Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 9. szám - Balázs József: A bátori advent (történelmi színjáték 2 részben, - első rész)
LISZKAY: Miről beszél! Nem értem ... FÉRFI: Csak arról, hogy készül az emberi fajta egy újabb háborúságra. Most persze még csak méregetik egymást a népek, kivel, hogyan lenne jó szövetkezni. Kivel kellene ilyen, vagy olyan egyezséget kötni. Mi lenne előnyös és mi lenne hátrányos! Melyik tartományt kellene elfoglalni, s melyiket érdemes eldobni. Ez már egy másfajta kor, tisztelendő atyám, mint ami volt, nagyobbak a tétek, nagyobb az erő, jobban koncentrálják az észt, még a régi cézárok is tanulhatnának belőle. De nem jönnek a hírek. Elakadnak, mint az őszi szekerek .. . Bezzeg Heidelbergában mindenről tudtam, meg a konföderációs országokban . .. LISZKAY: Mit beszél itt össze-vissza! Itt most béke lesz! Békének kell lennie, s a maga zavaros vizű beszédjére nincs szükség Bátorban! FÉRFI: Már megyek is. Már úgyis el kellett volna mennem ... LISZKAY: Várjon csak, várjon. Mondjon még valamit. Mert nemigen tetszik nekem, hogy csak úgy jön egy idegen és titokzatoskodik .. . Mindenről tud, de lehet, csak úgy tesz. Az is lehet, hogy ez a tudás a mi akaratunk ellenére ártalmas lehet. MIKLÓS: Valamit a karácsonyról beszélt! FÉRFI: Szép lesz a bátori karácsony. MIKLÓS: Csak ennyi! FÉRFhAmitVárdában megtudhattam, csak ennyi. Amit pedig Bátorban akarok'megtudni, annak utána fogok járni... Mint mondottam kegyelmeteknek, a hírek, a hírek, a legfontosabbak a hírek. Én ezzel foglalkozom, szállítom őket. Egy kicsit megcsavarom a fejét, de néha csak a lábát, van amikor a derekát le kell vágni, arra törekszem, hogy igaznak tűnjék. Értik! LISZKAY: És a nekünk mondott hírek! FÉRFI: Egyetlen testrészükhöz sem nyúltam. MIKLÓS: Tehát hazudott. FÉRFI: A hazugság, tisztelendő atyám még a geometria tudományánál is bonyolultabb ... MIKLÓS: Tudós a tisztelt úr! Hogyan vetődött erre a vidékre! FÉRFI: Nem is tudom . .. Ott járok-kelek, ahol munkát szimatolok. Néha az orrom után, néha meg az eszem után ... bár az ember értelmét, nemcsak az enyémet, az önökét is, nem szabad túlbecsülni ... Egyszer elmondtam ezt Savoyai Jenőnek, a mi korunk legnagyobb hadvezérének ... LISZKAY: Manapság sokat locsognak az ember értelméről ... De ennek az idegennek egyetlen szavát sem hiszem ... FÉRFI: Igaza lenne akkor, ha azt mondtam volna, hogy a minap beszéltem erről Savoyai Jenővel ... de nem, sok-sok évvel ezelőtt. A dicsőséges hadvezér éppen egy éve halt meg. Isten nyugosztalja ... De látom, hogy kételkednek, ezért Miklós mesterhez fordulok, isméri-e Rayman János uramat .., MIKLÓS: Ismerem ... FÉRFI: Nohát akkor .. . Mert ő is ismeri önt. . . MIKLÓS: Nem vagyok véle atyafiságban . . . FÉRFI: De eperjesi polgár ön is és a híres orvos, Rayman János is ... ugyebár ... MIKLÓS: Rövid ideig éltem Eperjesen . .. FÉRFI: Mindegy, teljesen mindegy ... és ne ijedjen meg, hogy ennyit tudok . . . Sajnos keveset, pedig az ember múltján keresztül lehet eljutni a lélek titkosságaihoz. Nem igaz, hogy a múltból csak a régi dolgok neve marad fenn, éppen fordítva; az idő mindent feljegyez . .. Tisztelendő atyám (most őszinte) van-e ennél kíméletlenebb és megfoghatatlanabb dolog a földön: minden titok előbb-utóbb napvilágra jön, és az emberek sokasága ezt nem akarja tudomásul venni ... (nevet) LISZKAY: (Sokára válaszol) Tudjuk. Jobban, mint gondolná... FÉRFI: Hát persze, természetesen . . . Igen, igen . .. bejártam az országot, és végre most találkoztam először igazán kiváló és felkészült férfiakkal... Nemrég, ahogyan átjöttem Kálión ... (legyint) Az egész településnek két kőháza van ... Akár a középkorban, Krucsay uramnál is a középkor szele csapott az arcomba. A pallos! Hogy minden bűnt meg kell torolni, mi ez, ha nem a középkor... A kezembe vehettem a pallost, amivel . .. hiszen tudják ... De most már, itt a készülő oltár előtt, másképpen gondolkodom Krucsay uramról is. Régebben azért emeltek oltárt, mert kitakarodott az országból a török, meg hogy nem pusztított tovább a pestis, most meg Krucsay Öméltósága, lelkének akar békét szerezni ... A lelkének, tisztelendő atyám ... Reménykedhetünk az emberi nemzetség nagyságában ... LISZKAY: Nem tudom, hogy féljek-e öntől . .. vagy fegyvertársunknak tekintsük ... (bizonytalanul nézi a már a szobrokon dolgozó Miklós mestert.) MIKLÓS: (Megáll az idegen férfi előtt) Az ilyen embertől én félek, tisztelendő atyám. Indokolatlanul sokat tud rólunk ... Az ördög tette be a lábát a templomba, és éppen karácsony előtt. (Az idegen nevet.) FÉRFI: Azért jöttem, hogy Krucsay uram érkezését jelentsem. Krucsay uram ünnepelni jön Bátorba, felkötötte pirosköves díszszablyáját. . . LISZKAY: Ne folytassa: tudunk a várdai úr érkezéséről, minden előkészületet megtettünk, s az oltárt karácsonyra felszenteljük . . . FÉRFI: (Meghajol) Hát akkor ... (Az idegen férfi hátrálva távozik. A szentélyből kihallatszó ének újra felerősödik. A pap> imára kulcsolja a kezét, úgy hallgatja. Kis idő után élénk dobpergés hallatszik, dudát vagy kürtöket fújnak, lódobogás hangja jut el a templom bejáratához. Majd két fegyveres kíséretében belép a színpadra Krucsay várdai nemesúr.) KRUCSAY: Tisztelendő atyám, üzentem, hogy advent első napjainak valamelyikén érkezem . . . LISZKAY: Hogyne. Nagy öröm, hogy Bátorban láthatom méltóságodat. 23
