Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 8. szám - Köteles Pál: A dublőr (elbeszélés)
— Gyerekek, felkészülni. A 93-asnál minden különösebb ceremónia nélkül elkezdjük a felvételt. Hallasz, Tamás? — Tamás visszaintett, hogy minden rendben. Tamás egy pillanatra levette lábát a gázpedálról s az előírt forró tekintettel nézett Eszterre: — Boldog vagyok, Eszter. Ezelőtt néhány hónappal feküdtem a heverőn semmibe meredő szemekkel, most meg a Fekete felhők főszereplőjeként falnak a kamerák. — Az alkalmi kokott a lehetséges legszebb szabvány mosolyát kotorta elő. — No azért valami keveset nekem is köszönhetsz. — Valamit igen — válaszolta Tamás —, de most már arra kérlek, bármiről is beszélünk, tégy úgy, mintha a szerepet játszanád, mosolyogj, légy önfeledt, ahogyan a forgatókönyv előírja, sőt felelőtlen is. Világos? — Nem vagyok hülye. Ez a mosoly megfelel? A hajlobogás? No és ez az alig észrevehető bedőlés a kanyarban? Fog ez menni... Mondom, valamit azért nekem is köszönhetsz. — Ugyan mit? — nevetett Tamás. — Ezt a tökhülye Timótot úgy alakítom, hogy már ő sem tudja, vajon nem ő-e a dublőr, s én az eredeti példány. Én pedig az ő bőrében úgy játszom az idegen urat, hogy ... — És a magadéban? — Egy pillanatra elhallgatott. — Lehetnél valamivel szenvedélyesebb, különben újra kell forgatnunk, s talán mégis Timóttal, mert te már azt sem tudod, hogy ki vagy! — Amióta megbuktattak a III. Richardban ... Mert valóban képtelen voltam gazemberré lenni. Hát azóta .. . Eszter belenevetett a szélbe. — Te már csak a mások bőrében vagy képes a boldogságra is. Idegen bőrben, magadat elfelejtve, a Ronyák szándéka szerint... — Te sem vagy soha önmagad, Eszter. Ha a felvevőgép elé állsz, vagy színpadra lépsz, mindig valakinek a bőrét, arcát kell kölcsönvenned, s a mások gondolatait csévéled, nem a magadéit. — Csakhogy aztán leteszem, mint a piaci kosarat. De téged már soha nem fogadnak el önmagadért. Ronyák azt mondta, hogy a világ legzseniálisabb dublőré vagy. Hogy bárkinek a szerepét, úgy alakítod, hogy . . . Mosolyogj, kérlek. — Mosolygok.. . De miért nem akarják belátni, hogy ez képtelenség? Mert ha én most Dávidot eljátszom a Timót dublőréként, akkor Csonka Tamásként is épp olyan jól megcsinálhatnám. — Ronyák azt mondja, hogy a te sikereidnek az a titka, hogy előbb meg kell fosszanak az egyéniségedtől, el kell feledtetni veled, hogy egyáltalán vagy, hogy létezel, születtél. Meg kell alázzanak, a gondolataidat ki kell lúgozni, hogy helyet csináljanak benned idegen gondolatoknak és érzéseknek ... — Őrültségeket beszélsz. — Természetesen, de ezek nem az én őrültségeim ... Tamás keményen összezárta az ajkait, s nézte a kitárulkozó tájat, egyfelől a sziklássá zorduló hegyeket, a másik oldalon a szelíd lankás erdőket, s közben a szerepére próbált gondolni. „Melyik szerepre? Arra, hogy Dávid vagyok, vagy arra, hogy Timótként vagyok Dávid? Sipos melléjük hajtott a terepjáróval s mialatt az operatőr oldalkamera- állásból készítette a felvételt, rászólt Tamásra: — Mi az úristen van veled? Eddig mindent úgy csináltál, hogy a legkritikusabb szem sem talált volna benne kivetnivalót, most meg egyszerre... Szedd össze magad. — Én jól csinálom? — Remekül, Esztike. — Az a baj, hogy a partnerem nem tudja eldönteni, hogy kicsoda is tulajdonképpen. 16
