Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 7. szám - Hagyománykutatás és népismeret (Dr. Kós Károly valóságos válaszai Bárth János képzeletbeli kérdéseire)

— Az erdőszéli tornyos sztánai ház1910-ben nyaralónak épült, de mivel apám 1919- ben lemondott pesti állásáról és hazaköltözött Erdélybe, hogy szűkebb pátriájának népét szolgálhassa, a magánosán álló épület végleges családi házzá lett. 10 éves koromig állandóan ott éltem. (Az elemi osztályvizsgákra anyám készített fel.) Elég nagy korkülönbséggel legkisebb testvérként sok időt töltöttem egyedül. A sztánai otthon az erdőn-mezőn barangolás, önálló szemlélődés, elmélkedés, megfigyelés, rajzolgatás, irogatás, kísérletezgetés, olvasás lehetőségét nyújtotta. Apám alig Volt otthon hetente egy-két napot, testvéreim pedig csak vakációban jöttek haza. így anyámhoz nőttem inkább, aki — lévén a türei református tiszteletes lánya — a kerthez, a gazdasághoz is értett valamicskét és szívesen magyarázott is ezekről.Továbbá jól rajzolt, szőtt, szabott, hímzett és vezette a háztartást. Apám, fizetéséből elspórolt pénzén, egy-egy földdarabot vásárolt, amelyeken anyám és a kisebb agrármérnökké lett Balázs bátyám irányításával sokat dolgoztam. Én kb. 12 éves koromig családi „pásztor”, ezután vakációimon mindinkább „földműves” és „házi iparos” voltam. Javítgattam és gyarapít- gattam a gereblyéket, méhkaptárokat stb.

— Édesapja írói munkálkodásának hatására kísérletezett-e írással? Voltak-e irodalmi tervei?

— Mint sok más gyerek, én is kísérleteztem írással. Anyám emlékezete szerint négy és fél éves gyerekként egy zsindelyre nagybetűkkel „írtam” egy jól rímelő versikét. 10—12 éves koromban kezdtem „komolyabban” verselgetni. Kalandregényt és történeti drámát is írtam és tíz éves korom táján illusztrált viccújságot készítettem. Anyám volt az első olvasóm, kritikusom és népszerűsítőm a családtagok körében. (Kivéve apámat, akitől még ő is tiltotta, mert csak gorombaságokat mondott volna az ilyen „illetlenkedésekről”.) Szépíró azért sosem akartam lenni, mert 14 évesen az alsó gimnáziumot befejező ún. kisérettségi után, amikor először gondoltam a pálya- választásra, Balázs bátyám után én is gazdasági iskolába szerettem volna menni, csak az iskola igazgatójának, Csutak Vilmosnak rábeszélésére maradtam továbbra is gimnáziumban, hogy ott is végezzek.

— Hogyan vezetett az útja a néprajz felé?

— Otthon „néprajzzal” nem találkoztam. Apám ugyan sokat járta az erdélyi városokat és falvakat, de elsősorban építészeti munkájához rajzolgatott és gyűjtött adatokat, benyomásokat. Falumunkáról, falukutatásról, szociográfiáról s néprajzról Sep- siszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium tanulójaként hallottam és tanultam először. A kollégiumi felső osztályokban ismerkedtem meg közelebbről az Erdélyi Fiatalok c. lap „falukutatást” sürgető írásaival s az ugyanekkor tantárgyként bevezetett emberföldrajz tudományával, amelynek keretében sok szó esett Ratzel és Brunhes munkásságáról, valamint a természeti népek életét ismertető felfedezők műveiről. A kollégiumban ismerkedtem meg a szociológiával. Hetedikes gimnazista koromban a Gusti-féle monografikus munkamódszert már tanultam. Az Erdélyi Fiatalok-ból kapott biztatásra 6—8 iskolatársammal felkutató csoportot alakítottam és vasárnaponként elég rendszeresen kijártunk 2—3 éven át háromszéki falvakba néprajzi adatokat gyűjteni. Falujárásunknak csak a nagyon szigorú érettségire való készülés vetett véget.

Persze a néprajz felé nem volt egyenes az utam. A kolozsvári egyetemen abban az időben nem volt néprajz szak. Ezért először a református teológiára iratkoztam be, majd egy szövetkezetszervező tanfolyamot végeztem, hogy mint falun dolgozó, falusi nép közt tevékenykedő ember, néprajzi-szociográfiai kutatást végezhessek. Az 1940/ 41-es tanévben a kolozsvári egyetemen is indult néprajz szak Viski Károly vezetésével, amelyre azonnal beiratkoztam. A néprajz főszak mellé az ősrégészet és az emberföldrajz szakokat választottam.

58