudnám: De sohasem lehet vége a mindenható bosszújának? Ha ugyan, ha valóban az Isten akarata ez... Talán mégsem! Annyira tökéletes lenne az ember, hogy bűneiért nemcsak a túlvilágon, de már a földön bűnhődnie kell? Ez bizony a legnagyobb földi tökéletesség, a zsarnoki igazságszolgáltatás: ha bűnt követtél el, bűnhődj halandó senki . . . (Keserűen nevet) LISZKAY: Megértem méltóságodat. Ha mindenki így élné napjait, a paradicsomi béke, a lélek békéje uralná a földet. . . (Közben Márta megáll az oldalt álló két fegyveres előtt és el akarja venni kardjukat.) MÁRTA: Az Isten kitiltott a paradicsomból minden fegyvert! (A két fegyveres ellöki Mártát, aki elterül a földön.) KRUCSAY: Hagyjátok csak, hagyjátok . . . Menjetek hátrább, végre egy asszony, aki szembe merészel szállni velem . . . Mindig mindenki kikerült, eddig senki sem mert kérdezni semmit, kikerültek az emberek, igen, lesütötték a szemüket, ha szóltak hozzám, mintha ők öltek volna, évek teltek el, egyetlen őszinte pillanat nélkül! Végre ezt is megértem, Bátorba kellett jönnöm, hogy találjak egy bátor némbert. . . (Fojtottan nevet, úgy várakozik) MIKLÓS: Menj ki a templomból . . . (Mártához) KRUCSAY: Hagyja csak... Kérdezz bármit. (Mártát biztatja) Kérdezzél bármit, hallja mindenki, nagyon jó, hogy ennyien vagyunk itt, legalább tudjanak róla, ez lesz nekem az igazi megkönnyebbülés és nem a sok sunyi tekintet, a parancsra várók szolgasága, a félelemtől vezetettek undok pofája . . . Félni akarok, végre egyszer, félni akarok, tisztelendő atyám, olyan ember akarok lenni, mint a többiek a vármegyében . . . Mondd meg, mit akarsz? (Mártához) LISZKAY: Én ebben nem veszek részt, méltóságos uram . . . MIKLÓS: Maradjon csak, tisztelendő atyám . . . (Márta elveszi a kis alacsony széket Miklós mester mellől. Leül Krucsayval szemben.) MÁRTA: Szokott álmodni? KRUCSAY: Nemrég megálmodtam Rákóczi fejedelmünk halálát.. . Két évvel ezelőtt, egy zavaros áprilisi éjszakán Rákóczi uram szelleme jelentkezett . . . MÁRTA: Nem a felesége szelleme? KRUCSAY: Nem! (Vár) A megboldogult feleségem szelleme akkoriban már nem kereste meg a váramat... MÁRTA: Mit tud még mondani? 25
