Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 9. szám - Tornai József: A lemenő nap dombja (önéletírás; részletek)
De nem tehettem. Nagyon büszkék voltunk magunkra mind a ketten. Oltsam el az éjjeli szekrény lámpáját és aludjak én is? Azonban képtelenség volt, hogy az utolsó pillanatban ne tudjam meg, mi lesz Hűek és Tom sorsa Indiánus Joe kezei közt. Döbbenten olvastam tovább, hogy a bandita még egy fokot lép, aztán még egyet; a két fiú fönt mégjobban reszketett, mint én. És akkor a rossz létra összeroskadt a hatalmas termetű indián súlya alatt. Kiesett a kezemből a könyv. Hőseim megmenekültek, én mégis féltem az idegen otthon éjszakájában. A lámpát nem mertem elfújni. Sokáig virrasztottam és neszeket hallottam. Elhatároztam: sose alszom többet máshol. Falfehér arccal nyúltam el a dunna alatt. Nem mertem megmozdulni. Indiánus Joe alakja olyan valóságosnak rémlett, mintha minden pillanatban beléphetne a szobába. És tudtam, hogy engem nem ment meg még a létra se. Égő lámpa mellett aludtam el. Gyuszi reggel csodálkozott, milyen feledékeny vagyok. — Ilyen hirtelen elaludtál? — Féltem. Olvastad azt a részt, amikor Indiánus Joe föl akar mászni Tom és Hűek után a padlásra? — Olvastam. Irtó izgalmas volt. — Már föl akartalak kelteni. Láttam Indiánus Joe arcát és kését. Itt állt az ágyam mellett. — Marhaság. Nem kell az ilyen meséket komolyan venni. Gyuszinak igaza volt. A nappali világosságban nevetségesnek éreztem esti rettegésem. Mégis azt éreztem, hogy Indiánus Joe most már mindig ott lesz Valahol körülöttem. A disznó kiugrik az égő szalma alól Sajnáltam szegény kocákat. Minden télen elérkezett az a ronda, ködös, hideg decemberi nap, amikor vágóhíddá változott a házunk. A konyhabetontól a kilincsekig minden vastagon zsíros lett, a belső kerítéseken gyanús, véres rongyok lógtak; hamupernye, fekete tócsák, tú'znyomok borították az udvart. Ráadásul hajnalban föl kellett kelni. Fáztam és rettegtem a pillanattól, amikor fölhangzik az első disznó halálos, panaszos sikoltása. Ha már égett a szalma a nagy darab állaton, mikor már elvégeztetett, jobban éreztem magam. Akkor már melegedhettem, az átforrósodott körmöket is szívesen lerántottam a lábáról. Ledöntötték, lefogták és a böllér szakavatottan szíven döfte. Ekkor fatuskókat raktunk a hasa alá, az oldalához, hogy el ne dűljön. Anyám közben állandó keveréssel kieresztette az összes vérét. Nagy halom jó száraz szalmát dobtunk rá, a lábait még külön is betekertük, hogy tisztára lepörkölődjön a bőr. Hányszor álltam már ott, hogy a fölvillanó láng végigmelengesse az arcomat! Mindig ugyanúgy történt. Nagy világosság és meleg lett. A feketére égett bőrről lesöpörtük, ledörgöltük a pernyét, kormot. Következett a kettéhasítás, földarabolás. Csak egyszer, egyetlen egyszer történt másként. Mikor a láng végigfutotta a szalmát, a mázsás koca visítva fölugrott és elszaladt a kert vége felé. Onnan kellett visszavonszolni az udvar közepébe. A böllér nem szúrt elég mélyre a szívébe. 13
