Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 8. szám - SZEMLE - Ódor László: Tiszta beszéd az önismeretről (Venczel József: Az önismeret útján; Gáll Ernő: Pandora visszatérése)

,,Lázadásos hűség” — terminológizálja ezt az embertartást — a hit és remény üzeneteinek ügyelőjét — a kolozsvári Gáli Ernő. És Camust idézi: „Sziszüphoszt boldognak kell elképzelnünk.”)

Sorban olyan könyvek kerülnek elém a határon túlról, Romániából, melyek közösségi önismeretet ápolnak, erősítenek. Tanulmányok, esszék, írásos számvetések. Szakszerűen, száraz nyelven írott, adatokat és tényeket közlő összegezések. Közösségfigyelő szemlék, híján minden heveny lelkességnek. Követik a csiki Venczel József elvét, mely szerint a józan helyzetismeret a társadalompolitikai cselekvés alfája:

„Ezen áll vagy bukik a nemzetépítő szándék”.

A sarlósokkal egy időben induló Venczel József elvetette az üres szólamokat. A társadalomvizsgálatban megmutatkozó matematikai látásmódnak volt az úttörője. „A szív politikája: az érzelmekre, a hordóbölcselkedésre épített lángolás, az üres szólamok zöngetése veszélybe sodor” — írta abban a (most újra megjelent) statisztikai számításokkal, számoszlopokkal, grafi- konos ábrákkal tömött népismereti tanulmányában, melynek ezt a címet adta: Az önismeret útján. Címének megfelelő feladatul — idő és alkalom követelése szerint — „az ész politikáját” szabta meg, amely „a javító, megújító cselekvést a teljes helyzetismeretre építi föl.”

Venczel József minden szava a tisztességé; századunk homályában pályája mégis az emberi élet két szélső darabjára vált: fiatal s öregkorára; közte a börtön és a kivetettség néma negyedszázada.

Indulásának ideológiai tévedése végzetes volt. Társadalomkutatói munkájában arra a társadalmi osztályra dolgozott ki és alkalmazott vizsgálati módszert, amelyet az ipari-kereskedelmi világ röviddel utóbb részben legalábbis életmódváltásra kényszerített. És társadalomszemléletében annak a rétegnek juttatott vezető szerepet, amely helyének, jelentőségének, szerepének globális kijelentéseken túli, társadalomtudományi meghatározása mindmáig nem történt meg.

Venczel József mint szociológus-falukutató a paraszti élet tudományos megismerésén dolgozott — a jövőre gondolva akkor, amikor gyűjtött tényeinek, anyagának, még következtetései nagyobb hányadának is már-már érvényét vették a társadalmi átalakulások, fgy aztán a harmincas évek derekától néhány év alatt írott tanulmányai inkább egy életforma búcsúztató dokumentumai, mint — szándéka szerint — egy jövő paraszti életforma alapvetése. Tényeivel eddig azt sem igazolta az idő, hogy valóban az értelmiségre várna a társadalomvezetés, ahogyan ő írta, tervezte, remélte: a népvezetés.

A munkásosztálynak nem szentelt figyelmet, hangozhat a távoli ítélkezés. Ám helyzete ismeretéhez tudnunk kell, hogy Venczel József, mint „a változásra ítélt és meg is változott erdélyi magyar körülmények első nemzedéké”-nek a tagja, ha valóságával számot akart vetni, nemzetiségi voltát (a közösségéét) kellett definiálnia. Az erdélyi magyarságot a harmincas években 71 — 72%-ban a parasztság adta, munkássága alig volt. Értelmisége pedig valóban értelmiségű hivatásé, hiszen a román államiságban a közhivatalokból kizárult, így bürokratizálatlan értelmiség volt. Joggal szabta elé Venczel József a népszolgálat feladatát, az „áldozat és szolgálat erkölcsét” — a „hivatalnoki mentalitás” helyett.

Venczel József rendszerében — a valóságnak megfelelően — egyébként sincs éles közösségi választóvonal parasztság és értelmiség között: ez utóbbi nem állandó és változatlan, nem önálló réteg. Hanem a népből jövő — s eredetük el nem feledő — szellemi szolgálattevők csapata — az „egységes, egycélú társadalom megvalósítása” érdekében.

Amilyen elhibázott, olyan megkapóan naiv hitű az idealista keret: a küldetés vállalása. És mégis hiteles, és aprólékosan kidolgozott, tényekre építő az a társadalomkutató tevékenység, módszer, szemlélet, amely Az önismeret útján című kötet tanulmányaiban alakot ölt; miért adták ki negyven év elteltével újra ezeket a tematikusán célt tévesztett tanulmányokat? Nyilvánvalóan azért, mert példát, mi több: modellt teremtett Venczel József a társadalom vizsgáló módszerében. Szociológiailag elhanyagolt korunkban fölvillantja annak a lehetőségét és erősíti bennünk annak a hitét és igényét, hogy jobbító szándékunkban első dolgunk közvetlen létünk közege: a társadalmunk megismerése; s hogy ez lehetséges is: nem szavakban, lelkes nyilatkozatokban, hanem a szellemi, gazdasági, jogi, politikai-közigazgatási, történeti stb. tényezők vetületében.

Van itt egy tanulmánya (A falukutatás módszerének vázlata), amely — oldalakon át fölsorolás — megadja, milyen széles ívű s részleteiben aprólékos megfigyelésekből — szempontokból áll össze egy társadalmi közösség tudományos pontosságú képe. Amelynek birtokában- ismeretében — a „vak cselekvés” helyett — pontosan és felelősen lehet művelődés- és gazdaság-, azaz társadalompolitikai lépéseket tenni.

„Előbb meg kell ismernünk a problémákat, hogy orvoslásukról utóbb gondolkozhassunk.” Venczel József tanítása szerint az igazi társadalomtudományos eredmények „egyidejűleg esz- méltető politikai eszközök.”

Ennek érdekében — a Gusti-féle monografikus iskolára és Ortutay Gyulának a strukturálisfunkcionális falukutatásról éppen akkor közreadott átfogó elemzésére alapozva — kialakította a saját módszerét. Amelynek lényegi törekvése: a társadalmi jelenségek egzakttá-egyértelművé tevése, vagyis a matematikai látásmód érvényesítése. Azon volt tehát, hogy egy önmagában is logikusan fölépített társadalomkutatási rendszerbe a legoptimálisabb hatékonysággal építse bele a statisztikát.

Tanulmányai — témájukon túlnőve — minta89