Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 9. szám - Tornai József: A lemenő nap dombja (önéletírás; részletek)

hogy a fáskamrájukba vagy afféle mindenes műhelybe mentünk a házuk mögött. Édesanyja akkor már nem élt. Tudtam, hogy öngyilkos lett, de efelől sose mertem megkérdezni a barátomat.

Miután egy-két szerkezetet, faragást megmutatott (mert Vilinek nagyon ügyes keze volt, bármilyen motort, órát, játékot szétszedett és megjavított), egyszercsak egy csontnyelű, rozsdás konyhakést tett a kezembe. Rosszat sejtettem, bár a kés éppúgy hevert ott az egyik ablakmélyedésben, mint akármi más szerszám vagy ócskaság.

— Látod, milyen rozsdás?— kérdezte.

— Látom.

— Ezzel csinálta.

Gyorsan odaadtam neki a kést. Vili nem félt tőle. Nyugodtan visszatette oda, ahonnan fölvette.

Kimentünk az utcára.

Beszélgettünk, talán vitatkoztunk is valamin, mert hiú módon folyton okosabbak akartunk lenni a másiknál.

De én attól kezdve másként néztem rá. Az apja csöndes, mindenbe beleegyező ember volt. Hagyta szétfutni az életét. Üldögélt az üres konyhában és egyik cigarettát a másik után gyújtotta meg. Vasúti nyugdíjas volt, akárcsak az én apám. Ugyanolyan kispénzű altiszt. Nálunk mégis volt minden nap meleg étel. Vili zsíroskenyéren nőtt föl. Sose panaszkodott. Együtt csináltunk sárkányt, íjat. Sokkal jobban sielt, mint én. Bátrabb volt. Egyenes lélek; ami az eszében, az a száján. Sokszor összevesztünk, kibékültünk. Mintha a bátyám lett volna.

Rettenetes titokkal élt együtt. Most már tudtam.

Nevetése mögött mindig láttam azt a hosszú, rozsdás kést a fáskamra ablakában.

Este az Indiánus Joe-ról olvasok és félek

Velem is megtörtént, amire annyi gyerek áhítozik. Bodrogi Gyuszi szülei és testvérei vendégségbe mentek vagy talán elutaztak a Bácskába, (mert odavalók voltak) és megkérték anyámat, apámat, hadd aludjak a legkisebbik fiukkal náluk.

Szívdobogtató élmény: nemcsak nappal, az utcán, hanem egész este játszhatunk, beszélgethetünk egymással. Gyusziék legföljebb tíz házzal-telekkel laktak odább nálunk a Kazinczy utcában. Együtt vacsoráztunk és két szemközti ágyon feküdtünk le Gyusziék kisebbik szobájában. Én akkoriban már olvasgattam ifjúsági könyveket. Gyuszi könyvei közt megláttam Mark Twain Tamás úrfi kalandjai című könyvét. Gyuszi biztatott, hogy addig olvassak, míg jól esik. Neki is fogtam. Ő is olvasott a szemközti ágyon, aztán elaludt.

Már annál a résznél tartottam, ahol Tom Sawyer és Huckleberry Finn kincset keres egy városon kívüli, düledező házban, amikor hirtelen ráébredtem, hogy szinte egyedül vagyok. Idegen helyen ketyeg rám az éjfél felé járó óra. Gyuszira pillantottam, de ő mélyen, boldogan aludt.

Tom és Hűek ásás közben meghallja, hogy léptek közelednek. Félredobják az ásókat és fölmásznak a padlásra a rozoga falétrán. Onnan lesnek le egy résen. Nagy rémületükre Indiánus Joe, a hírhedt gyilkos és bandita lép be egy társával. Indiánus Joe hóna alatt vasláda. Azt akarják elrejteni. A bandita azonban észreveszi a friss ásás nyomát, aztán az ásókat is.

— Itt van valaki!— kiáltja és kését előhúzva megindul a létrán fölfelé.

Kezem megreszketett a puhafödelű könyvvel. Azt hittem, rögtön kiesik a kezemből. Ha nem tartottam volna attól, hogy kinevet, most már okvetlenül fölkeltem Gyuszit.

12