Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Rácz István: Feltekinte Mónár Anna
Mikor a katona elalszik, Anna mégis feltekint a nagy magos fa tetejébe,s megrettenve látja: milyen sors vár reá! A prózai ésszerűség most azt tanácsolná, hogy az asszony addig Végezzen elrablójával, amíg az alszik. Vannak olyan balladaváltozatok, ahol ez valóban így is történik, de a lejegyzések többségében nem, mivel a balladai cselekmény más szabályokat, más sémákat követ. Egyes balladákban Anna könnyezni kezd, s a katona ettől ébred fel. Felelősségre vonja az asszonyt: talán azért sír, mert feltekintett a fára? Anna védekezik: nem sír ő, csupán a fa hullatja harmatát. Más variáns szerint meg azt mondja: „Itt elmene három árva, S eszembe jut kicsi fiam! Kicsi fiam, jámbor uram .. Az énekmondók tehát itt sem a szerelmi csábítástól megszédült asszonyként jellemzik őt, hanem mint aki most is férje, s gyermeke után vágyakozik! Megszabadulásának módját a Kriza közölte szöveg részletesen elbeszéli. A katona parancsára, hogy menjen fel a fára, az asszony azt feleli: „Nem szoktam én fára hágni. Menjen elöl Sajgó Márton, Én is menyek majd utána. Letámasztja fényes kardját S megindula Sajgó Márton, Ő is felkapá a kardját S egyszerre levágá nyakát.” Más lejegyzések szerint a katona fáramászás közben leejti a kardját s kéri az asszonyt: adná fel neki. Ő azonban úgy dobja fel a kardot, hogy azzal elmetszi a csábító nyakát. A megszabadulásnak ez a sémája nemcsak ebben a balladakörben, hanem más mesékben és mondákban is ismeretes. Például mikor a gonosz boszorka kemencébe akarja vetni az elfogott gyermekeket, azok is arra kérik: mutasd meg, hogyan üljünk a lapátra! És mikor a boszorka ráül, egyből betaszítják a tűzbe. A ballada más változatai nem részletezik az eseményt, csupán summásan mondják el: „Felméne a jó katona, Fejét vette Molnár Anna!” Felesleges is lenne hosszasan magyarázgatni, hiszen a hallgatók ismerik a történést, s ennyiből is megértik, hogyan szabadult meg az asszony. Anna felöltözik a katona ruhájába, s úgy tér haza. A mesékben, balladákban az átöltözés mindig biztosítja a teljes felismerhetetlenséget. Otthon szállást kér a férjétől, s mikor ez elpanaszolja, hogy elhagyta a felesége, az asszony megkérdi: „Ha megjönne, megvernéd-e, Még éltében felvetnéd-e?” A kérdés indokolt, hiszen a balladák szigorú világában a hűtlen asszonynak halál a büntetése. Annál meglepőbb itt a férj válasza: „Meg sem szidnám, meg sem verném, Még éltében fel sem vetném!” 83
