Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 7. szám - Hagyománykutatás és népismeret (Dr. Kós Károly valóságos válaszai Bárth János képzeletbeli kérdéseire)

— Az erdőszéli tornyos sztánai ház1910-ben nyaralónak épült, de mivel apám 1919- ben lemondott pesti állásáról és hazaköltözött Erdélybe, hogy szűkebb pátriájának népét szolgálhassa, a magánosán álló épület végleges családi házzá lett. 10 éves ko­romig állandóan ott éltem. (Az elemi osztályvizsgákra anyám készített fel.) Elég nagy korkülönbséggel legkisebb testvérként sok időt töltöttem egyedül. A sztánai otthon az erdőn-mezőn barangolás, önálló szemlélődés, elmélkedés, megfigyelés, rajzolgatás, irogatás, kísérletezgetés, olvasás lehetőségét nyújtotta. Apám alig Volt otthon he­tente egy-két napot, testvéreim pedig csak vakációban jöttek haza. így anyámhoz nőt­tem inkább, aki — lévén a türei református tiszteletes lánya — a kerthez, a gazdaság­hoz is értett valamicskét és szívesen magyarázott is ezekről.Továbbá jól rajzolt, szőtt, szabott, hímzett és vezette a háztartást. Apám, fizetéséből elspórolt pénzén, egy-egy földdarabot vásárolt, amelyeken anyám és a kisebb agrármérnökké lett Balázs bátyám irányításával sokat dolgoztam. Én kb. 12 éves koromig családi „pásztor”, ezután va­kációimon mindinkább „földműves” és „házi iparos” voltam. Javítgattam és gyarapít- gattam a gereblyéket, méhkaptárokat stb. — Édesapja írói munkálkodásának hatására kísérletezett-e írással? Voltak-e irodalmi tervei? — Mint sok más gyerek, én is kísérleteztem írással. Anyám emlékezete szerint négy és fél éves gyerekként egy zsindelyre nagybetűkkel „írtam” egy jól rímelő ver­sikét. 10—12 éves koromban kezdtem „komolyabban” verselgetni. Kalandregényt és történeti drámát is írtam és tíz éves korom táján illusztrált viccújságot készítettem. Anyám volt az első olvasóm, kritikusom és népszerűsítőm a családtagok körében. (Kivéve apámat, akitől még ő is tiltotta, mert csak gorombaságokat mondott volna az ilyen „illetlenkedésekről”.) Szépíró azért sosem akartam lenni, mert 14 évesen az alsó gimnáziumot befejező ún. kisérettségi után, amikor először gondoltam a pálya- választásra, Balázs bátyám után én is gazdasági iskolába szerettem volna menni, csak az iskola igazgatójának, Csutak Vilmosnak rábeszélésére maradtam továbbra is gim­náziumban, hogy ott is végezzek. — Hogyan vezetett az útja a néprajz felé? — Otthon „néprajzzal” nem találkoztam. Apám ugyan sokat járta az erdélyi vá­rosokat és falvakat, de elsősorban építészeti munkájához rajzolgatott és gyűjtött ada­tokat, benyomásokat. Falumunkáról, falukutatásról, szociográfiáról s néprajzról Sep- siszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium tanulójaként hallottam és tanultam elő­ször. A kollégiumi felső osztályokban ismerkedtem meg közelebbről az Erdélyi Fia­talok c. lap „falukutatást” sürgető írásaival s az ugyanekkor tantárgyként bevezetett emberföldrajz tudományával, amelynek keretében sok szó esett Ratzel és Brunhes munkásságáról, valamint a természeti népek életét ismertető felfedezők műveiről. A kollégiumban ismerkedtem meg a szociológiával. Hetedikes gimnazista koromban a Gusti-féle monografikus munkamódszert már tanultam. Az Erdélyi Fiatalok-ból ka­pott biztatásra 6—8 iskolatársammal felkutató csoportot alakítottam és vasárnapon­ként elég rendszeresen kijártunk 2—3 éven át háromszéki falvakba néprajzi adatokat gyűjteni. Falujárásunknak csak a nagyon szigorú érettségire való készülés vetett vé­get. Persze a néprajz felé nem volt egyenes az utam. A kolozsvári egyetemen abban az időben nem volt néprajz szak. Ezért először a református teológiára iratkoztam be, majd egy szövetkezetszervező tanfolyamot végeztem, hogy mint falun dolgozó, falusi nép közt tevékenykedő ember, néprajzi-szociográfiai kutatást végezhessek. Az 1940/ 41-es tanévben a kolozsvári egyetemen is indult néprajz szak Viski Károly vezetésével, amelyre azonnal beiratkoztam. A néprajz főszak mellé az ősrégészet és az ember­földrajz szakokat választottam. 58

Next

/
Thumbnails
Contents