Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 8. szám - SZEMLE - Kósa László: Szépfalusi István: Lássátok, halljátok egymást!
SZÉPFALUSI ISTVÁN: LÁSSÁTOK, HALLJÁTOK EGYMÁST! Az ausztriai, elsősorban a bécsi magyar diaszpóra múltja több évszázados, mégis a róla szóló igényes írások száma csekély. Törzsét a Burgen- landdal foglalkozó településtörténeti és néprajzi irodalom képezi, melynek keletkezését az egykor Nyugat-Magyarországhoz tartozás ösztönözte. Szépfalusi István értékes szociográfiája a mai ausztriai magyarokról így szinte előzmények nélkül íródott. Ha csak arra nem gondolunk, hogy a nem túl gazdag magyar szórvány-irodalomban jellegzetes csoportot alkotnak az egyházi hátterű művek. Szépfalusi könyvéhez ugyanis az szolgált keretül, hogy az Osztrák Evangélikus Egyház Magyar Lelkigondozó Szolgálatának lelkészeként kopogtathatott be ahhoz a hétszázkilenc családhoz, akiknek körében sikerült kérdőíves felmérést készítenie. Az elidegenedett társadalmi viszonyok mellett elképzelhetetlen, hogy hasonló céllal más minőségben eljuthatott volna hozzájuk. A nagy gonddal és kitartással egész Ausztria területén folytatott munka — adatgyűjtés és feldolgozás — közel egy évtizedet igényelt, és végül a szerző majdnem negyedszázados, a maga nemében egyedülálló tapasztalatait is összegzi. A keretet nyújtó egyház azonban mindvégig háttérben marad, a hozzátartozás kérdése egy a többi között. A kötet egyes fejezetei következetesen két részre tagolódnak: először interjúrészietek sorakoznak, aztán statisztikák segítségével ismerkedhetünk meg a kérdéskör számszerű oldalaival. Olvasás közben az első megragadó élmény, milyen sokfajta nézetet képviselnek a megszólalók. Például az elmúlt hatvan esztendő magyar történelmének szinte minden politikai pártját, továbbá még nagyobb időszakaszból a legkülönbözőbb eszméket, eszmetöredékeket és azoknak egyénileg értelmezett változatait, legalább hét vallást. Eredeti és jelenlegi foglalkozásuk is igen nagy szóródást mutat. Végül származási helyük nemcsak Magyarország és Ausztria, hanem a többi magyar nemzetiség által lakott ország is. Ezeknek az adatoknak a fényében a rendszeresen magyarul beszélők hetvenezerre becsült számából valóban reprezentatív mintának tekinthető a megkérdezett 709 család 1701 tagjaEzek után nem csodálkozhatunk azon, hogy a sokfajta világnézetű ember ugyanazon kérdésekre homlokegyenest ellenkező válaszokat adott. A szerző tudatosan úgy csoportosította a véleményeket, hogy azok még inkább feleseljenek egymással, ezáltal jobban hangsúlyozódjék, hogy a megkérdezettek nem alkotnak közösséget. Pedig a könyv mindenekelőtt a közösséghez tartozás kérdéseit feszegeti, ezek jegyében elemzi az Ausztriába kerülést, a családot, a baráti kört, a társadalmi érintkezéseket, a Magyarországgal való kapcsolatokat, az anyanyeiv használatát, a magyar újságok és könyvek olvasását, az egyesületi és végül az egyházi életet. Szépfalusi nem értékvizsgálatot végzett, a közösségkutatás azonban magával hozta, hogy szociográfiájából többé-kevésbé határozott értékrend- szer bontakozik ki. Azok az értékek, amelyek érdeklődésében kitüntetett szerephez jutnak, az anyanyelv megtartása és az anyanyelvi művelődés ápolása, a romantika kora óta fontosak Közép-Európában és kezdettől szorosan kapcsolódnak meghatározóikhoz, a nemzet és a haza fogalmához. Minthogy e két utóbbival a diaszpóra kapcsolata megszakadt vagy erősen meglazult, a könyv világosan dokumentálja, az előző két törekvés is meggyöngült, többnyire ösztönössé vált, a tudatosan kötődő, de főként az áldozatokat hozó magatartás viszonylag ritka. A következő nemzedékre való átörökítés pedig a leghatározottabban ragaszkodók körében is problematikus. Szépfalusi mércéje magas, néhol megközelíti az értelmiségi várakozásokat, pedig az alapsokaságban az értelmiség részaránya nem haladja meg teljes társadalomét. Kikerülhetetlen a kérdés, hogy viszonyultak eredeti környezetükben a fölmutatott értékekhez a mai ausztriai magyarok? Például olvastak-e rendszeresen? És mit? Esetleg a befogadó társadalom olvasási (vagy nemolvasási) szokásait követik? Nem véletlen az olvasás példájának kiemelése, hiszen köztudott, hogy a magyar nemzeti kultúrában a szépirodalomnak milyen jelentős szerepe van a nyelv tiszteletében és a történelem értelmezésében. További kérdés: vajon eredetileg mindebből az ausztriai magyarok mennyit és mit építettek be identitásukba, egyáltalán mennyire volt erős magyar nemzeti öntudatuk? Minthogy túlnyomóig felnőtt korban hagyták el korábbi közösségüket, számolnunk kell egy sor megtanult kulturális tényezővel. Szépfalusi könyve nem részletezi ezeket, de kiderül belőle, hogy a befogadóikhoz természetszerűleg igazodni kívánók nem állítottak maguk elé sorompót, és többségük igyekezett minden olyan tulajdonságot levetkőzni, melyet magyarnak érzett. A hétköznapi kulturális tények, a viselkedés és a mentalitás számos apró mozzanatát azonban nem hagyhatták el a nemzetiségüket következetesen megtagadók sem. Világszerte számos vizsgálat tanúsítja ennek szinte lehetetlen voltát, és ők sem kivételek. A gazdag anyagot földolgozó szociográfiából sajnos hiányzik az életmód és vele kapcsolatosan az ausztriai életmintákhoz való viszonyulás bemutatása, a beilleszkedés egyik fontos kulcsa. Szívesen olvastunk volna- arról is, hogy a megszerzett állampolgárság gyakori emlegetésén kívül, mit jelent a befogadó társadalomhoz való kötődés, mi a tartalma az otthonosságérzésnek 93
