Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 7. szám - Hagyománykutatás és népismeret (Dr. Kós Károly valóságos válaszai Bárth János képzeletbeli kérdéseire)

— Kiket tekint mestereinek? Kiktől tanult a legtöbbet?

— Az egyetemen legtöbbet Viski Károlytól tanultam, aki egy éven át itt, Kolozsvárt volt professzorom, majd követtem Őt Pestre is. Mikor aztán Gonda Bélát kinevezték Kolozsvárra, én is visszajöttem és nála doktoráltam. Kedves tanárom volt még Roska Márton ősrégész. Sokat tanultam — főleg módszert — Hantos Gyula kolozsvári és Mendől Tibor budapesti emberföldrajz tanároktól. Úgy látszik, Hantos az ő fura modora dacára kedvelhetett engem, mert negyedévesként ki akart nevezni rendes gyakornoknak, de akkor már a régészeti intézetben is megvolt a helyem, s a doktorátus megszerzése után 1944 tavaszától Roska mellett tanársegéd lettem, míg csak két évre rá át nem kerültem a néprajzi intézethez.

Nagy veszteség Volt számomra mesterem, Viski Károly, valamint ifjú végzett kolozsvári néprajzkutató társaim, Haáz Ferenc és Sándor Gábor 1945 elején bekövetkezett tragikus halála. Ebben az időben többen elpártoltak a néprajztól. Az erdélyi magyar néprajzkutatás nagy területein átmenetileg jóformán társak nélkül maradtam.

— Erdély mely tájain gyűjtött az elmúlt 40 évben? A magyar helységeken kívül kutatott szász és román falvakban is?

— A romániai magyar néprajzi tájak közül a következők területén végeztem helyszíni gyűjtést: Szatmár, Fekete-Kőrös völgye, Sebes-Kőrös völgye, Szilágyság, Kalotaszeg, Torockó, Nagybánya vidéke, Nagy-Szamos mente, Aranyosszék, Enyed vidéke, Kis-Küküllő vidéke, Nyárádmente, Udvarhelyszék (Sóvidék, Homoród-mente), Csík, Kászon, Háromszék, Erdővidék, Hétfalu, Vajdahunyad vidéke, Valamint a vegyes lakosságú Szamosi Erdőhát, Mezőség, Görgény vidéke, Jára völgye, moldvai csángóság, Kolozsvár (városnéprajzi kutatások), bánsági telepesfalvak. Hiányérzetem van amiatt, hogy eddig még nem kutattam a dél-erdélyi szórvány vidékeken, a Szeben, Fogaras, Nagy-Küküllő környéki elszigetelt magyar lakosságú falvakban. Remélem lesz, aki helyettem elvégzi majd ezt.

Az erdélyi szász néprajzi csoportok közül a Beszterce vidékieket, a Nagy-Küküllő vidékieket és a Székás-mentieket kerestem föl gyűjtőútjaim során.

Az erdélyi román tájak közül Naszód vidékén, a Lápos vidékén, a Verespatakon túli, Mócföld széli Bucsuru falvakban, Valamint a Gyalui havasok alján levő mokány falvakban végeztem gyűjtést. (Másfelé is jártam, de csak gyűjtés szervezőként.)

— Gyűjtött-e a mai Magyarország területén?

— Bár erdélyi kutatónak készültem, már egyetemi éveim alatt igyekeztem megismerkedni a magyar nyelvterület nyugatibb tájaival is. így professzorom, Viski Károly révén 1942 nyarán egy hónapot az Őrségben dolgoztam. Az itteni fazekasságról írt dolgozatom nagy része meg is jelent a Dunántúli Szemlében. 1943 nyarán Léva—Vámos- ladány környékén gyűjtöttem. Sajnos innen semmit sem közöltem, s mivel a háború végén Sztánán minden jegyzetem megsemmisült, még Ladány neve is csak — 30 év után — Duba Gyula Garam menti jelentésének olvastán jutott újra eszembe. 1942 nyarán kerékpárral végigjártam a Várad—Szentes—Szeged—Szabadka—Baja—Szek- szárd—Pécs—Kaposvár—Tihany—Veszprém—Székesfehérvár—Budapest útvonalat, de ez az utazás inkább az Alfölddel és a Dunántúllal való általános ismerkedés volt, mintsem kutatás.

A néprajz kutatás egyik célja a helyi, táji vagy nemzeti sajátosságok feltárása, meghatározása. E munka elvégzése lehetetlen a környező helységek, tájak, tartományok, nemzetiségek néprajzi ismerete nélkül. A megismeréshez sok esetben nincs megfelelő szakirodalom. Egyébként is a személyes kutatás, a közvetlen tapasztalat nehezen pótolható. Ahogy az erdélyi magyar néprajzkutatásban fontosságot tulajdonítottam a peremtájaknak (Pl. Kászon), ezt tettem a magyar nyelvterület nyugati kutatópontjainak meg59